Nemrégiben fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy jóga-szerzetes beszélgetett egy sokszorosan hátrányos helyzetű, árvaházban élő fiatallal, aki a gyerekkoráról mesélt. Már az első kérdés lényegbe vágó volt, aztán a beszélgetés során egyszer csak megváltozott az atmoszféra. Mintha átléptünk volna egy másik dimenzióba, s az esetleges beszélgetés egyetemessé tágult volna. Ekkor már az archetípusok párbeszéde zajlott, a Tanítvány és a Mester beszélt, örök kérdések és egyetemes válaszok simultak egymáshoz.

– Mit tart nagyobb kincsnek, azt, ami a szívünkben rejlik, vagy a pénzt, amit a markunkban tartunk?

– A szív fontosabb. A pénzt csak elveszíti az ember.

– De hisz ma az élelmet is pénzért veszszük!

– Igen, szerzetes létemre én is dolgozom: tanítok, a kertet művelem, fát vágok…

– Igen, persze, a kolostorokban mindig van kert!

– A szív kincsei nagyon értékesek. A külvilág a pénz és a szerelem körül forog, de a szív ennél értékesebb. Mert amit szívében gyűjt az ember, azt sohasem veszítheti el. Amit meg csak a markában tart, azt úgyis elveszíti. A koporsón nincsen zseb.

– Engem hat hónapos koromban hagyott ott az anyám, második gyereke vagyok.

– Az Úr nem hagy el soha.

– Igen, ezt tudom! Mikor lefekszem, mindig imádkozom, mert sokszor rémálmaim vannak. És én csak később alszom el.

– Az imádkozás miatt?

– Nem, a rémálmok miatt.

– És te jó vagy?

– Csak akkor, ha énhozzám is jók az emberek.

– Légy önzetlen!

– Mit jelent önzetlennek lenni?

– Légy akkor is jó, ha mások nem jók hozzád.

– Néha erőszakos vagyok, de aztán elszégyellem magam, s nem tudok mást tenni, csak bocsánatot kérek.

– A jóga segít kontrollálni az érzéseidet és az energiáidat.

– A jóga? Meditálni? Amikor keresztbe tett lábbal leülnek és behunyják a szemüket?

– Majd próbáld ki otthon!

– Nekem nincs otthonom, az csak egy ház, ahol lakunk.

– Értem, ne haragudj.

– Hogy tudnám elfeledni azt a sok roszszat, ami történt velem? A könnyeket? A sötétséget? Úgy érzem egész kiskoromtól csupa fekete volt az életem, vertek… Mikor kicsi voltam, sose voltam boldog, és nem mosolyogtam soha. Csak, amikor ötödikes lettem, és jó emberekkel beszéltem. De az idősebbek mindig elvették, amit ajándékba kaptam. Hogyan is lehetne elfelejteni ezt a sok rosszat?

– Ha megtanulsz megbocsájtani. Csak a test szenved, meg az elme, az örök lélek sohasem!

– Nekem mindig nagyon nehéz volt, nem tehetek róla. Rég volt, de még mindig emlékszem a sötétségre!

– Megtanítok neked egy imádságot, ami segít a feledésben. „A valótlanból vezess a valóságosba! A sötétségből vezess a világosságra! A mulandóságból vezess az örökkévalóságba!” – ha így imádkozol, megváltozik az életed.

– Sokáig élek majd?

– Előtted az örökkévalóság!

– Milyen hosszú az örökkévalóság?

– Végtelenül hosszú… Csak a test múlik el.

– És itt a földön? Én inkább az égben szeretnék élni!

– Azt is lehet, de akkor tenni kell érte valamit.

– Mit kell tenni?

– Imádkozni, kapcsolatban lenni Istennel…

– Amikor magával beszélek, olyan, mintha ilyen isteni kapcsolatban lennék!

– Látod, most már mosolyogsz! Ilyen egyszerű.

– És nagyon szeretném nem a szépségük szerint látni az embereket, hanem a szívemmel.

– Gazdag vagy te a szívedben! És mert gazdag a te szíved, meghallgattatnak az imáid.

– Én azt tanultam, hogy a jó erősebb, mint a gonosz.

– Úgy van, akár a fény és a sötétség. Ha van egy nagy szoba, telis-tele sötétséggel, de meggyújtasz egy gyertyát…

– …világos lesz a szobában.

– Igen. Hiába a tömérdek sötétség, eloszlatja a fény.

– Ez a szoba olyan, mint a szívem.

– S ne feledd, végy bármennyi sok sötétséget, s próbáld eltakarni a világosságot – az nem fog sikerülni.

– Csak tőlem függ?

– Mástól is, tudod jól. Maradj mindig a fényben, sose a sötétségben!