Isten a legfőbb varázsló. Mondják, számára a lehetetlen lehetséges, míg egy hitetlen ember számára a lehetséges is lehetetlen. Az ember saját tudatának és értelmének a rabjaként próbál paradoxonokkal az isteni varázslat nyomára akadni: tud-e akkora követ teremteni, amit nem tud fölemelni? A válasz meglepő: igen, tud akkora követ teremteni, amit nem tud fölemelni, és mégis föl tudja emelni. Igen, képes beletölteni a tengert egy kis palackba, anélkül hogy akár a tenger, akár a palack méretét megváltoztatná, általában mégsem teszi.
A varázsló mindenkit elkápráztat. Eszközei az anyag, a szó és a képzelet.
Energiát rejtett az anyagba, életet a matériába, gyöngyöt a kagylóba és Naperőt a szénbányába. A tudomány azt mondja, a mindenség legkisebb része a látható anyag, nagyobb része a sötét anyag, és túlnyomó része a sötét, láthatatlan energia. Ha a részecskék hasadnak, energia szabadul fel, de ha fuzionálnak, nagyobb energia szabadul fel. A lelkek kiszakadása az isteni harmóniából szintén energiát szabadít fel, szükségképpen ez követeli meg az anyagi mindenség teremtését, és ez hatalmas erő. De vajon mekkora energia szabadul fel a visszataláláskor? Milyen erejű a reintegráció az isteni rendbe? A matéria befogadója az életnek, ez valójában az anyag és antianyag találkozása. Nem az anyag él, hanem a lélek jelenléte miatt mutatkoznak benne a tudat és az élet jelei. Az igazgyöngy a kagyló varázslata: a szennyeződést drágasággal vonja be, a piszokra gyöngyöt épít. Micsoda alkímiai transzmutáció! És a ragyogó Napkorongot a varázslat belerejti a kőszénbányába, a pirit-nap, ez a fényes, korongszerű ásványi varázslat a világon egyetlen kőszénbányában fordul elő. A Nap elrejtőzik a tárnák mélyére…
A szó varázsfegyver. Megtestesít fogalmat, néven nevez embert és virágot, eligazít, hogy ne folyjon össze minden. A teremtésben a hang – logosz, ige, mantra – meghatározó szerepet játszik, a káoszból képes rendezett kozmoszt formálni, ezért az üdvösségben is páratlan szerepe kell legyen a szónak. Ugyanakkor a szó negatív varázslat is lehet. Némítsd el a legmeggyőzőbb filmalkotást, és látni fogod: hamis. Tudjuk, a jó festmény megszólít és megelevenedik, de hang nélkül kitűnik a mozgókép mesterkéltsége, valótlansága. Vagyis a hang képes aktiválni a vizuális illúziót, a hanggal megerősíthető a látvány mágiája. A látvány nyilvánvaló, mi több, szemmel látható varázslat, a hang azonban mélyebb, rejtettebb, titkos varázslat, ami tudat alatt hat és felerősíti a látvány káprázatát. Ám a bazárban ne annak higgy, amit hallasz, hanem annak, amit látsz…
És a képzelet… a káprázat világában a képzeletnek nincs határa. Szabadnak, szárnyalónak érzi magát az ember, holott röghöz van kötve. Boldognak hiszi magát, holott az anyagi lét kezdettől mindvégig csupa hiány, korlátozottság és kudarc. Örökéletűnek hiszi magát, pedig meg fog halni. A varázslat a hihetetlent is elhiteti az emberrel, míg a hihetőt egészen valótlannak állítja be. A hiú ábrándok, a meddő képzelet csak a kavarodást és a rabságot erősíti, ám a pozitív képzelőerő, a kreatív imagináció valóságos teremtő erő az emberben. Ne csak a belső démonaidat teremtsd meg a képzelet révén, hanem kövezd ki az üdvösség útját. Ha a varázs az eltévedésbe sodor, talán a káprázatot legyőző isteni varázslat épp a szabadulás eszköze lesz?
Ilyen a varázsszőnyeg is. A szőnyeg nem a komfort érzésére való, még kevésbé arra, hogy valamit alásöpörhessünk. Egy dervisnek inkább imára szolgál, ami kötelező lelki gyakorlat, míg egy misztikusnak varázsszőnyeg arra kell, hogyha ráül, nyomban egy másik dimenzióba repítse… és hagyja, hogy elvarázsolja az isteni káprázat, ami nem tévedés, hanem tisztánlátás, ami nem zsákutca, hanem szabad mező, ami nem csalóka káprázat, hanem az igazság zsinórmértéke.