Csillagos este volt. Felnéztem az égre, s a miriád fénylő pontra bámulva valami kinyílt előttem. A számtalan csillag csak egy-egy pont az égbolton, pedig azok körül is olyan „végtelen” planéták lehetnek, mint amelynek talaján állok. Ráadásul amonnan nézve a mi világunk is egy pont csupán, holott érzem, annál mégis több… Ha a mindenséggel mérjük magunkat, vajon hol a középpont, s létezik-e periféria? Ami fent, az lent, az teljes – ez teljes… Csillagpont, univerzum-kör, sötét égbolt és apró fényszikrák, ember és mindenség, mint egy szövevényes mandala.
A mandala misztikus diagram, a figyelem koncentrációjának s a meditációnak segédeszköze. Az élet ősképe, tudatformáló jel, de a világmindenség modelljének is tekinthetjük. Hirdeti a mindenség elemeinek együvé tartozását, szimbiotikus, holisztikus szépségét, s a visszatalálást a szétszórtságból a harmóniához. A mandala jó értelemben vett ön-, illetve énközpontúságot ad, segíti a helyes énkép kialakulását.
A mandalák alapvető alakzatai a négyszög, a kör, a háromszög és a pont. A négyszög a külső anyagi realitás, a föld, az ember által alakított valóság, míg a
kör a szellemi dimenzió, a kozmosz és az örökkévalóság jele. A háromszög az energiák jele, a pont pedig a mandala közepe, kiinduló- és végpontja. Mindezt figyelembe véve a mandala energiaforrás is, fölszabadítja a lelki erőket.
A mandala a legtöbb esetben síkbéli alakzat, s mint világmodellt a kardinális égtájak felé tájolják. Négy oldalt kapuk nyílnak rajta, melyeken át a külvilág sarkos, anyagszerű pólusosságából be lehet jutni a szellemi mindenség belső harmóniájának körkörös szférájába. A négy kapu a négyféle motivációt jelképezi, amelyek az ember lelki törekvéseit jellemzik: a szükséget, a szenvedést, a kíváncsiságot és az Abszolút kutatását. A körkörösség a teljesség, tökéletesség vizuális megfogalmazása, ami jelzi, a belső térben megszűnt a sarkosság, ott már harmónia uralkodik. A belső tér formáin, fokozatain keresztül a középpont, az áttörési pont felé visz az út. Itt megy végbe az a misztikus transzformáció, amely az egész mandalameditációnak a lényege. Eljutni a középpontba azt jelenti, visszajutni az ősharmóniába, vissza az isteni valóságba. A szellemi emelkedést, a megtisztulást egy újabb dimenziónak is tekinthetjük, vagyis az emelkedés révén ki lehet törni a mandala síkszerű két dimenziójából.
Ekként a mandala a misztikus út három mozzanatát is megtestesíti. Az első az irányváltás, amikor a világtól a benső középpont felé fordul a törekvő. A második szakasz a gyakorlatok ideje, amikor keresőből immár gyakorlóvá lépett elő, és a középpont tudatában eltökélten, aktívan törekszik, meditál, gyakorol, szolgál. A harmadik szakasz a célba érés, a megvilágosodás, a tökéletesség elérése, ami a középpontban történik meg. Az eddigi horizontális haladással szemben most vertikális emelkedés megy végbe, vagyis a puszta élet helyett eljut a létezés magasabb szférájába.
A mandalameditáció sokat segíthet az ember integritásának megőrzésében. Klasszikus értelemben a kész mandalát szemlélve ajánlatos meditálni, de a mandalakészítés is hasznos elfoglaltság, az ember intuitív, művészi hajlamainak is teret ad. A mandalaszemlélet felszínre hozza az archaikus világlátás értékeit, új természetképet eredményez, emellett esztétikai és önismereti hozadéka is van. A mandala mint terápiás eszköz fókuszálja az öntudatot s az életerőt, az önvalóra koncentrálja a lelki energiákat, csillapítja az ellentéteket, harmonizál. A diagram mindenkori tudatállapotunknak a lenyomata, így segíti az önelemzést, önmegismerést. Jung szerint a mandala a psziché teljességét – a tudatost és a tudattalant is – ábrázolja, s a középpont körüli harmonikus elrendezése egy felsőbb önvalóra, valamint annak rendjére, rendezettségére utal, amely koordinálja s értelemmel tölti el az ember életét.