A négy az anyag száma, jelzi a stabilitást, az értelmet, az alapokat, a leföldeltséget és a hagyományt. A teremtett világ sok jelensége négyrétű. A négy meghatározza az időt a négy évszak gyanánt, de a teret is, mint a négy égtáj, vagyis a négy egy valóságos tér-idő kontinuumot jelöl ki. Püthagorasz számára a négy az első négyzetszám, az igazság jelképe, ami lehetővé teszi az első misztikus szintézist: a tetraktüszt. A szent tetraktüsz az első négy szám összege: 1 + 2 + 3 + 4 = 10. Hajdanán kavicsokkal számoltak, s ha a fenti számokat jelölő kavicsokat kirakjuk, eljutunk a szent tetraktüsz vizuális képéhez.
Keleten a mandalák külső övezete négyzetes, ez jelöli a profán, anyagi világot.
A négy égtáj felől kapuk nyílnak a négyszögletes kerítésen, s belül már körkörös, lótuszvirág övezeteket találunk, ez a lelkiség harmóniáját jelzi.
A mandala a világmindenség szimbóluma vagy a koncentrációban használatos segédeszköz, tér-diagram. Az első térbeli test a négy háromszög által határolt tetraéder. A Paradicsomnak négy folyója van, amik az együttérzést, jóindulatot, szeretetet és pártatlanságot jelképezik. Brahmá négy arca a világtájak felé néz, így mindent lát és mindent tud, s egyes ajkairól csendülnek fel a négy Véda szent himnuszai. Kínában az égtájakat a négy szent állat őrzi: a sárkány, a főnix, az unikornis és a teknőc, és ismeretesek a négy jószágból összegyúrt vegyes lények, a tetrtamorph-ok. A három térbeli és negyedikként az időbeli dimenzió átvezet az idő témájához.
Az egyiptomi hitrendszer szerint a mennyboltot négy oszlop tartja, s a négy itt is az idő száma, a nap mérőszáma. Idő-diagramként négyes osztatú a világkorszakok rendje – aranykor vagy igazság kora, ezüstkor, bronzkor és vaskor –, az egyéni életkor szakaszolása – gyermek, ifjú, felnőtt és időskor –, illetve az életrendek rendszere is – növendék, családos, remete és aszkéta. A teremtett mindenség is négy világra oszlik, az ásvány-,növény- és állatvilágra, valamint az ember világára.
A tudat megnyilvánulása is négyrétű: mint éber, álomlátó, mélyalvó és a negyedik, a transzcendens szakasz. Ennek a legutóbbi, megvilágosodás közeli tudatállapotnak a természetéről szólnak a titkos tanítások:
[A tudat negyedik fázisa is] négyes osztatú, Lét, Tudat, Egylényeg és Születetlen (szat, csit, ékarasza és adzsa). Az összes stádium végül a negyedik fázisban tetőzik, s a lélek tudata ezen a szinten újfent négy árnyalatú lehet: átszőtt, mindentudó, mindentudás és kimondhatatlan. (Náradaparivradzsaka-upanisad 212.)
Az átszőtt (óta) tudatállapot olyan, akár a mindenség az idők végezetén, amikor tűz emészti föl; a mindentudó (anugjátri) tudatállapot képes mindent magába fogadni, mint ahogyan a Nap magába szívja a sötétséget; a mindentudás (anugjána) tudatállapot tiszta gondolat, akár a tűz, miután fölemésztette a tüzelőt, a kimondhatatlan (avikalpa) tudatállapot pedig az önvalónak az az állapota, amely túl van a szó s a gondolat hatókörén.
A négyzet szögletessége a tudat-virág körkörös kibontakozása révén haladható meg. Az anyagszerűség tömegvonzásától csak a lélek szökési sebességét fölvéve lehet szabadulni. Legyen ébredés, emelkedés!