– A sóbányából menekvő rab könnyen megvakul, ha hirtelen kiszabadul s a napvilágra kerül. Téged is elvakítana a hirtelen megvilágosodás – mondta nyugodtan a mester, de szavai egyáltalán nem nyugtatták meg növendékét.
– Mit tegyek akkor? Nem akarok többé sötétségben élni, sóvárgom a tanításaidra…
– Nos, kezdjük azzal, hogy … merre felé is tekintesz?
– Hát most igyekszem minden értelmemet veled kapcsolatban használni, rád figyelek.
– Úgy van, vagyis magad elé nézel. Az írások állítják, az önvaló kifelé hasította az érzékek nyílásait, ezért az ember maga elé néz, nem önmagába. Én mégis arra szeretnélek megtanítani, hogyan hunyd le a szemedet kifelé, hogy ezzel együtt megnyíljon a látásod befelé… Csakhogy a halhatatlanságot kutató bölcs befelé éber, ennek okán introspektív módon szemtőlszembe látja a szívében a Mindenhatót.
– Én is szeretném látni! – szólt a növendék eltökélten.
– Nos rendben, akkor fogadd az első tanítást! Kezdetben volt a létezés, minden csak lét volt, s úgy ismerte magát, mint eleven lélek. Ezt tanuld meg elsőként: lélek vagyok (aham brahmászmi)! Kicsit test is vagy, legalábbis addig, amíg a testednek hiszed magad, de sokkal inkább vagy lélek, s az első feladatod, hogy lélekként tudd magad. Ha erre ráébredsz, a mulandó testtel szemben meglátod múlhatatlanságodat, nem anyag leszel többé, hanem lélek. Valóságosan létezel, akárcsak a mindenség, s nem káprázatszerűen, mint a délibáb.
– Lélek vagyok, valóságosan létezem… – igyekezett rögzíteni.
– Rendben, és miféle készségeddel gondolkodsz?
– Hát talán a gondolkodással, nemdebár? De úgy hallottam, az igazán fontos dolgokat nem az eszével tudja, sokkal inkább a szívével érzi az ember, a szívértelem…
– Ne ugorj annyira előre! Maradjunk a tudatosságnál… Az intelligencia, a bölcsesség, a valamire irányuló tudás, egyszóval az értelem. Ami csak létezik, sarjad magból, kikel tojásból vagy születik anyától, ami csak lélegzik, mozog, repül vagy helyhez van kötve – mindent, sőt, az egész világot az értelem irányítja. Az értelem valóságosan létezik, az értelem az élő lélek (pragjánam brahma). E létező tudatosság révén érthetsz meg bármit is.
– A tudatosság eleven létező, a tudatosság a lélek… – ezt a tanítást talányosabbnak érezte, de igyekezett rögzíteni ezt is.
– Érted? Működik benned az értelem? Képes vagy erre a magasabb intelligenciára támaszkodni? Tudatosítsd magadban, bármit tapasztalsz, megértesz, látsz és hallasz, azt ennek az isteni, elevenen létező értelemnek köszönheted. A megismerés az igazi létező, s az eleven lélek tudat-természetű.
– Igen… – bólintott a növendék, pedig már elvesztette a fonalat. Ott megakadt, hogy az értelem létezik, és az nem anyagi, így nem mulandó, akkor tehát lelki természetű. És a megismerés ismer meg bármit is.
– Nos, akkor fogadd a harmadik tanítást. Ha te lélek vagy, továbbá a létezés forrása, minden létező háttere tudatos természetű, akkor szükségképpen te is olyan természetű vagy!
– Igen, remélem én is! – ezt könnyű szívvel és reménykedve mondta ki.
– Mikor az ember a halálán van, láthatod, ahogy teste lassan felmondja a szolgálatot. Beszédje elakad, már nem szól, de még gondolkodik. Aztán a gondolat is megszűnik, de még lélegzik. Mikor elszáll a lélegzet, elszáll a lélek is, és a testhő párája visszatér a mindenség melegébe, ami pedig a legfőbb Istenség sajátja. Ez a finomság az egész mindenség lényege, ez a valóság, ez a lélek. És te nem anyagból gyúrt test, nem beszéd, gondolat vagy hőpára vagy, hanem ugyanebből a finomságból vétettél! Te is az vagy (tat tvam aszi).
– Igen, én is az a finomság vagyok!