A nyelvtan – sok mindenre megtanít. Ezen okulva három szempontból vizsgáld meg az életedet: okhatározói, módhatározói és célhatározói módon. Vagyis keresd meg létezésed okát, vizsgáld meg az élet helyes mikéntjét, és azonosítsd életed célját: mi okból, miként és mi végett?
Mi okból? Ne tételezzük fel, hogy véletlen volt a születés oka, nem várt, nem kívánt, kényszerűen vállalt gyermekként. Ez egy életre stigmatizálja az embert, megnyomoríthatja emberi kapcsolatait, hacsak nem rázza meg magát, hogy végre ne traumatizált múltjával, hanem esélyes jövőjével azonosuljon. A panaszkodás a lehetséges mennyországból is biztos poklot csinál. Hogyha az egyéni élet véletlenszerű volta teher az ember vállán, akkor a földi élet véletlenszerűségének föltételezése teher az emberiség vállán. Ha a véletlenszerűségből jő a létezés, akkor azt is mondhatnánk, a semmiből lett. És ha a semmiből lett, akkor a semmibe is térne vissza. Ezért ne kozmikus balesetnek tekintsük a lét okát.
A vallásos világkép sokszor siralomvölgyként mutatja be a földi létet, puszta szenvedésként az életet, bukásként a testi születést. Ennek alapján akár diabolikus dezorientációnak, a sátán fintorának is tekinthetnénk a létezésünk okát, de talán mégis helyesebb, hogyha a korlátozott és sok nyomorúsággal tarkított földi létben is fölfedezzük az önmagán túlmutató jelleget, a tanulás és fejlődés lehetőségét és a gondviselés művét. Ennek alapján inkább egy isteni elrendezésnek tűnik az élet, és ez sokkal kielégítőbb magyarázat, mint bármi más. Amennyiben elfogadható a lét spirituális oka, akkor a lét mint okozat kicsiben részesül önnön okának természetéből is. Ezért mondják, hogy az élet eredete nem lehet más, mint Élet, a tudat eredete Tudat s az öröm eredete Boldogság. Így az ember léte és a létezés léte visszavezethető erre az elevenséggel bíró végső okra.
Miként? Tolsztoj azt mondotta, nem az a kérdés, miért kell élni – mert hiszen ez adottság, tény –, hanem az, hogy hogyan kell élni. Megszületésénél fogva az ember adóssággal jön a világra: adósa a szüleinek és családjának, de szélesebb körben az élőlényeknek általában, a tanítóknak, az emberiség őseinek, a természetnek és végső soron Istennek. Az élet akkor tisztességes, hogyha ezeket az adósságokat megszolgálja az ember, mások javára van, áldozatos, hasznos és közreműködő résztvevője a világ nagy rendjének. Emberként nemcsak biológiai létet kell folytatni, az ember nemcsak ösztönlény. Magasabb fok az erkölcsi erények szerinti élet, jó emberré válni nemes feladat. De felnőni az emberlét összes lehetőségéhez, a legmagasabb hivatásoknak is eleget tenni – ez már spirituális távlat. Ennek a magasztos elhívásnak a vonzásában kell élni, különben minden csak lehúz. Eszményeiről ismerni meg az embert: a biológiai lét alap adottság, a morális lét komoly erkölcsi vívmány, a spirituális lét pedig a leginkább hiteles magatartásmód.
Mi végett? Az élet tükröződés, a magas vagy alacsony, a szent vagy profán életeszmények tükröződnek a cselekedetekben és gondolkodásmódban. Azt hihetnénk, végleg a múlté a mérhetetlenül materialista tétel, miszerint a lét határozza meg a tudatot, de a régi eszme új és új köntösben igyekszik visszalopózni. Szellemi körökben evidens, hogy a tudat határozza meg a létet, bár egy jelenség az okaiból is levezethető, de a céljából, hivatásából is meg lehet magyarázni. Ha tehát az emberlét tükröződés, akkor minek a tükröződése? Mit ismétlünk újra és újra: a végzetes hibát, vagy az örök kutatást? Nem, nem a halál az élet célja, nem az elmúlás végett születtünk a Földre. A mulandóságot persze meg kell tapasztalnunk, de éppen ez mutat rá az örökkévalóságra. Az élet eredete a Lét, a tudás eredete a Tudat, az öröm eredete a Boldogság, az ember hivatása pedig visszatalálni az örökkévalóságba. A személyes beteljesülés és a létezés csodájának beteljesedése kéz a kézben jár.