A mindenséget alkotó három tényező a létezés, a tudatosság és a boldogság. Az ember esetében az egyedfejlődés ezeken a lépcsőfokokon keresztül halad. A gyermek legelőbb a táplálékon keresztül tapasztalja a világot és önmagát. Később rendezetté válnak érzékműködései, így másodjára az életerőn keresztül tapasztalja magát. A harmadik lépcső az értelem, amely egyfelől az impulzív mentális, másrészt a racionális értelmi kibontakozást jelenti. Végül az öntudat ötödik aspektusa a boldogság megtapasztalása, a lélek benső öröme.
A létezés elemi megtapasztalása a létfönntartás, illetve az érzéki lét. Ez a létsík bármely élőlény számára adva van, egy fűszál éppúgy létező, akár egy megvilágosodott ember. Mégsem mindegy, mit teszünk a vizsgálódás tárgyává, miben, milyen módon és milyen hangulatban próbáljuk értelmezni a létet. A létezés fölöttébb pozitív alap, de fölismerésekre aszerint számíthatunk, ahogyan elképzeljük a világot.
A második tényező, a tudat a különböző létformák szerint eltérő mértékben nyilvánul meg. Bár a fűszál is gyarapszik,
törekszik a fény felé, tudatossága mégis meglehetősen korlátozott. Ennél az ember tudata még a legprimitívebb szinten is tágabb. A tudás, a tudó és a tudás tárgya hármas egymásra utaltságot alkot, eszköz, alany és tárgy vonatkozásában. A tudás elemei i) a megkülönböztető készség vagy analízis, ii) a misztikus látásmód vagy lényeglátás, iii) a ragaszkodásoktól mentes függetlenség vagy szellemi szabadság, s végül iv) az egyszerűség, vagy önkéntes fegyelem a lelki fejlődés érdekében.
A harmadik léttényező, a boldogság szinonim az üdv, a szeretet, a rajongás szépséges tényével. Mértéke a lelki érettség fokától függ. Egy lelki embernek nincstelenül is megvan mindene, s ha nincs lakása, akkor is otthona az egész világ.
A létezés egyetemes törvény, a tudatosság korlátozott törvény, míg a szeretet ismét egyetemes. A létezés minden lényt és tárgyat, de még az eszméket és a szenvedést is egyetemlegesen összeköti. A tudat ontológiailag ugyan szintén egyetemes, de a tudás művelésével csak kevesen foglalkoznak. Filozófia, elmélet, teológia kevesek kenyere. Szeretni azonban mindenki szeret, még a galamb is fölneveli fiókáit, bár nem folytat lételméleti eszmecseréket.
A létezés csúcsterméke a tudat, s a tudat csúcsélménye a szeretet. Akkor tehát a létezés csúcsa a szeretet. Ezért mondhatjuk, hogy a szeretet a végső szó a mindenségben, ez a legfőbb törvény a világon. A káprázat, hamisság vagy legjobb esetben az érdek csak alapfokon, az anyag szintjén működteti a világot. A létezés valódi síkján az igazság, a kegyelem és a szeretet érvényesülnek, ezek közül is legfőként a szeretet.
Ezért a szeretet törvényének vezérgondolata szerint tudatosítanunk kell, hogy a szeretet nem érzés, hanem szemlélet, tudatállapot kérdése. Olyan minden rezdülést meghatározó alapállás, ahogyan a világmindenség minden eleméhez viszonyulunk. Nem állhatunk meg egy intellektuális, elvi szeretetnél, hanem gyakorlati jószolgálatról kell beszéljünk. A szeretet szolgálat. Ez érvényes az emberek között, s érvényes az ember és Isten viszonyában is. Aki az Abszolút Igazságot keresi, szeretettel tegye!
A véges legyőzheti a végtelent, habár ez valójában lehetetlen. Mi teszi mégis lehetségessé ezt a hihetetlen tényt? Egyedül a szeretet. (Szvámí B. R. Srídhar)
A fizikai világ egyik nagy törvényszerűsége az E = mc2, meglehetősen prózai: energia, tömeg, sebesség… Ezzel szemben a szeretetmisztika képlete valóságos lelki csodatétel: csak szeretet szül szeretetet. S mivel misztikáról beszélünk, ez a képlet megfordítva, elemeit fölcserélve is igaz: a szeretet csak szeretetet szül.