A nyugati világ vallásossága menet közben elvesztette valahol az istennőt. A kereszténységben van Atyaisten – az Ószövetség az ő testamentuma – és van Fiúisten – akié az Újszövetség –, de hol marad az istennő? Az antik kultúrák hódoltak az egyetemes istenanyának, s a Távol-Kelet is tucatnyi istennőt ismer. A Bhagavad-gítá a hírnevet, szerencsét, beszédet, memóriát, értelmet, hűséget és türelmet a női szentség, vagy ha tetszik, az isteni feminin hatókörébe utalja.
Indiában a tudás és ékesszólás istenaszszonya Szaraszvatí. Neki szentelik az oktatási intézményeket, de a kisiskolások a ceruzájukat és füzetüket is odateszik oltárára. Szaraszvatí az univerzum legértelmesebb lényének, Brahmának a párja, nevének jelentése: áradás. A Rigvédában szent folyam és annak istennője is egyben, így a tisztaság és termékenység gondolata is kötődik hozzá. A jóga misztikájában a Szaraszvatí-folyóhoz hasonlított gerinci szusumna energiacsatorna a tudás és ékesszólás istenaszszonyának bölcsesség-erejét testesíti meg.
A folyó-szerűség, az áradás a tudás és ékesszólás páratlan allegóriája, s a tudás istennője a kozmikus teremtés rendező erejét, magasabb értelmét is képviseli. Minden tudás, művészet benne testesül meg: képző- és előadóművészetek, tudományok, kézművesség és szakmák, de az irodalom, költészet és zene, ráadásul a szanszkrit nyelv tudománya is.
A bölcsesség a tudatlanság ellenpólusa, s Szaraszvatí fehér bőrszíne is a tudás világosságát tükrözi. Négy karja az isteni bőség, a mindenhatóság jele, lótusz-trónuson foglal helyet, illetve hátasállatán, a hattyún, vagy páván utazik. Előtte az indiai lant, a víná, két kezében pedig pálmalevél könyvlapokat és olvasófüzért tart, amik az isteni dimenziókhoz kötő éteri muzsika, valamint a szépművészetek nélkül meglehetősen száraz elméleti tudás, továbbá a lelki gyakorlatok, a megvalósítás, a meditáció szimbólumai.
Olvasófüzére egyben a vezeklés, önfegyelmezés, a jóga és mantrazengés jelképe is. A gyakorlat a jobbjában összpontosul, a világi tudás a baljában, ami a lelki realizáció prioritására utal. Azt is jelzi, hogy az elmélet és a gyakorlat, a tan és a személyes felismerés együtt kell, hogy járjon. Olykor egyéb szimbólumokat is használnak (kötélhurok, elefántösztöke, lótuszvirág, háromágú szigony, kagylókürt, diszkosz és egyebek), vagy harmadik szemmel, esetleg több karral ábrázolják. A páva a csábító illúzió-világ állata, a tiszta hattyú pedig a megkülönböztető képesség és a tudás szimbolikus jószága.
Tanulmányaim megkezdése előtt hódolatom ajánlom néked, óh, Szaraszvatí Istennő, áldásosztó, vágyak beteljesítője! Esedezem, tégy engem mindig tökéletessé!
Brahmá a szent kinyilatkoztatás tanának letéteményese, Szaraszvatí pedig a tan szellemét képviseli, valamint a teremtéshez szükséges erőt és értelmet. Szaraszvatí a tudósok, művészek és diákok patrónája, az iskolák védő istenaszszonya, akinek a tél folyamán, januárfebruár során külön ünnepnapot szentelnek.
Milánói Szent Ambrus egyik emblémája a fonott méhkas, ami arra a legendára utal, hogy kisgyermek korában egy méhecske egy mézcsöppet hagyott Ambrus (ambróziás) ajkán, ezzel jelezve majdani ékesszólását. Érdekes módon Indiában is hasonló képzetek kötődnek az ékesszóláshoz. A lényegről – röviden, ez az igazi ékesszólás. Aki gyermekét kiváló szónokként szeretné látni, annak azt tanácsolják, mézbe és tisztított vajba mártott arany íróvesszővel rajzolja Szaraszvatí mantráját a gyermeke nyelvére… Mert megszólalni csak akkor érdemes, ha a mondandó szebb, mint a hallgatás…