Bevezetés

Aki azt hiszi, sike­rült újat mon­da­nia,
még nem olva­sott ele­get.

Az Olvasóhoz

Az élet­ben nem­csak okos­nak, hanem bölcs­nek is kell lenni… Rácso­dál­ko­zás – ez a böl­cses­ség művé­sze­te. A töké­le­te­se­dés nem mene­kü­lés, nem a könnyeb­bik út, hiszen a spi­ri­tu­á­lis munka fárad­sá­gos. Ám a komoly kitar­tás­sal gya­ko­rolt vizs­gá­ló­dás segít böl­csebb ember­ré vál­nunk. Ez a könyv az igazi lényeg­lá­tás­ban segít.

Min­den napra egy böl­cses­ség – ez köz­is­mert műfaj. Nem könnyű min­den nap elol­vas­ni egy-egy oldal­nyi böl­cses­sé­get, még kevés­bé int­ros­pek­tív módon elmél­ked­ni fölöt­te, mit sem szól­va az elsa­já­tí­tá­sá­ról. Gon­do­la­tok és véle­mé­nyek, ada­tok és tények, fel­is­me­ré­sek és taní­tó pár­be­szé­dek sora­koz­nak eze­ken az olda­la­kon, az olva­só­ra várva. Ez a kala­uz nem­csak magya­ráz, hanem tapasz­tal­ni is segít. Egy esz­ten­dőn keresz­tül elkí­sér ben­nün­ket, ám még jobb, ha mi kísér­jük kitar­tó figye­lem­mel egy egész éven át.

Való­já­ban nem is egy könyv lap­ja­it for­gat­juk hanem, egy szer­te­ága­zó spi­ri­tu­á­lis labi­rin­tust járunk be. Jobb­ra és balra, előre és vissza, fel és le kanya­rog a tér­be­li labi­rin­tus jára­ta. Min­den for­du­ló­nál újabb és újabb tapasz­ta­lá­sok, kel­le­mes vagy éppen szi­go­rú fel­is­me­ré­sek vár­nak ránk, labi­rin­tus­já­rók­ra. Félel­me­tes árnyé­kok­kal épp­úgy talál­koz­ha­tunk, mint derűs ösz­tön­zés­sel. Önma­gunk legyő­zé­sé­be oly­kor egy kicsit bele­pusz­tul majd a gyön­géb­bik énünk, de éppen ez segít hozzá a szel­le­mi újjá­szü­le­tés­hez.

Amire min­den­képp szá­mít­ha­tunk mi, labi­rin­tus­já­rók, az a világ­né­ze­tek közt meg­lé­vő pár­hu­za­mok föl­is­me­ré­se, mi több, a véle­mé­nyek soka­sá­ga mögött húzó­dó egye­te­mes igaz­ság és böl­cses­ség meg­le­lé­se. A maga­sabb szin­té­zis lényeg­lá­tás kér­dé­se. A tájé­ko­zó­dá­son és a meg­ér­té­sen, az adat­is­me­re­ten és az elmél­ke­dé­sen keresz­tül meg­lel­he­tő az elve­szett­nek hitt szel­le­mi kincs. Az infor­má­ció és a transz­for­má­ció, a sze­mé­lyes érin­tett­ség, vala­mint a kon­temp­lá­ció és a tapasz­ta­lás ész­re­vét­le­nül visz köze­lebb a tel­jes­ség­hez. Mert aki mély­re ás, az meg­ta­lál­ja a vizet.

A tény­le­ges lelki elő­re­lé­pés érde­ké­ben az ember­nek saját éle­té­ben is hason­ló fel­ada­to­kon, küz­del­me­ken és buk­ta­tó­kon kell átjut­nia. Ebben a labi­rin­tus­ban azon­ban a támo­ga­tó lelki közeg­nek köszön­he­tő­en nem az elide­ge­ne­dett lét ret­te­ne­te, hanem bölcs belá­tá­sunk gya­rap­szik, a félel­mek helyett a fel­is­me­ré­sek soka­sod­nak. Ahogy osz­lik a káp­rá­zat, mind tisz­táb­bá válik a cél. Meg­le­het, ennek a labi­rin­tus­nak ideát van a bejá­ra­ta, de túl van a kijá­rat. Menet köz­ben önma­gunk­tól elju­tunk – jóma­gun­kig.

Egy év – akár az egész élet… A kike­let az ifjú­ság, a maga üde­sé­gé­vel és ártat­lan­sá­gá­val. A heves nyár az élet dele, az érle­lő­dés­sel és ragyo­gás­sal. Az ősz a termő bőség a maga tel­jes­sé­gé­vel és készü­lő­dé­sé­vel, a tél pedig, vissza­hú­zó­dá­sá­val és elcsön­de­se­dé­sé­vel a hófe­hér, leszűrt tisz­ta­ság. Nem az idő múlik – mi érle­lő­dünk.

Nap­pa­lok és éjsza­kák, nya­rak és telek vált­ják egy­mást, évsza­kok men­nek és élet­ko­rok múl­nak, de van, ami nem vál­to­zik soha… Nem vál­to­zik a tapasz­ta­ló, és nem vál­to­zik a tapasz­ta­lás. E ket­tőt pedig a tapasz­ta­lat tár­gya fűzi össze. A tapasz­ta­ló az ember, a szel­le­mi ember; a tapasz­ta­lás az érte­lem s az intu­i­tív kész­ség műkö­dé­se. A tapasz­ta­lat tár­gya pedig maga az élet misz­té­ri­u­ma, már­pe­dig az élet nagyobb csoda annál, sem­hogy néhány lapos teó­ri­á­val üssük agyon…

Aki önma­gát és a lelki békes­sé­gét kere­si, jó helyen jár. Aki gya­kor­la­ti élet­böl­cses­sé­get és messzi­re muta­tó táv­la­to­kat keres, az jó helyen jár. Aki a mások­hoz veze­tő utat önma­gá­ban kere­si, jó helyen jár, s aki a mulan­dó­ság helyett a mara­dan­dó­sá­got kere­si, az is jó helyen jár. Nekik hasz­nos lesz ez a kala­uz. Egy nincs­te­len bolond indul el és egy gaz­dag bölcs ér majd célba, aki út köz­ben fel­is­me­ri, mek­ko­ra kin­csek bir­to­ko­sa.

Tanácsok a használathoz

A meg­is­me­rés folya­ma­tá­ban két alap­ve­tő mód­szer külön­böz­tet­he­tő meg. Az egyik a meg­fi­gye­lé­sen ala­pu­ló, empi­ri­kus, mond­hat­ni objek­tív mód­szer, ami­kor a meg­fi­gye­lő kívül helyez­ke­dik a meg­fi­gyelt jelen­sé­gen, és mér­he­tő, okada­tol­ha­tó meg­ál­la­pí­tá­so­kat tesz. A másik a feno­me­no­ló­gi­ai mód­szer, ami­kor a meg­fi­gye­lő bele­he­lyez­ke­dik a szi­tu­á­ci­ó­ba, és benső meg­ta­pasz­ta­lá­sok révén igyek­szik érez­he­tő, intu­i­tív fel­is­me­ré­sek­re jutni. Amennyi­ben az előb­bi mód­szer tár­gyi­la­gos, akkor az utób­bit ala­nyi ter­mé­sze­tű­nek nevez­het­jük.

Az embe­ri élet egyik talá­ló meta­fo­rá­ja a labi­rin­tus. Van kez­de­te és vége, hossza­san kanya­rog, for­du­la­tok­ban gaz­dag, sok­szor olyan ered­ménnyel kecseg­tet, ami­ről később kide­rül, káp­rá­zat volt csu­pán, de végül ki lehet jutni belő­le. A labi­rin­tus­ban nem lehet elté­ved­ni. Min­dig csak halad­ni kell, s előbb-utóbb kiér belő­le az ember.

Tár­gyi­la­gos módon sok min­dent el lehet mon­da­ni egy labi­rin­tus­ról: beszél­he­tünk a szer­ke­ze­té­ről, a hosszá­ról, tör­té­nel­mi hagyo­má­nya­i­ról és előz­mé­nye­i­ről, szim­bo­li­kus jelen­tő­sé­gé­ről. De pusz­tán az elmé­let alap­ján sosem fog­juk meg­ér­te­ni, mi több, meg­ta­pasz­tal­ni, mennyi­re elve­szett­nek érzi magát az ember egy-egy for­du­ló­nál, mifé­le fel­is­me­ré­sek­re jut a labi­rin­tus köze­pén, és milyen csa­ló­ka az a remény­ség, hogy már csak néhány lépés választ­ja el a kijá­rat­tól, ami­kor még több száz lépés­nyi út vár reá. Ehhez be kell lép­nünk a tény­le­ges labi­rin­tus­ba, meg kell tapasz­tal­nunk a hossza­san kanyar­gó járat misz­té­ri­u­mát, azt, aho­gyan a föl­csa­vart ösvény meg­gör­bí­ti a teret, elnyújt­ja az időt és átva­rá­zsol­ja az embert.

Ez a könyv egy több dimen­zi­ós szel­le­mi labi­rin­tus. Lát­szó­lag olvas­má­nyos elmél­ke­dé­sek egy­más­után­ja, de ennél jóval több. Lát­szó­lag kalen­dá­ri­um­sze­rű böl­cses­ség­gyűj­te­mény, de ennél sok­kal több. Lát­szó­lag dátu­mok, címek és gon­do­la­tok soro­za­ta, de ennél is több. Ennek a labi­rin­tus­nak a végig­já­rá­sa egy való­di feno­me­no­ló­gi­ai kísér­let, amely­ben mi magunk vagyunk a meg­fi­gye­lés tár­gya, de egy­ben ala­nya is. A szö­ve­gek csak esz­kö­zei a fel­is­me­ré­sek­nek, a dátu­mok csak tám­pon­tok a hala­dás­hoz.

Szám­ta­lan olyan mű léte­zik, amely nagy gon­dol­ko­dók vagy sok évszá­za­dos szel­le­mi tra­dí­ci­ók böl­cses­sé­ge­it sorol­ja egy­más után, az év min­den nap­já­ra eloszt­va. Két­ség­kí­vül tanul­sá­gos eze­ken a gon­do­la­to­kon elmél­ked­ni, de jelen eset­ben ennél több­ről van szó. A szö­ve­gek szisz­te­ma­ti­kus rend­szert alkot­nak, több réteg­ben sora­koz­nak egy­más után, s a hori­zon­tá­lis össze­füg­gé­sek mel­lett egy ver­ti­ká­lis háló­za­tot is alkot­nak. A dátu­mok­ban meg­mu­tat­ko­zó idő­szer­ke­zet és a szö­ve­gek egy­más­utá­ni­sá­gá­nak tér­szer­ke­ze­te kiegé­szül egy szel­le­mi dimen­zió több­let­tel, amely­ben a témák inten­zi­tá­sa, a szö­ve­gek infor­ma­tív vagy éppen int­ros­pek­tív vonu­la­ta rej­tett össze­kö­tő csa­tor­ná­kat képez.

Ebben a labi­rin­tus­ban két­szer tizen­két szeg­mens talál­ha­tó. Az első rend­szer a csil­lag­je­gyek egy­más­után­ja, amely tizen­két állat­övi hónap­ra oszt­ja a tel­jes évkört. Ez az idő­szer­ke­zet egyik eleme. A föld, víz, tűz és leve­gő típu­sú jegyek érte­lem­sze­rű­en hor­doz­zák elemi sajá­tos­sá­ga­i­kat, ami kiegé­szül a kar­di­ná­lis, a szi­lárd és vál­to­zó jegyek saját­sá­ga­i­val. Így a tizen­két állat­övi hónap négy­szer hár­mas tago­ló­dást mutat. Az évsza­kok szin­tén három-három hóna­pot ölel­nek föl, és figye­lem­re méltó az évkör két rész­re osz­tá­sa is: a tava­szi és őszi nap­éj­egyen­lő­ség között a nyári idő­szak sze­rint, illet­ve az őszi és tava­szi nap­éj­egyen­lő­ség között a téli idő­szak sze­rint. Emel­lett sor­rend­ben az Orosz­lán – Bak jegyek nap­pa­li vagy Nap-jel­le­gű jegyek, majd a Víz­ön­tő – Rák jegyek éjsza­kai, vagy Hold-jel­le­gű jegyek.

Vajon a nyári tér­fél tük­rö­zi a téli tér­fél jelen­sé­ge­it? Meg­le­pő módon a két félév nem azo­nos hosszú­sá­gú. A Kos kez­dő­nap­já­tól (már­ci­us 21.) a Szűz jegy utol­só nap­já­ig (szep­tem­ber 22.) szá­mít­va száz­nyolc­van­hat nap telik el – ez a nyári félév, ami­kor a Nap lát­szó­la­gos pályá­ja az Egyen­lí­tő fölött halad. Ezzel szem­ben a Mér­leg jegy kez­dő­nap­já­tól (szep­tem­ber 23.) a Halak utol­só nap­já­ig (már­ci­us 20.) száz­het­ven­ki­lenc nap van, a négy­éven­kén­ti szö­kő­na­pot is bele­szá­mít­va is csak száz­nyolc­van.

A nap­éj­egyen­lő­sé­gek kép­vi­se­lik a jelen időt, az egyen­súlyt.

A tavasz­pon­tot tűz­tük ki az évkör kez­dő­pont­já­nak, hiszen ez a zodi­á­kus kör első jegyé­nek kez­de­te, a csil­la­gá­sza­ti tavasz kez­dő­nap­ja, s a Hús­vét szá­mí­tá­sá­hoz szük­sé­ges nem vál­to­zó nap. (A tavasz­pont a Föld pre­cesszi­ós moz­gá­sá­nak köszön­he­tő­en ván­do­rol, és sajá­tos módon a 21. szá­zad­ban már­ci­us 20-án, sőt 2048-tól kez­dő­dő­en már­ci­us 19-én követ­ke­zik majd be csil­la­gá­sza­ti­lag, de ettől a szer­kesz­tés során elte­kin­tet­tünk.)

A tavasz­pon­tot a szim­bo­li­kus élet­út kez­de­té­nek is tekint­het­jük, ami­kor az ember a meg­nyil­vá­nu­lat­lan­ság­ból tes­tet ölt, világ­ra jön. Külö­nö­sen figye­lem­re méltó az embe­ri gesz­tá­ci­ós idő­szak kilenc hónap­já­nak és a tel­jes évkör tizen­két hónap­já­nak egy­más­hoz viszo­nyí­tott hely­ze­te.

Amennyi­ben az embe­ri élet­út miti­kus kez­de­té­nek az első csil­lag­je­gyet, a Kost tekint­jük, úgy a mag­za­ti lét kilenc hónap­ja két tűz jegy között, a Kos és Nyi­las között tart, három­szor három hóna­pon keresz­tül. E három peri­ó­dus­nak az az érde­kes­sé­ge, hogy az első sza­kasz­ból – a Kos, Bika, Ikrek jegy három hónap­já­ból – hiány­zik a víz jel­leg, a máso­dik három hónap – Rák, Orosz­lán, Szűz – soro­za­tá­ból a leve­gő jel­leg hiány­zik, míg a har­ma­dik három hónap – Mér­leg, Skor­pió, Nyi­las – sora a föld ele­met nél­kü­lö­zi. Egye­dül a tűz jel­leg az, ami a váran­dós­ság tel­jes ideje alatt végig elkí­sé­ri a mag­za­tot.

Ezzel szem­ben a tel­jes évkör­ből hát­ra­lé­vő Bak-Víz­ön­tő-Halak három hónap­ja éppen az addig hiány­zó ele­me­ket – a föld, leve­gő és a víz ele­met – tes­te­sí­ti meg, mint­egy meg­szü­le­té­se után közöl­ve eze­ket a gyer­mek­kel. Ez a három hónap tehát a föld-leve­gő-víz jel­leg kül­sőd­le­ges elsa­já­tí­tá­sá­nak sza­ka­sza, ami­kor tel­jes­sé, szin­te ember­fö­löt­ti ember­ré válik az ember, immá­ron a tel­jes évcik­lus mind a tizen­két hónap­já­nak abszol­vá­lá­sát köve­tő­en. Gya­kor­la­ti szin­ten a Bak-Víz­ön­tő-Halak sza­kasz a világ­ra jöve­tel utáni három arany­hó­na­pot jelzi.

A nap­éj­egyen­lő­sé­gek mel­lett a nap­for­du­lók is kitün­te­tett sze­re­pet ját­sza­nak.

A téli nap­for­du­ló nap­ját meg­elő­ző és köve­tő napok – így együt­te­sen ez a három nap – az év leg­sö­té­tebb, a leg­rö­vi­debb nap­pa­lo­kat és leg­hosszabb éjsza­ká­kat hozó idő­sza­ka, mond­hat­ni a fény hiá­nyá­nak maxi­mu­ma. Ilyen­kor jár leg­ala­cso­nyab­ban a Nap, ekkor érin­ti a Bak­té­rí­tőt. A téli nap­for­du­ló a múlt meg­tes­te­sí­tő­je, egy­ben az ősök emlé­ke­ze­té­nek szen­telt idő­szak. Ám éppen ekkor for­dul át Észak felé a nap­pá­lya, ezért a téli nap­for­du­ló­val kez­dő­dik az iste­nek útja, vagy­is a Nap észa­ki, észak felé tartó pályá­ja, ami ked­ve­ző idő­szak­nak szá­mít.

A nyári nap­for­du­ló ezzel ellen­tét­ben a leg­hosszabb nap­pal és a leg­rö­vi­debb éjsza­ka ideje. A leg­ma­ga­sabb észa­ki kité­rés­től, a Rák­té­rí­tő­től mégis ekkor húzó­dik vissza a Nap. Ez az ősök útjá­nak, a nap­pá­lya déli irá­nyá­nak kez­de­te.

A zodi­á­kus kör mel­lett a máso­dik tizen­ket­tes rend­szer az egye­te­mes böl­cse­let­től a taní­tói pár­be­szé­de­kig ter­je­dő, téma­kö­rök sze­rin­ti tago­lás.

E rész­le­te­ző tago­lás mel­lett három tágabb kate­gó­ria sej­lik fel: a lét, a tudat és a bol­dog­ság.

Lét

Az igaz­ság léte­zik, ezt a filo­zó­fia, a böl­cse­let jelen­ti ki. Ez az egzisz­ten­ci­á­lis alap­ve­tés. A téte­les taní­tás, a tudás, adat­sze­rű­ség, a lel­ki­ség tényei mind ide sorol­ha­tók. A böl­cse­let fel­mu­tat­ja a való­sá­got, egy­szer­s­mind a kor­lá­to­kat is. Az első vagy kisebb misz­té­ri­um ide tar­to­zik, ami­kor a kül­vi­lág tényei helyett a lelki érté­kek való­sá­ga válik fon­to­sab­bá. A lelki gya­kor­la­tok közül a medi­tá­ció tar­to­zik ide.

Tudat

A tudat az igaz­ság fel­is­me­ré­sé­re való, ez a böl­cse­let által kije­len­tett tények rea­li­zá­lá­sá­nak esz­kö­ze. A meg­ér­té­sen túl a meg­ta­pasz­ta­lás esé­lyét hozza, sok­kal mélyebb fel­is­me­ré­sek­re vezet, mint a pusz­tán intel­lek­tu­á­lis meg­ér­tés. A tuda­tos­ság a léte­zés morá­lis fele­lős­sé­gét mutat­ja fel, s a nagyobb misz­té­ri­um­mal, a közép­pont felé tartó hala­dás­sal azo­no­sít­ha­tó. A lelki jelen­sé­gek közül a reve­lá­ció tar­to­zik ide, ami­kor is lelki gya­kor­la­ta­ink­nak köszön­he­tő­en fel­is­me­ré­sek­re jutunk.

Boldogság

A bol­dog­ság a szép­ség szint­je, ezért a művé­szet, az esz­té­ti­ka, a tel­jes­ség­ből faka­dó har­mó­nia saját­ja. Nem érzé­ki örö­mö­ket jelent, hanem az önva­ló lelki elé­ge­dett­sé­gét, egy­faj­ta üdvál­la­po­tot. Ez a har­ma­dik vagy végső misz­té­ri­um, ami­kor az irány­vál­tás és a közép­pont felé tartó hala­dás után végre célba ér az ember és maga­sabb fokra jut. A lelki gya­kor­la­tok közül az ado­rá­ció tar­to­zik ide, ami­kor az elnyert fel­is­me­ré­sek akti­vi­tás­ra sar­kall­ják az embert, és gya­ko­rol­ja a jót.

E három nagy szel­le­mi vonu­lat fedez­he­tő fel a szö­ve­gek­ben. Mond­hat­juk, min­den szö­veg a böl­cse­let­ről szól és a gya­kor­lás­ra buz­dít, de azt is mond­hat­juk, min­den szö­veg az önis­me­ret­re tanít. Az önref­le­xió, az egyé­ni fej­lő­dés igé­nye, az önis­me­ret gya­kor­lá­sa vörös fonál­ként húzó­dik végig a köny­vön. A tudás alap­ve­té­se a leg­mé­lyebb pon­tig elkí­sér, az ember­rel tart akár a sötét­ség leg­mé­lyebb bugy­ra­i­ba. A fel­is­me­rés pedig sok­szor a mély­ség­ből sar­jad és a leg­ma­ga­sabb szin­te­kig emel – ezért ez utób­bi embe­ri, nagyon embe­ri.

Azt is mond­hat­juk, a lét, tudat és bol­dog­ság, vagy az elmé­let, gya­kor­lat és fel­is­me­rés, illet­ve a meg­ér­tés, meg­va­ló­sí­tás és meg­ta­pasz­ta­lás ker­ge­ti egy­mást a szö­ve­gek­ben, akár egy barokk fúga motí­vu­mai.

A szö­ve­gek válo­ga­tá­sa és beso­ro­lá­sa külö­nös min­tá­za­to­kat követ. Lát­szó­lag a nap­tá­ri napok sora­koz­nak egy­más után, ám rej­tett ren­de­ző elve­ket is fel­fe­dez­he­tünk. Ne feled­jük, egy három dimen­zi­ós szel­le­mi labi­rin­tus­ban járunk, ahol az egyes szö­ve­gek között bár­mi­lyen irá­nyú össze­köt­te­tés, refe­ren­cia létez­het! Pél­dá­ul a zodi­á­kus tűz- és víz-jegyei által for­mált három­szö­gek egy­más­ra vetí­tett diag­ram­ja az ele­mek­kel kap­cso­la­tos szö­ve­ge­ket sora­koz­tat­ja fel a met­szés- és csúcs­pont­ja­in, a görög böl­cses­ség válo­ga­tott téte­le­it pedig egy kilenc­ágú csil­lag nyom­vo­na­lán talál­juk. A her­me­ti­kus nagy­pe­csét ad ott­hont a szá­mok soro­za­tá­nak s így tovább.

A tény­sze­rű és szán­dé­kolt össze­köt­te­té­si hálók mel­lett intu­i­tív, asszo­ci­á­ci­ón és sze­mé­lyes fel­is­me­ré­se­ken ala­pu­ló kap­cso­ló­dá­sok is lehet­sé­ge­sek a szö­ve­gek között. Hadd legyen ez a kuta­tó, a gya­kor­ló, a labi­rin­tus­já­ró fel­fe­de­zé­se. Bizo­nyos témák, téma­kö­rök ismét­lő­dő­en vissza­kö­szön­nek, hiszen nem is cél egy-egy kér­dés­kör egy­sze­ri, tel­jes kiak­ná­zá­sa. Ezzel meg­va­ló­sul a kér­dés­kö­rök ver­ti­ká­lis tago­ló­dá­sa, mert ha ugyan­azt a témát egy követ­ke­ző alka­lom­mal inten­zí­vebb, mély­re­ha­tóbb elem­zés­nek vet­jük alá, avagy mi magunk válunk értőbb, ala­po­sabb kuta­tók­ká, akkor újabb pers­pek­tí­vák tárul­hat­nak föl, sőt, ugyan­azok a mon­da­tok is töb­bet jelen­te­nek már.

A miti­kus idő­szá­mí­tás tizen­két hónap­pal és három­száz­hat­van nap­pal szá­mol, míg a tény­le­ges idő­szá­mí­tá­sunk három­száz­hat­van­öt nap­pal szá­mol, s idő­ről időre kor­rek­ci­ó­ra szo­rul a szö­kő­na­pok beik­ta­tá­sá­val. A miti­kus és a tény­le­ges idő­szá­mí­tás nap­ja­i­nak száma közöt­ti különb­ség három­száz­hat­van­hat – három­száz­hat­van = hat, mert a szö­kő­na­pot is figye­lem­be vesszük, így hat szö­veg kitün­te­tett helyet fog­lal el.

A miti­kus idő­szá­mí­tás tava­szi, nyári, őszi és téli hónap­jai kép­vi­se­lik a hagyo­má­nyos idő­szek­ven­ci­át a múlt, jelen és jövő vonat­ko­zá­sá­ban, míg a fenn­ma­ra­dó napok egy negye­dik idő­fá­zist, az örök időt jel­zik. Az évsza­kok a csil­lag­je­gyek sze­rint osz­la­nak meg, a fenn­ma­ra­dó hat nap azon­ban egye­te­mes, sum­má­za­ta a jegyek elemi saját­sá­ga­i­nak, és az időn kívü­li­sé­get kép­vi­se­li.

Hogyan járjuk be ezt a szellemi labirintust?

A leg­egy­sze­rűbb, mégis a leg­na­gyobb kitar­tást köve­te­lő mód­szer a napok sor­rend­jé­nek köve­té­se – min­den napra egy böl­cses­ség. Ez nem tűnik bonyo­lult­nak, mégis rend­kí­vü­li áll­ha­ta­tos­sá­got igé­nyel a követ­ke­ze­tes meg­va­ló­sí­tá­sa. Kihagy­ni, átug­ra­ni egy-egy szö­ve­get nem érde­mes, bepó­tol­ni szin­te lehe­tet­len. Be kell épül­jön a napi­ren­dünk­be az elmél­ke­dés, egy éven keresz­tül min­den nap oda kell szen­tel­nünk a kellő időt és figyel­met ennek az elmél­ke­dés­nek. Mire szá­mít­ha­tunk ennek a kitar­tó gya­kor­lás­nak a fejé­ben?

Meg­le­het, har­sány külső vál­to­zá­so­kat nem tapasz­ta­lunk majd magun­kon, de bizo­nyos, hogy más ember lép ki a szel­le­mi labi­rin­tus­ból, mint aki egy esz­ten­dő­vel koráb­ban belé­pett.

Menet köz­ben a gon­dol­ko­dá­sunk mód­já­ról is gon­dol­kod­ha­tunk, amit egyéb­ként csak nagyon rit­kán teszünk meg. A szem­lé­lő­dés révén erő­sö­dik lényeg­lá­tá­sunk, s talán az a finom benső vál­to­zás is meg­in­dul, ami­nek köszön­he­tő­en fino­mabb vilá­got látunk majd magunk körül, és a ben­nün­ket érő impul­zu­sok­ra árnyal­tabb vála­szo­kat tudunk majd adni. Érzé­ke­nyeb­ben ismer­het­jük fel az apró cso­dá­kat, s józa­nul elke­rül­het­jük mind­azt, ami hát­rál­tat­ja a fej­lő­dé­sün­ket, ellen­ben gya­ko­rol­hat­juk azt, ami elő­moz­dít­ja.

Az élet sike­ré­hez őszin­te­ség, komoly­ság és bátor­ság kell, s e labi­rin­tust végig­jár­va gya­ra­pod­ha­tunk ezek­ben az eré­nyek­ben.

Ha nem tudunk min­den egyes nap figyel­met szen­tel­ni elmél­ke­dé­se­ink­nek, alkal­man­ként is olvas­hat­juk a szö­ve­ge­ket. Az éppen aktu­á­lis nap­tá­ri napra szóló elmél­ke­dést napi üze­net­nek, mot­tó­nak is tekint­het­jük. Akár tel­je­sen elsza­kad­ha­tunk a dátu­mok­tól, s egy­sze­rű­en csak fel­üt­ve a köte­tet vagy sza­ba­don lapoz­gat­va, a nem léte­ző vélet­len­nek utat enged­ve is keres­he­tünk magunk­nak napi jó taná­csot. Külö­nö­sen érde­kes lehet a saját szü­le­té­si dátu­munk­ra eső szö­veg meg­ke­re­sé­se, meg­fon­to­lá­sa. Tár­sa­ság­ban közös élmény lehet egy­más ilye­tén való meg­is­me­ré­se.

Egy jó tanács azon­ban min­den­ki­hez szól: a keve­sebb – több.

Egy­szer­re nem aján­la­tos több elmél­ke­dést elol­vas­ni, mert mind­egyik téma meg­ér­dem­li a figyel­mes, mér­ték­tar­tó köze­lí­tést. Érde­mes több időt, figyel­met szen­tel­ni egy-egy szö­veg­nek, figyel­ni a ref­le­xi­ó­ink­ra, akár jegy­ze­te­ket készí­te­ni. Adjuk meg a tisz­te­le­tet az adott témák­nak, és önma­gunk­nak is, mert ha a hosszú napo­kon átro­ha­nunk, a rövid évek elsza­lad­nak elő­lünk.

szvámí Tír­tha

Ludas­tói Isko­la, 2022