Kezdődik a szertartás. A terem közepén áldozótüzet rakunk, felizzik a parázs, mindenki helyet foglal körben, érintő közelben egymáshoz. Kezünk ügyében mécses, amelyek lángjai az első gyertyáról lobbannak fel, valóságos fénykört húznak a teremben. Illatos füst száll az ég felé, halkan duruzsoló imák és fohászok hangzanak, megkondulnak a gongok, várakozunk.
„Az élet rengeteg feladattal halmoz el…” – ezen tűnődöm, miközben izzik a parázs. „A káprázat elrejti a végső igazságot és eltereli figyelmemet. A földi lét
múló pillanat – én az égi hivatásomat keresem.”
– Amit szóban elmondasz, erősebb lesz, ha a dallam szárnyára bocsájtod! Mert ha van kérdés, lesz válasz is… – mintha a távolból szólna a szertartás mestere, s énekelni kezd, halkan, mély hangon, ez magában is megnyugtató. Mi, többiek válaszolva ismételjük a strófákat, egyszerű dallam, mélyen szántó szavak. Ez adja a választ a kérdéseimre?
Jólét szálljon minden lényre!
– A lelki élet első lépcsője saját jól felfogott lelki érdekeid szem előtt tartása… – megkondítja gongját, s folytatja mondandóját, de én még mindig a szavain töprengek. „Vajon jól szolgálom-e, sőt, szolgálom-e egyáltalán saját örök érdekeimet? Túllátok-e az életem behatárolt horizontján? És mi szolgálná legjobban az én érdekeimet?”
Béke szálljon minden lényre!
– A második lépcső az, ha mások javát szolgálod… – folytatta a mester, ismét megkondul a gong, s engem újfent gondolataimmal szembesít. „És hogyan lehetnék mások javára, hogyha magamon sem tudok segíteni? Bár azt mondják, ha a beteg meggyógyul, akár orvos is lehet belőle… Összefügg ez a két lépés: ha tudnék magamon segíteni, akkor másokon is tudnék segíteni” – szaporáznak gondolataim.
Bőség szálljon minden lényre!
– A harmadik lépcső pedig az, ha előmozdítod az isteni szeretet művét. Fohászkodjunk minden élőlény üdvéért, hogy kiáradjon az isteni kegyelem, s annak mi magunk is részeseivé válhassunk – folytatja vezetőnk, és illatos gyantákat szór a parázsra. Fölgomolyog a füst, ami meglep intenzív erejével, aztán megérzem finom, tisztító illatát.
„Az isteni szeretet művének beteljesítése…? De hát ez sem független az előzőektől. Ha csak egyvalakinek, akár önmagamnak a végső érdekeit sikerülne szolgálnom, akkor megmenthetnék valakit a mulandóság rettenetétől…” – nem is hallom a szertartás menetét, gondolataim teljesen lekötik a figyelmemet. Fölsejlik bennem, amit már korábban megtanultam: „Hivatásom az, hogy tetteim, szavaim és gondolataim az isteni akaratot tükrözzék.” És ebben megnyugszom.
Áldás szálljon minden lényre!
– Meditációnk véget ért – szól a mester. – A gyertya leégett, de a világosságot vidd magaddal! És fogadjátok az elbocsájtó szép üzenetet: „Gyakorold az erényt, ne a becstelenséget, mondj igazat, s ne valótlant, nézz messzire, ne közelre, tekinteted szegezd a Legfelsőbbre, soha semmi alantasra.” Békesség a világnak!