– Miért van az, mester, hogy a mégoly mosolygós felszín alatt mindig ott a keserűség? Elég megkapargatni a legboldogabb ember életét, és nyomban ott a mélységes nyomorultság, a bánat, a mérhetetlen és keserves szenvedés… Miért?
– Fiam, nem jól kérdezel. A lelki tények kutatásában a miért nem helyes kérdés. A miért? lehetetlen és megválaszolhatatlan kérdésére csak egy lehetséges válasz létezik: csak. Ok és okozat végeérhetetlen fonadékként gabalyodik össze, ha meghúzol a sors fonalából egyet, az egész szövedéket rántod vele.
– Ezt megértem, de mégis: miért a szenvedés?
– „Öröm–, bánat- s káprázatként eledel ez a mindenség.” Ahol az egyik pólust meglátod, hamarost megleled a másikat is. Fény nélkül nincs árnyék, öröm nélkül nincsen bánat. Ma kacagsz, holnapután sírsz – vagyis a világ szenvedésként létezik, még ha igyekszünk is elpalástolni e velejéig romlott sajátságát.
– Akkor hagyjuk békén a látszatot, s ne szaggassuk fel a sebeket?
– Bölcsen szóltál. Amit palástolni igyekszik az ember, azt legjobb árnyékban hagyni. Mindenkinek vannak sebei, és mindenkinek vannak titkai. Úgy mondják, a szentnek is van múltja, és a bűnösnek is van jövője. Valahogy túl hosszú ideig élünk… Hogyha hamvas ifjúként pusztulnánk, még talán tisztán mennénk át a világosság Nap-kapuján. De a hosszas élet valahogy megrontja az embert, a sok fény hosszúra nyújtja az árnyékát. Ha sokáig élsz, beszennyeződsz. Egy csecsemő tejszagú, s azon túl még az eredendő tisztaság illata is körüllengi. Romlott életében az ember a sok hibától bűzlik. Az erkölcsi vétek előbb finomabb lényében okoz torzulást, majd testi bajokban ölt testet. A szentek virágillatúak, a nem szentek esetleg közömbös szagúak, a gonoszok azonban förtelmesen bűzlenek. A bánat is egy fekélyes seb. Lehet, olykor vékony var fedi – ez a mosolygós álarc, de könnyen felfakad, s akkor bűzhödten gennyed, a fájdalom szivárog belőle. Hagyd hát békén mások sebeit, főként, ha nincs nálad a mindenre jó orvosszer.
– Miért, létezik ilyen? Van egy minden fájdalmat enyhítő csodaszer?
– Itt e világon szerintem nincsen. A világ teremtésekor az első szó, az első tanács a vezeklés volt. Mire számítasz akkor? Talán boldogságra, könnyű életre, csak sikerekre? Inkább tekints egyként örömre és bánatra, mint olyan tényezőkre, amelyek mindenképpen elmúlnak. Az öröm elillan, a bánat lassan elszivárog, és sajnos sok emberben megmarad a keserűség – de te ne hagyd magad, ne győzzön le a kétség!
– Létezik őszinte mosoly, mester? Van olyan boldogság, aminek nem szenvedés rejlik a hátterében?
– Talán létezik, a bölcsek mesélnek ilyen legendákat a hajdan korokról. Igen, remélem, létezik, még akkor is, ha jobbára szenvedésben edződve tanul meg mosolyogni az ember. Ha te is hiszed, és segítesz benne, akkor igenis létezik…
– Ne hagyjuk tisztázatlanul a természet törvényeit! Én szeretném megtalálni e csodaszert!
– Ahhoz, fiam, megvilágosodás kell, hogy levedlett kígyóbőrként felcsavarhasd a mindenséget, összes nyomorúságával egyetemben… Emlékezz, és vedd észre a legnagyobb örömben is az egy csepp ürmöt, de a keserű pohárban is fedezd fel a csöppnyi nektárt. Ez az egy csöppnyi, ez hirdesse a mulandóságot, minden elmúlik egyszer. Mert minden bánat jellemző vonása, hogy magában hordozza az elmúlás és a feledés csíráját.
– És a keserűséggel szemben a boldogság? Az is csak elmúlik…
– Nem vitás, de a derű megmarad. A boldogság nem cél, hanem következmény. Azt keresd, aminek a következménye a boldogság. Légy elégedett azzal, amit elértél, amit megértettél, ami adatott néked. Ez nem múlik el soha…