Mánfa és Chartres

Mi történt nyolcszáz éve? Bogumilok indulnak Nyugat felé, Teuton lovagok észak felé, a keresztes hadak Keletre vonulnak, a borostyán pedig szépen csorog Dél felé. Valóságos szellemi és materiális érhálózat… Magyarország déli határánál, a Mecsek lankáin bújik meg egy kis település, Mánfa. Az első magyar királyi dinasztia, az Árpád-ház korából való temploma a XII. században épült. Azaz csak a kezdeményei, az eredetileg közel szabályos négyzet alaprajzú kis templomépület, különálló harangtoronnyal. Ám úgy látszik, a helybéliek kinőtték a templomot, és bővítésbe fogtak: oldal és hosszirányban is megtoldották a falakat, így az eredeti apszis az épület hosszanti tengelyéhez képest jobbra helyezkedik el, a nyugati oldalon álló tornyot pedig befoglalták az épületbe. Meglepő hasonlatosság: a chartres-i katedrális hasonlóképpen épült. A korábbi épület leégett, csak a tornyai maradtak meg, amikhez aztán hozzácsatolták az új csarnokot. Az építés módja, de a korszak is egybevág – a mánfai templom bővítése szintúgy gótikus, mint Chartres pazar katedrálisa…

A falu idővel odébb húzódott, és elhagyottá vált a régi templom, benőtte az erdő. Amikor ismét felfedezték, díszítmények már alig maradtak, egy-egy faragás a kapu bélletén, a torony apró oszlopai, az ablakok kőkeretei. A felszámolt közeli temető maradványait egy kis csontkertben helyezték el az épület mögött. Viszont úgy tudják, egy különös nemzetközi kereskedelmi útvonal épp itt, a falu határában – lehet, a templom előtt – húzódott. Igen, a borostyán-út…

Mánfa és Chartres – szellemi kapcsolat a vallás jegyében, templomépítés ugyanabban a metódusban, megegyező tájolás és korszak, vagyis a tér-idő kontinuum leképezése azonos. Kelet és Nyugat e láthatatlan, senki által nem detektált összekötő tengelyét az észak-déli borostyánút metszi – vajon miféle középpontot jelöl ki a metszéspont? Már ennyi bőven elég volna, hogy az ember egy életen át elmélkedjen e tények felől. De van még egy fonál. A mánfai templom falát ma egyszínű vakolat fedi, csak a torony nyugati homlokzatán látható egy nagyobb megbontott felület, ami mintha egy freskó előkészítése volna, vagy inkább félig levert, félig feltárt alapozás. S ugyan ma semmit sem lehet kivenni a felületen, a régészek feltevése szerint Szent Kristóf képe díszítette a templomot. Csakúgy, mint a párizsi NotreDame előtti teret egy Kristóf-szobor, de megannyi más szakrális épületben egyegy freskón, domborművön szerepel a Krisztust hordozó Kristóf. A toledói katedrális freskóján valóságos óriásnak tűnik Szent Kristóf. Csakhogy a görög Christophoros, Krisztus-hordozó másként is értelmezhető: chryso-phoros arany-hordozót jelent! Az építészeti, gazdasági és kulturális, vagy vallási párhuzamok mellett itt egy okkult jel is, Keleten és Nyugaton egyaránt. Talán az al-chimia is közös szimbolikus nyelv volt hajdanán?

… a kabalisztikus fonetika azonban feltár egy másik, a hermetikus tanítás szerinti jelentést. A Christopheot a Chrysophe – aranyat hordozó (gör. Chrysophoros) – szó helyett használják. Ha ilyen értelemben beszélünk Kristófról, mindjárt nyilvánvalóbbá válik a szimbólum hatalmas jelentősége. A szoláris kén (Jézus), vagy a születő arany jelképe, amint kiemelkedik a mercuriusi hullámokból, és azután e Mercuriusból merített saját ereje révén eljut az Elixírt birtokló képességek fokára. Aristotelés azt mondja, hogy Mercuriust a szürke vagy ibolya szín jelképezi, ami elegendő magyarázat arra, miért borította a Szent Kristóf szobrokat ilyen színű fedőréteg. (Fulcanelli: A katedrálisok misztériuma, Arcticus, 2001.)

A kutatás szellemének indokolt folyománya, hogy az ember alapos tájékozódás után, személyes felelősséggel alkosson véleményt. Hogy mi történt nyolcszáz éve… azt döntse el mindenki maga.