„Milyen idejétmúlt téma! Hagyjuk meg a gyöngéknek – nekem erre nincs szükségem!” – mondják sokan. Ellenben ha úgy fogalmazunk: a szavak teremtő erejével megfogalmazni elmélkedésem tárgyát, gyakorolni a kreatív imaginációt, vagy az elmélyült meditáció tökéletességében párbeszédet folytatni a Mindenséggel – az már jobban hangzik.
Gandhit idézve: „Az ima nem az idős asszonyok haszontalan szórakozása. A helyesen értelmezett és alkalmazott ima a cselekvés legerőteljesebb eszköze.”
Sokféle fohász van, a legtöbb a kérő, kívánságot megfogalmazó. Egyesek szerint a fohász nem más, mint egy spirituális bevásárlás: belépsz az Élet nevű boltba, ezt is, azt is leveszed a polcról, minden kívánságodat a bevásárló kocsidba halmozol, majd rákiáltasz a Jóistenre: Ámen, úgy legyen! és fizetés nélkül megpróbálsz kisétálni. Szerintem ez nem működik. Kérni is megfelelőképpen kell, talán a hála vagy a köszönet a fizetség.
Ilyen az engesztelő fohász, de ezt sokszor a félelem, az aggodalom motiválja.
A másokért közbenjáró ima jobb, ha nem isteni közreműködéssel akarod ráerőltetni másokra a saját akaratodat. Legjobb talán a dicsőítő fohász, amely rácsodálkozik az isteni misztériumra, és kifejezi a rajongást. Milyen közel áll ez Platón definíciójához, aki szerint a filozófia a rácsodálkozás tudománya. Márpedig a fohász gyorsabb a fénynél, erősebb a tenger hullámzásánál, simogatóbb a hattyú tollpihéjénél… a fohász szívből fakadó szárnyas dallam.
Az odaadás kertje című, a himalájai Hamsa-kunda településről származó anonim zarándoknapló a XVIII. századból megfogalmaz egy gondolatsort, egy fohászáramot.
Óh, Uram, hatalmas, mint a tűz! Mit ajánlhatnék neked, a Teljességnek? Inkább kérek, hogy méltóképpen szolgálhassalak. Nem magamért kérek, hanem az Isteni Akarat érvényesülése és az Isteni Szeretet műve beteljesedése végett. Hadd legyen ez a fölajánlás hálaadás egy nehéz időszak lezárásáért, és esedező fohász egy új fejezet kezdetéért. Add meg nekem az értelmet, amivel eljuthatok Hozzád!
Adj testemnek jobbulást és kitartást. Elmémnek békességet és belátást. Érzékeimnek higgadtságot és tisztánlátást. Értelmemnek találékonyságot és céltudatosságot. Öntudatomnak a teljes önátadást és megvilágosodást. Szívemnek szeretetet és rajongást. Lelkemnek – önmagamnak – biztonságot és bizalmat. Családomnak áldást és megnyugvást. Híveidnek lelki eredményeket és különös védelmet. A szanghának sikereket és gyarapodást. Országunknak felvirágzást és oltalmat.
Újjászületés – ez az, amire szükség van! Kígyóbőrként levedleni mindazt a múltat és terhet, amire már nincs semmi szükség, örömest fogadni a tanulságokat, boldognak lenni a jelenben, s bizakodni a jövőben, és kiteljesedni a teljességben.
Add meg az erőt, tisztánlátást és lelkesültséget ahhoz, hogy jobban szolgálhassalak, mutasd meg akaratodat, hogy jobban értsem óhajod, s árassz el kegyeddel, hogy megtehessem, amit kívánsz. Önts belém erőt, bölcsességet, jóindulatot és kitartást, védelmezd a rászorulókat, s vezess másokat is szent oltalmadba. Adj békességet a világnak!
Hogyan lehet jól fohászkodni? Kimondani a kimondhatatlant, próbát tenni az igazsággal? A hivatalos formulákon túl mondj valami őszintét… A bizalom nem hivatalos ügy, a Mindenség iránti ősbizalom még kevésbé az.