Kétféle ember van, az egyik úgy véli, tökéletes a világ, a másik azt mondja, tökéletlen. Jóllehet ugyanazt a világot szemlélik, hasonló tapasztalásokon mennek keresztül, egyikük véleménye mégis ilyen, a másikuké olyan. Melyiküknek van igaza?
Gondolhatnád, a buta mondja tökéletesnek – hiszen mennyi hibája és hiányossága van a világnak? Túl nagy az avokádó magja, az élet túl rövid, de jaj mégis milyen lassan múlik el… Ostobaság volna azt állítani, hogy a világ tökéletes. Az okos tehát állítja, tökéletlen a világ. Vagy éppen fordított a szereposztás? A buta mondja tökéletlennek a világot, mert hiszen a mag körül van avokádó termés, s az élet épp olyan hosszú, amilyennek lennie kell, minden a helyén van. A bölcs a tökéletlenségben is fölfedezi a tökéletességet. Számára a korlát nem befejezett tény, hanem irány, a rész rámutat az egészre, és a diszharmónia előképe a harmóniának. Ő csak kétféle embert lát, a jót és a … leendő jót.
Nemcsak arról van szó, hogy a gyöngeségből kovácsoljunk erényt. Ez a hitványak stratégiája volna. Tolvajra tolvajt kiáltani nem bűn, ez tény. Az igazság igazság, a tévedés pedig tévedés. A
bölcs belátás messzibb jut a puszta ténymegállapításnál. Ha bírája vagy embertársadnak, akkor felsorolhatod az összes hibáját és bűnét, s még ha figyelembe veszed is az enyhítő körülményeket, a folytatólagosan és visszaesőként, több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett önsorsrontás miatt kimondhatod rá az ítéletet. Legyél inkább a védőügyvédje…
A mindenség nemcsak kiválóakból áll. Erősek is vagyunk és gyöngék is, tudósak és ostobák, tettre készek és lassúak is. Az ember egyik legsajátabb vonása a befejezetlensége. Ha már egyetlen jó vonást sem lehetne hozzátenni jelleméhez, egyetlen hiányosságát sem lehetne orvosolni, gyöngéjét erősségre váltani, milyen unalmassá válna a világ. Steril, unalmas és észrevétlen masszává gyúrná az ilyesfajta tökéletesség a világot. A befejezetlenség nem puszta tökéletlenség, nem a megelőző állapotból fakadó hiány, hanem a jövendő ígérete, a tökéletesség lehetősége. Ezért igaz, hogy nemcsak a kiválóakra van szükség. A tökéletesedés folyamatát nem a végén kell kezdenünk. A kezdeti tudatlanságban, amikor még föl sem érjük ésszel a hiányosságainkat, minden olyan egyszerűnek tűnik. Az út vége ismét könnyű és egyenes – csak menet közben vannak buktatók. Ha szerencséd van, az elejétől a végére ugorhatsz, de ne lepődj meg, hogyha megrekedsz út közben. A tökéletlenség emberi.
Isteni derékszög
Miután napokon át segédkeztek az isten háta mögötti ortodox kolostorban, megküzdve minden egyes négyzetméterért, amit megtisztogattak és elegyengettek, a munka végeztével a mesterember szabadkozott: ez a sarok kimaradt, az a megoldás nem lett tökéletes, itt egy kicsi híja, ott egy kicsi többje lett a dolgoknak. A kolostor furfangos szerzetese elhárította a szabadkozást: „Ugyan, a Jóisten mindenható, mégsem sikerült neki egyetlen derékszöget sem csinálnia a teremtésben!”
Az ember pedig a teljességet akarja az elméjébe gyömöszölni, vagy egzakt módon mérni a szárnyaló időt? Milyen hiú próbálkozás!
Nos hát, kinek van igaza? Tökéletes a világ vagy sem? Lehet, hogy ez nem eldöntendő kérdés. Tényszerűen a világ – minden hiányosságával egyetemben – bizonyosan tökéletes, az érzések szintjén pedig olyan, amilyen te vagy: ha még hiányos vagy – akkor a világot is hiányosnak látod, ha már teljes, akkor teljesnek. A bölcs látás a jelenben észreveszi a jövőt, a gyönge emberben a hibátlan hőst, a hiányban a teljességet. A világ tökéletessége a tökéletlenség, az ember sajátja a hiányosság. Ebből lehet teljességet csinálni.