Arkangyal

Elmélkedő sétára indultunk az erdőn Franciaország keleti határvidékén, az Isten háta mögött. A nyugalmas út és a csöndes fohász felüdít, kedves társak, néhányan lépdelünk együtt, mintha az örökkévalóság ösvényén járnánk.

A társaság nagyon fontos, ezen elmélkedem. Mondják, az ember lelke olyan, akár a tiszta kristály, amilyen környezetbe teszik, olyan színt vesz föl. A napfényben ezer szín szikrázik rajta, a sötétben maga is sötét. Tompa környezetben halovány tónusú, élénk közegben maga is élénk. Ha az ember gonoszokkal társul, ő is könnyen gonosz lesz – ha lelkileg fejlettebb emberekkel, maga is fejlett lesz.

Az ember összetett lény, egy kicsit angyal, egy kicsit állat. Az előbbi része égi, és oda is vágyakozik, az utóbbi földi, nagyon is földi, ez szeretne itt maradni. E két véglet küzd egymással, erőviszonyuk folyton változik, hol az állat győz a szárnyas angyal fölött, máskor az angyal kerekedik fölébe az állatias hajlamoknak. Evés, alvás, védekezés, párzás – egyetemes feladatok a földi létben. Ezeknek egy galamb is eleget tesz – de mit csináljon egy ember? S legfőképp, mit csináljon egy angyal? Neki nincsenek szükségletei? Nem kell aludnia? Nem vágyik társakra? Nincsenek küzdelmei? Az ortodox kereszténységben az egyik szerzetesi fokozat a kisangyal rend. Még nem nagy angyal, aki már inkább angyal, mint közönséges halandó. A kisangyalnak még lehetnek küzdelmei, neki még vannak szükségletei. Nekem is vannak szükségleteim. A nagy angyalnak már nincsenek. De hasonló a hasonlót keresi, s lehet, az én angyali részem vágyik az angyali társaságra. Ők, az angyalok egy nyelvet beszélnek, megértik egymást…

Az erdőből kiérve hamarost egy falucskához közelit az út. „Tudsz franciául?” – kérdi valaki a település táblája előtt, s én bevallom tudatlanságomat. Archelange a falu neve, de hiába betűzöm, értelmét hirtelen nem lelem a szónak. „Hát arkangyal!” – segít valaki, és én mélyen hallgatok. A mellettem lépkedő fiatalembert Michael-nek hívják. Az ő jó barátja, aki szintén velünk jött: Rafael. És

van egy harmadik barátjuk, akivel együtt nyerték beavatásukat a szeretet jógájába: Gábriel. És valóban – Michael erőteljes, küzdő, védelmezője szent barátságuknak, Rafael gyógyítgatja az esetleges sebeket, Gábriel pedig viszi a jó híreket. A három arkangyal társaságában – kettő személyesen van jelen, a harmadik a szellemében – sétálunk Arkangyal-falva főútján. Az utcatáblát magam is kibetűzöm: Rue du Soleil, a Nap útja…

A Nap útján Mihály és Rafael és Gábriel társaságában sétálunk be Arkangyalfalvára… Egy pillanatra megvillan a mindenséget átitató gondviselés, feltörik a jelen idő burka és kitárulkozik az örökkévalóság. Én csak a fiatal embereket látom, de nevük a valóság egészen más síkjáról árulkodik. Hátha az a valósabb valóság… Vagy véletlen egybeesés? Nem, inkább folyton megismétlődő szükségszerűség…