A nyugati filozófia a XX. században kezdett foglalkozni egy érdekes problémával: a beszéd jelentéstartományának elemzésével. Mi az összefüggés a gondolatok és a szavak között? És mi az összefüggés a szavak és az objektumok között? Mi módon nyernek bizonyos objektumok bizonyos megnevezést és miként megy végbe a jelentés közvetítése? S egyáltalán lehetséges-e bármit is megnevezni? A bölcseleti elemzés rámutat, milyen nehéz bármit is megnevezni. Sokan úgy tartják, a dolgok megnevezése közmegegyezés kérdése. Ha például megegyezünk abban, hogy egy bizonyos gyümölcsöt úgy nevezünk alma, és ebben mindenki egyetért, akkor ezt az objektumot ekként nevezzük, és ehhez a megnevezéshez ez az objektum tartozik. Még akkor is, ha az én személyes felfogásom az almáról szükségképpen különbözik mindenki másnak a felfogásától, lévén egyedileg alkotunk fogalmat a tárgyakról, és személyes tapasztalatainkra támaszkodunk. Ez a közmegegyezés roppant megkönnyíti a kommunikációt. Ha a piacon az árustól almát kérsz, almát fogsz kapni. Milyen káoszt okozna, hogyha amit te almának nevezel, azt a kofa körtének hívná. Almát kérsz – és körtét kapsz.
A szavak segítenek a kommunikációban. De az anyagi síkon van egy gond az objektumok és a szavak vonatkozásában: ha azt mondom alma, még nem érzem az ízét. Az alma megnevezésébe nem lehet belekóstolni, a megnevezéssel nem lehet jóllakni. Ezért a nevek mágiája az anyagi síkon csak fél-mágia: a megnevezés még nem maga az objektum. Képtelenség beleharapni az alma szóba. Elmélkedhetsz, törheted a fejedet ezen a problémán, akkor sem válik valóra, mert itt különbség van a megnevezés és az objektum között. Ilyen megosztott világban élünk, amely kettősségekre tagolódik, ahol a külső forma és a lényeg két különböző dolog. Az anyagi világ nevek és formák szerint van felosztva.
Keleten évezredek óta vizsgálják ezt a problémát. Egyes teóriák azt mondják, a szavak sajátos ereje a jelentés, mások szerint a mondatok közvetítik a jelentést, nem a mondatrészek, hanem a nagyobb szerkezet. De ha belegondolunk, a legegyszerűbb szótagok is bírnak valamely jelentéssel, vagyis a gondolat-szó-jelentésobjektum egy sokrétű, szövevényes összefüggésrendszer, valóságos misztérium! Elgondolkodtál már azon, milyen csoda, hogy képesek vagyunk kifejezni a gondolatainkat? Hogy nevén nevezünk dolgokat, és mások megértik, vagy legalább egy részét felfogják annak, amit mondani akartál? Valóságos csoda, hogy kifejezhetjük magunkat, sőt arra is esélyünk van, hogy megértsünk másokat!
A legtöbb esetben persze félreértjük egymást. Azt mondom alma, és te úgy érted körte. Ilyenkor az én kommunikációs mezőm nem érintkezik a te kommunikációs meződdel. Ha e két mező érintkezik, esély nyílik a közlésre, s ha a két mező legalább valamelyest átfedi egymást, megjelenik a megértés. Minél közelebbi a kapcsolat a két fél között, annál nagyobb az átfedés a kommunikációs mezők között, annál nagyobb az esély a megértésre, majd az egyetértésre. Sőt, ha olvasol a másik fél gondolataiban, képes vagy azt mondani, amit gondol, és képes vagy az gondolni, amit mondani szándékozik. De hogy teljes átfedés létezik-e a kommunikációs mezők között, nos, arra azt mondhatjuk: nem. Mert teljesen egyedi, különálló emberek vagyunk, nincs még egy belőlünk a világon, és tudatosságunk, értelmünk, felfogó készségünk, valamint az ezekből fakadó nézeteink és tapasztalataink is teljesen egyediek. Teljesen egyedi, önálló helyzetben vagyunk, mint individuális tudati szikrák, ezért nincs és nem is lehet teljes átfedés a kommunikációs mezők között. Igaz ugyan, hogy mély lelki kapcsolatban, egy bensőséges és közeli viszonyban, nagyfokú lelki összehangoltság esetén e mezők szinte teljesen átfedik egymást. Néha emberek szavak nélkül is megértik egymást. Gondolsz valakire, s az veled álmodik. A bensőséges szeretetkapcsolat legyőzi még a kommunikáció filozófiai problémáit is…