Ugyan ki ne szeretne áldásban részesülni, ki ne vágyna egy jóakaró közbenjárására? Egy ilyen viszony hasznait mindenki szívesen élvezné. Az is tudnivaló, hogy jó orvos, művész vagy mesterember nagyobb valószínűséggel lesz úgy az emberből, hogyha egy professzor, egy igazi mester keze alatt tanul, mintha nem, bár nem vitatjuk az istenadta tehetség és az autodidakta önképzés lehetőségét.
Nemrégiben beszélgettem egy fiatal hölggyel, aki lelki kutatásáról mesélt. „Nagyon szeretem hallgatni XY tanító előadásait. Híres jógi, elismert tanító, és olyan jókat mond. Az üzenete nagyon megszívlelendő. Nagyszerű lelki vezető, sokak tanítója, s mindig arról beszél, hogy neki nem volt mestere, mindent a maga erejéből ért el. Amúgy is, az igazság az ember szívébe van írva. Ezért aztán
nincs is szükség mesterre. Szeretem hallgatni a tanításait” – mondja a hölgy.
Ez ennek a tanítónak a tanítása: hogy nincs szükség tanítóra, és nincs szükség tanításra sem… Egy pillanat! Miről is van szó? Gondold végig: „Én vagyok a tanítód, hogy elmondjam neked, nincs is szükség tanítóra.” Rendben van ez így? Milyen furcsák az emberek… tanítóként tisztelik ezt az illetőt, aki elmondja nekik, hogy nincs szükség tanítóra. Ez a tanítás.
Nehéz következetesnek lenni. Most akkor kell tanító, vagy nem kell tanító? Mestertől kell megtanulnunk, hogy nem kell mester? Vagy a mester arra való, hogy dekoratív elemként a képét a polcunkon tartsuk?
A tanítói viszony esetében nem holmi kíváncsiságról vagy puszta elvi egyetértésről van szó. Közös kutatás ez, amelynek tárgya a végső lényeg, eszköze a tudakozódás és szolgálat, alanya éppúgy a növendék, mint a mester. Egy pillanat képes megváltoztatni az ember életetét.
A tökéletességre jutott személy kívül is és belül is teljes; teli van, akár a vízbe merített korsó, egyszersmind üres kívül és belül is, akár az üres korsó a szabad levegőn.
(Maitréja-upanisad 2.18.)
Talán többen akarnak mesterré válni, mint növendékké, pedig a bölcsek úgy tartják, növendékek vagyunk és örökre azok is maradunk. Egyre újabb felismerések, mélyebb tapasztalások várnak, örömök és bánatok, sikerek és kudarcok között vezet az út. A belső vezető mindig veled van, a külső jóakaró jelenléte ajándék. Amikor igen szomjúhozik az ember, akkor megleli az útmutatást, ha kész a növendék, megjön a mester. Azt azonban mindig mérlegelni kell, vajon mit tanulhatunk az adott személytől? Néhány tételt, bonyolult fejtegetéseket? Talán azt, hogyan kell helyesen élni? Vagy a lélek örömét leshetjük el tőle? Amikor a mester tanít, figyelni kell. Aztán rájön a növendék, hogy egy igazi mester folyton tanít, ezért mindig figyelni kell. Akkor is, ha szól, és akkor is, ha nem. A válaszai és magyarázatai éppoly értékesek, mint a hallgatása és a titkai. Aki állandó összeköttetésben áll az égi világgal, annak mindig az épp elhangzó szava a legfontosabb. Rossz mester nincs, mert még egy „rossz mester” is sok mindent megtanít – önmagadról. Ezért légy önmagadnak is tanítója. Mester és növendék egymást feltételezve létezik, növendék nélkül nem mester a mester és mester nélkül nem növendék a növendék. Mert a növendékedben a mestered köszön vissza…
Kivételes áldás, hogyha tiszta forrásból hallhatod a tiszta üzenetet. Ezzel a tanulmányok szentháromságának kétharmada már előállt: tiszta forrás és tiszta tanítás. Már csak a harmadik harmadra van szükség: alkalmas befogadóra.