Aki azt hiszi, sikerült újat mondania,
még nem olvasott eleget.
Az Olvasóhoz
Az életben nemcsak okosnak, hanem bölcsnek is kell lenni… Rácsodálkozás – ez a bölcsesség művészete. A tökéletesedés nem menekülés, nem a könnyebbik út, hiszen a spirituális munka fáradságos. Ám a komoly kitartással gyakorolt vizsgálódás segít bölcsebb emberré válnunk. Ez a könyv az igazi lényeglátásban segít.
Minden napra egy bölcsesség – ez közismert műfaj. Nem könnyű minden nap elolvasni egy-egy oldalnyi bölcsességet, még kevésbé introspektív módon elmélkedni fölötte, mit sem szólva az elsajátításáról. Gondolatok és vélemények, adatok és tények, felismerések és tanító párbeszédek sorakoznak ezeken az oldalakon, az olvasóra várva. Ez a kalauz nemcsak magyaráz, hanem tapasztalni is segít. Egy esztendőn keresztül elkísér bennünket, ám még jobb, ha mi kísérjük kitartó figyelemmel egy egész éven át.
Valójában nem is egy könyv lapjait forgatjuk hanem, egy szerteágazó spirituális labirintust járunk be. Jobbra és balra, előre és vissza, fel és le kanyarog a térbeli labirintus járata. Minden fordulónál újabb és újabb tapasztalások, kellemes vagy éppen szigorú felismerések várnak ránk, labirintusjárókra. Félelmetes árnyékokkal éppúgy találkozhatunk, mint derűs ösztönzéssel. Önmagunk legyőzésébe olykor egy kicsit belepusztul majd a gyöngébbik énünk, de éppen ez segít hozzá a szellemi újjászületéshez.
Amire mindenképp számíthatunk mi, labirintusjárók, az a világnézetek közt meglévő párhuzamok fölismerése, mi több, a vélemények sokasága mögött húzódó egyetemes igazság és bölcsesség meglelése. A magasabb szintézis lényeglátás kérdése. A tájékozódáson és a megértésen, az adatismereten és az elmélkedésen keresztül meglelhető az elveszettnek hitt szellemi kincs. Az információ és a transzformáció, a személyes érintettség, valamint a kontempláció és a tapasztalás észrevétlenül visz közelebb a teljességhez. Mert aki mélyre ás, az megtalálja a vizet.
A tényleges lelki előrelépés érdekében az embernek saját életében is hasonló feladatokon, küzdelmeken és buktatókon kell átjutnia. Ebben a labirintusban azonban a támogató lelki közegnek köszönhetően nem az elidegenedett lét rettenete, hanem bölcs belátásunk gyarapszik, a félelmek helyett a felismerések sokasodnak. Ahogy oszlik a káprázat, mind tisztábbá válik a cél. Meglehet, ennek a labirintusnak ideát van a bejárata, de túl van a kijárat. Menet közben önmagunktól eljutunk – jómagunkig.
Egy év – akár az egész élet… A kikelet az ifjúság, a maga üdeségével és ártatlanságával. A heves nyár az élet dele, az érlelődéssel és ragyogással. Az ősz a termő bőség a maga teljességével és készülődésével, a tél pedig, visszahúzódásával és elcsöndesedésével a hófehér, leszűrt tisztaság. Nem az idő múlik – mi érlelődünk.
Nappalok és éjszakák, nyarak és telek váltják egymást, évszakok mennek és életkorok múlnak, de van, ami nem változik soha… Nem változik a tapasztaló, és nem változik a tapasztalás. E kettőt pedig a tapasztalat tárgya fűzi össze. A tapasztaló az ember, a szellemi ember; a tapasztalás az értelem s az intuitív készség működése. A tapasztalat tárgya pedig maga az élet misztériuma, márpedig az élet nagyobb csoda annál, semhogy néhány lapos teóriával üssük agyon…
Aki önmagát és a lelki békességét keresi, jó helyen jár. Aki gyakorlati életbölcsességet és messzire mutató távlatokat keres, az jó helyen jár. Aki a másokhoz vezető utat önmagában keresi, jó helyen jár, s aki a mulandóság helyett a maradandóságot keresi, az is jó helyen jár. Nekik hasznos lesz ez a kalauz. Egy nincstelen bolond indul el és egy gazdag bölcs ér majd célba, aki út közben felismeri, mekkora kincsek birtokosa.
Tanácsok a használathoz
A megismerés folyamatában két alapvető módszer különböztethető meg. Az egyik a megfigyelésen alapuló, empirikus, mondhatni objektív módszer, amikor a megfigyelő kívül helyezkedik a megfigyelt jelenségen, és mérhető, okadatolható megállapításokat tesz. A másik a fenomenológiai módszer, amikor a megfigyelő belehelyezkedik a szituációba, és benső megtapasztalások révén igyekszik érezhető, intuitív felismerésekre jutni. Amennyiben az előbbi módszer tárgyilagos, akkor az utóbbit alanyi természetűnek nevezhetjük.
Az emberi élet egyik találó metaforája a labirintus. Van kezdete és vége, hosszasan kanyarog, fordulatokban gazdag, sokszor olyan eredménnyel kecsegtet, amiről később kiderül, káprázat volt csupán, de végül ki lehet jutni belőle. A labirintusban nem lehet eltévedni. Mindig csak haladni kell, s előbb-utóbb kiér belőle az ember.
Tárgyilagos módon sok mindent el lehet mondani egy labirintusról: beszélhetünk a szerkezetéről, a hosszáról, történelmi hagyományairól és előzményeiről, szimbolikus jelentőségéről. De pusztán az elmélet alapján sosem fogjuk megérteni, mi több, megtapasztalni, mennyire elveszettnek érzi magát az ember egy-egy fordulónál, miféle felismerésekre jut a labirintus közepén, és milyen csalóka az a reménység, hogy már csak néhány lépés választja el a kijárattól, amikor még több száz lépésnyi út vár reá. Ehhez be kell lépnünk a tényleges labirintusba, meg kell tapasztalnunk a hosszasan kanyargó járat misztériumát, azt, ahogyan a fölcsavart ösvény meggörbíti a teret, elnyújtja az időt és átvarázsolja az embert.
Ez a könyv egy több dimenziós szellemi labirintus. Látszólag olvasmányos elmélkedések egymásutánja, de ennél jóval több. Látszólag kalendáriumszerű bölcsességgyűjtemény, de ennél sokkal több. Látszólag dátumok, címek és gondolatok sorozata, de ennél is több. Ennek a labirintusnak a végigjárása egy valódi fenomenológiai kísérlet, amelyben mi magunk vagyunk a megfigyelés tárgya, de egyben alanya is. A szövegek csak eszközei a felismeréseknek, a dátumok csak támpontok a haladáshoz.
Számtalan olyan mű létezik, amely nagy gondolkodók vagy sok évszázados szellemi tradíciók bölcsességeit sorolja egymás után, az év minden napjára elosztva. Kétségkívül tanulságos ezeken a gondolatokon elmélkedni, de jelen esetben ennél többről van szó. A szövegek szisztematikus rendszert alkotnak, több rétegben sorakoznak egymás után, s a horizontális összefüggések mellett egy vertikális hálózatot is alkotnak. A dátumokban megmutatkozó időszerkezet és a szövegek egymásutániságának térszerkezete kiegészül egy szellemi dimenzió többlettel, amelyben a témák intenzitása, a szövegek informatív vagy éppen introspektív vonulata rejtett összekötő csatornákat képez.
Ebben a labirintusban kétszer tizenkét szegmens található. Az első rendszer a csillagjegyek egymásutánja, amely tizenkét állatövi hónapra osztja a teljes évkört. Ez az időszerkezet egyik eleme. A föld, víz, tűz és levegő típusú jegyek értelemszerűen hordozzák elemi sajátosságaikat, ami kiegészül a kardinális, a szilárd és változó jegyek sajátságaival. Így a tizenkét állatövi hónap négyszer hármas tagolódást mutat. Az évszakok szintén három-három hónapot ölelnek föl, és figyelemre méltó az évkör két részre osztása is: a tavaszi és őszi napéjegyenlőség között a nyári időszak szerint, illetve az őszi és tavaszi napéjegyenlőség között a téli időszak szerint. Emellett sorrendben az Oroszlán – Bak jegyek nappali vagy Nap-jellegű jegyek, majd a Vízöntő – Rák jegyek éjszakai, vagy Hold-jellegű jegyek.
Vajon a nyári térfél tükrözi a téli térfél jelenségeit? Meglepő módon a két félév nem azonos hosszúságú. A Kos kezdőnapjától (március 21.) a Szűz jegy utolsó napjáig (szeptember 22.) számítva száznyolcvanhat nap telik el – ez a nyári félév, amikor a Nap látszólagos pályája az Egyenlítő fölött halad. Ezzel szemben a Mérleg jegy kezdőnapjától (szeptember 23.) a Halak utolsó napjáig (március 20.) százhetvenkilenc nap van, a négyévenkénti szökőnapot is beleszámítva is csak száznyolcvan.
A napéjegyenlőségek képviselik a jelen időt, az egyensúlyt.
A tavaszpontot tűztük ki az évkör kezdőpontjának, hiszen ez a zodiákus kör első jegyének kezdete, a csillagászati tavasz kezdőnapja, s a Húsvét számításához szükséges nem változó nap. (A tavaszpont a Föld precessziós mozgásának köszönhetően vándorol, és sajátos módon a 21. században március 20-án, sőt 2048-tól kezdődően március 19-én következik majd be csillagászatilag, de ettől a szerkesztés során eltekintettünk.)
A tavaszpontot a szimbolikus életút kezdetének is tekinthetjük, amikor az ember a megnyilvánulatlanságból testet ölt, világra jön. Különösen figyelemre méltó az emberi gesztációs időszak kilenc hónapjának és a teljes évkör tizenkét hónapjának egymáshoz viszonyított helyzete.
Amennyiben az emberi életút mitikus kezdetének az első csillagjegyet, a Kost tekintjük, úgy a magzati lét kilenc hónapja két tűz jegy között, a Kos és Nyilas között tart, háromszor három hónapon keresztül. E három periódusnak az az érdekessége, hogy az első szakaszból – a Kos, Bika, Ikrek jegy három hónapjából – hiányzik a víz jelleg, a második három hónap – Rák, Oroszlán, Szűz – sorozatából a levegő jelleg hiányzik, míg a harmadik három hónap – Mérleg, Skorpió, Nyilas – sora a föld elemet nélkülözi. Egyedül a tűz jelleg az, ami a várandósság teljes ideje alatt végig elkíséri a magzatot.
Ezzel szemben a teljes évkörből hátralévő Bak-Vízöntő-Halak három hónapja éppen az addig hiányzó elemeket – a föld, levegő és a víz elemet – testesíti meg, mintegy megszületése után közölve ezeket a gyermekkel. Ez a három hónap tehát a föld-levegő-víz jelleg külsődleges elsajátításának szakasza, amikor teljessé, szinte emberfölötti emberré válik az ember, immáron a teljes évciklus mind a tizenkét hónapjának abszolválását követően. Gyakorlati szinten a Bak-Vízöntő-Halak szakasz a világra jövetel utáni három aranyhónapot jelzi.
A napéjegyenlőségek mellett a napfordulók is kitüntetett szerepet játszanak.
A téli napforduló napját megelőző és követő napok – így együttesen ez a három nap – az év legsötétebb, a legrövidebb nappalokat és leghosszabb éjszakákat hozó időszaka, mondhatni a fény hiányának maximuma. Ilyenkor jár legalacsonyabban a Nap, ekkor érinti a Baktérítőt. A téli napforduló a múlt megtestesítője, egyben az ősök emlékezetének szentelt időszak. Ám éppen ekkor fordul át Észak felé a nappálya, ezért a téli napfordulóval kezdődik az istenek útja, vagyis a Nap északi, észak felé tartó pályája, ami kedvező időszaknak számít.
A nyári napforduló ezzel ellentétben a leghosszabb nappal és a legrövidebb éjszaka ideje. A legmagasabb északi kitéréstől, a Ráktérítőtől mégis ekkor húzódik vissza a Nap. Ez az ősök útjának, a nappálya déli irányának kezdete.
A zodiákus kör mellett a második tizenkettes rendszer az egyetemes bölcselettől a tanítói párbeszédekig terjedő, témakörök szerinti tagolás.
| 1. egyetemes bölcsesség, filozófia |
| 2. jóga, indiai hagyomány |
| 3. tradíciók, vallások, szellemi utak |
| 4. misztika, intuíció, inspiráció |
| 5. szemléletmód, átalakulás, szellemiség |
| 6. szabadság, rabság, megvilágosodás |
| 7. szépség, szeretet, művészet, egyensúly |
| 8. számok, elemek, pozitív tudományok |
| 9. természeti példák |
| 10. önismeret, öntudat, egyéni fejlődés |
| 11. emberi viszonyok, emberi sajátságok |
| 12. tanítói párbeszédek, mester és növendék |
E részletező tagolás mellett három tágabb kategória sejlik fel: a lét, a tudat és a boldogság.
Lét
Az igazság létezik, ezt a filozófia, a bölcselet jelenti ki. Ez az egzisztenciális alapvetés. A tételes tanítás, a tudás, adatszerűség, a lelkiség tényei mind ide sorolhatók. A bölcselet felmutatja a valóságot, egyszersmind a korlátokat is. Az első vagy kisebb misztérium ide tartozik, amikor a külvilág tényei helyett a lelki értékek valósága válik fontosabbá. A lelki gyakorlatok közül a meditáció tartozik ide.
Tudat
A tudat az igazság felismerésére való, ez a bölcselet által kijelentett tények realizálásának eszköze. A megértésen túl a megtapasztalás esélyét hozza, sokkal mélyebb felismerésekre vezet, mint a pusztán intellektuális megértés. A tudatosság a létezés morális felelősségét mutatja fel, s a nagyobb misztériummal, a középpont felé tartó haladással azonosítható. A lelki jelenségek közül a reveláció tartozik ide, amikor is lelki gyakorlatainknak köszönhetően felismerésekre jutunk.
Boldogság
A boldogság a szépség szintje, ezért a művészet, az esztétika, a teljességből fakadó harmónia sajátja. Nem érzéki örömöket jelent, hanem az önvaló lelki elégedettségét, egyfajta üdvállapotot. Ez a harmadik vagy végső misztérium, amikor az irányváltás és a középpont felé tartó haladás után végre célba ér az ember és magasabb fokra jut. A lelki gyakorlatok közül az adoráció tartozik ide, amikor az elnyert felismerések aktivitásra sarkallják az embert, és gyakorolja a jót.
E három nagy szellemi vonulat fedezhető fel a szövegekben. Mondhatjuk, minden szöveg a bölcseletről szól és a gyakorlásra buzdít, de azt is mondhatjuk, minden szöveg az önismeretre tanít. Az önreflexió, az egyéni fejlődés igénye, az önismeret gyakorlása vörös fonálként húzódik végig a könyvön. A tudás alapvetése a legmélyebb pontig elkísér, az emberrel tart akár a sötétség legmélyebb bugyraiba. A felismerés pedig sokszor a mélységből sarjad és a legmagasabb szintekig emel – ezért ez utóbbi emberi, nagyon emberi.
Azt is mondhatjuk, a lét, tudat és boldogság, vagy az elmélet, gyakorlat és felismerés, illetve a megértés, megvalósítás és megtapasztalás kergeti egymást a szövegekben, akár egy barokk fúga motívumai.
A szövegek válogatása és besorolása különös mintázatokat követ. Látszólag a naptári napok sorakoznak egymás után, ám rejtett rendező elveket is felfedezhetünk. Ne feledjük, egy három dimenziós szellemi labirintusban járunk, ahol az egyes szövegek között bármilyen irányú összeköttetés, referencia létezhet! Például a zodiákus tűz- és víz-jegyei által formált háromszögek egymásra vetített diagramja az elemekkel kapcsolatos szövegeket sorakoztatja fel a metszés- és csúcspontjain, a görög bölcsesség válogatott tételeit pedig egy kilencágú csillag nyomvonalán találjuk. A hermetikus nagypecsét ad otthont a számok sorozatának s így tovább.
A tényszerű és szándékolt összeköttetési hálók mellett intuitív, asszociáción és személyes felismeréseken alapuló kapcsolódások is lehetségesek a szövegek között. Hadd legyen ez a kutató, a gyakorló, a labirintusjáró felfedezése. Bizonyos témák, témakörök ismétlődően visszaköszönnek, hiszen nem is cél egy-egy kérdéskör egyszeri, teljes kiaknázása. Ezzel megvalósul a kérdéskörök vertikális tagolódása, mert ha ugyanazt a témát egy következő alkalommal intenzívebb, mélyrehatóbb elemzésnek vetjük alá, avagy mi magunk válunk értőbb, alaposabb kutatókká, akkor újabb perspektívák tárulhatnak föl, sőt, ugyanazok a mondatok is többet jelentenek már.
A mitikus időszámítás tizenkét hónappal és háromszázhatvan nappal számol, míg a tényleges időszámításunk háromszázhatvanöt nappal számol, s időről időre korrekcióra szorul a szökőnapok beiktatásával. A mitikus és a tényleges időszámítás napjainak száma közötti különbség háromszázhatvanhat – háromszázhatvan = hat, mert a szökőnapot is figyelembe vesszük, így hat szöveg kitüntetett helyet foglal el.
A mitikus időszámítás tavaszi, nyári, őszi és téli hónapjai képviselik a hagyományos időszekvenciát a múlt, jelen és jövő vonatkozásában, míg a fennmaradó napok egy negyedik időfázist, az örök időt jelzik. Az évszakok a csillagjegyek szerint oszlanak meg, a fennmaradó hat nap azonban egyetemes, summázata a jegyek elemi sajátságainak, és az időn kívüliséget képviseli.
Hogyan járjuk be ezt a szellemi labirintust?
A legegyszerűbb, mégis a legnagyobb kitartást követelő módszer a napok sorrendjének követése – minden napra egy bölcsesség. Ez nem tűnik bonyolultnak, mégis rendkívüli állhatatosságot igényel a következetes megvalósítása. Kihagyni, átugrani egy-egy szöveget nem érdemes, bepótolni szinte lehetetlen. Be kell épüljön a napirendünkbe az elmélkedés, egy éven keresztül minden nap oda kell szentelnünk a kellő időt és figyelmet ennek az elmélkedésnek. Mire számíthatunk ennek a kitartó gyakorlásnak a fejében?
Meglehet, harsány külső változásokat nem tapasztalunk majd magunkon, de bizonyos, hogy más ember lép ki a szellemi labirintusból, mint aki egy esztendővel korábban belépett.
Menet közben a gondolkodásunk módjáról is gondolkodhatunk, amit egyébként csak nagyon ritkán teszünk meg. A szemlélődés révén erősödik lényeglátásunk, s talán az a finom benső változás is megindul, aminek köszönhetően finomabb világot látunk majd magunk körül, és a bennünket érő impulzusokra árnyaltabb válaszokat tudunk majd adni. Érzékenyebben ismerhetjük fel az apró csodákat, s józanul elkerülhetjük mindazt, ami hátráltatja a fejlődésünket, ellenben gyakorolhatjuk azt, ami előmozdítja.
Az élet sikeréhez őszinteség, komolyság és bátorság kell, s e labirintust végigjárva gyarapodhatunk ezekben az erényekben.
Ha nem tudunk minden egyes nap figyelmet szentelni elmélkedéseinknek, alkalmanként is olvashatjuk a szövegeket. Az éppen aktuális naptári napra szóló elmélkedést napi üzenetnek, mottónak is tekinthetjük. Akár teljesen elszakadhatunk a dátumoktól, s egyszerűen csak felütve a kötetet vagy szabadon lapozgatva, a nem létező véletlennek utat engedve is kereshetünk magunknak napi jó tanácsot. Különösen érdekes lehet a saját születési dátumunkra eső szöveg megkeresése, megfontolása. Társaságban közös élmény lehet egymás ilyetén való megismerése.
Egy jó tanács azonban mindenkihez szól: a kevesebb – több.
Egyszerre nem ajánlatos több elmélkedést elolvasni, mert mindegyik téma megérdemli a figyelmes, mértéktartó közelítést. Érdemes több időt, figyelmet szentelni egy-egy szövegnek, figyelni a reflexióinkra, akár jegyzeteket készíteni. Adjuk meg a tiszteletet az adott témáknak, és önmagunknak is, mert ha a hosszú napokon átrohanunk, a rövid évek elszaladnak előlünk.
szvámí Tírtha
Ludastói Iskola, 2022