Miből áll össze az élet? Ki alkotta ilyennek az embert? A genetika vagy a neveltetésed eredménye vagy? Isteni képmás, vagy egy förtelmes vegykonyha szüleménye?
Ki alkotta az ember formáját? Ki a durváját s a nevét? Ki a mozgását, s ki az eszét, és sokféle viselkedését? Ugyan ki oltotta az emberbe az áldozatot? Kitől az igazsága, és kitől a hamissága? Honnét a halála, s honnét a halhatatlansága? (Atharva-véda X. II. himnusz)
Végy egy nagy adag életerőt, hadd legyen a bolygón győztes a faj. Túlélőkészség, ellenálló képesség, alkalmazkodás és értelem – ez mind szükséges. Egy csipet mohóság, egoizmus a túléléshez, bajkeverési hajlandóság, hogy izgalmasabb legyen az összhatás. Illékony érzelmekből jó sokat, egy kis művészi érzékkel s némi szépséggel keverve. Egyik se legyen átütően erős! Markáns adag káprázat, egy kis tompaság, némi jóság. És szenvedély, bőségesen! Ez adja a sava-borsát! Karakteres keserű vonások, önfeledtségből két evőkanál, felelősségtudat – ez különös
egzotikus fűszer, nem végzetes, ha kimarad, képmutatással helyettesíthető. A lustaság is finom fűszer, harag-paprika, keserű só és üröm, de egy csöpp méz is. Az jobban kihozza az ízeket. Ehető virágokból is néhány szirom, dekorációként kreol bőr és fekete szakáll, másoknak szőke haj, kék szem. Fondorlat, kétszínűség és erőszak, egy csipet szelídség, alázat és higgadtság, így az ellentétekből áll elő a teljes kompozíció…
Ha csak ennyi volna az élet és az ember összetétele! Roppant bonyolult elegy mindkettő, jóból s rosszból összegyúrva. Az ember is félig állat, mert a természeti létben gyökerezik, s félig angyal, mert az égből származik. Kisördög, mert ott a rosszindulat benne, és ártatlan jószág, mert jóindulat is megvan benne. Nem lehet csak ellentétekből állónak tekinteni az embert. Évezredek óta folyik a bölcselők vitája: vajon jó-e az ember, avagy rossz?
Arisztotelész potenciálisan jónak tartja, Meng-ce (i. e. 373-289) szerint a természeténél fogva jó, ellenben Hszun Ce (i. e. 305-235) állítja, az ember természeténél fogva züllött, romlott, jósága csakis nevelés eredménye lehet. Seneca keserűen azt vallja, hogy a társadalmi intézmények a bűnnek s az emberi természet romlásának az eredményei. A Biblia szerint az ember az áteredő bűnnel terhelt lény, Manu, az ősi indiai törvényhozó pedig azt mondja, ritka a természeténél fogva tiszta és bűntelen ember. Goethe egyenesen úgy fogalmaz, a lelkiismeret a szemlélődők erénye, s nem a cselekvőké.
Négy alapvető hiányosság terheli az ember földi létét. Illúzióban van – de hát az egész világ káprázat. Az érzékszervei tökéletlenek, így sokszor csalatkozik, téved az ember. E három vonás szinte kényszerítő erejű esendőség, tetszik nem tetszik, ki van téve nekik mindenki. A negyedik hiányosság azonban morális kérdés: mert az ember hajlamos a csalásra. Ezért felelős is, még ha a többi gyöngeségnek elszenvedő közreműködője csupán.
Az ember természeténél fogva igyekszik legyőzni vetélytársait, csak az erősebb jogát ismeri, motívumai: a szerzésvágy, a birtokvágy, a boldogságvágy. Aki alacsonyabb pozícióban van, magasabbra vágyik, s hajlamos megsérteni mások jogait, az erkölcsi normákat és a szokásokat. Ha magára maradna az ember, a világ könnyen zűrzavaros ördögi műhelylyé válna. Pedig eredendően örök lelki lény, tudatos és örömlényegű.
A bölcs azonban egyesíti eszét s szívét. A bölcs koponyája az égiek jól őrzött edénye, amit az életerő, a táplálék és a nemes gondolatok védelmeznek mindenfelől. Isten a kegyelem folytán uralja teremtményeit, s a bölcs e kegyelem folytán képes uralni a természet erőit. Isten kegye híján erőtlen, s annak birtokában erős és értelmes.