Olyan érzésem volt este, mint mikor a véletlen összesodor embereket, akik elkezdenek adomázni, csak mi nem kezdtünk el adomázni. Várakozással volt teljes a légkör. Az idegen környezet mindenkit kivetett a komfortzónájából, s ezt egyikünk könnyebben, fesztelenül viselte, mások tettetett könnyedséggel leplezték a kényelmetlenséget, míg volt olyan is, akin látszott, a háta közepére se kívánja az egészet. Mindenki elfoglalta magát valamivel, ketten nekiültek sakkozni.
– Kövesd a jeleket! – szólt az egyik sakkozó, a magasabbik.
– Áh, én észre sem veszem a jeleket, nemhogy követni tudnám azokat! – ifjabb játszótársának elkalandozott a figyelme: egy figurával kevesebb…
– Hát tanuld meg látni a jeleket! Olvass belőlük! – a született autoritás szólt a magasabbikból. Egyszerű, de lényegre törő szavak, érződik nem csak mondja, hanem éli is. – Nagy tudomány a jelek olvasása. Aki ezt egyszerűnek hiszi, az prostituálja a finomabb folyamatokat.
Csak az lesz populáris, ami elemi szinten áll. Ez a közérthetőség átka. Mégis azt mondják, még a szemétdombról is föl kell szedni az aranyat. Az okos ember így cselekszik.
Figyelni kezdtem, de mintha csak körbe-körbe tekintgetnék. A többiek már nem érdekeltek, és nem is annyira a sakkjátszmát, mint inkább a beszélgetést figyeltem.
– És biztos, hogy én jól olvasnék a jelekből?
– Nem, ez egyáltalán nem biztos. De meg lehet tanulni. Ez még csak a technika. Ha azonban megtisztulsz, látni is fogsz. Látod a jeleket másokon, a saját életeden, különböző szinteken.
– A jeleket másokon?
– Igen, olvashatsz az emberek életében. A sors az arcokba, a kézmozdulatokba van írva, aki érti ezt a nyelvet, képes olvasni az emberek történeteit. Azokat is, amik az arcokra vannak írva, és azokat is, amiket mosolyok vagy hunyorgások igyekeznek elrejteni. A ki nem mondottakat is.
– Te mit olvasol le rólam?
– Ugyan! Nem jó a kérdés. De ha kíváncsi vagy, nézz önmagadba! – befelé tekintés, megint egy figurával kevesebb…
– A szerencsés vagy baljós jeleket olvasva megérted, merre kell menned – hangja valahol az örökkévalóságban lebegett. Mintha egy túlvilági lélekvezető volna, akinek az a célja, hogy pártfogoltját az alvilági bugyrokból visszavezesse a világosságra. És erre neki, a született autoritásnak meg is volt az ereje. – Minden elrendelés alatt áll – ez a figura is… – amit ezennel elegánsan le is vett a tábláról.
– Az is, hogyha így folytatom, veszíteni fogok? – kérdezte a figurák fogyásán aggódó játékos.
– Ugyan, ez csak játék… bár a sakkot sokan az élet leképezésének tartják, hiszen egy lépés itt a táblán, vagy az életben egyaránt következményeket von maga után, és a jó stratéga nagyobb valószínűséggel nyer…
– Akkor én rossz stratéga vagyok – állapította meg mosolyogva a fiatalabb játékos.
– Több számítás – győzelem, kevesebb számítás – nem győzelem. Ebben a játékban az egyik fél nyer, a másik veszít, de az életben jó volna, ha mindenki nyerne…
– Lehetséges?
– Hosszabb távon talán nincs veszteség. De ahhoz jól kell olvasni a jeleket. Ha a felszínt összetévesztjük a mélységgel, az nem vezet semmire. Mindennek van könnyített verziója, és létezik az igazi, a komoly változat is. Egy gyors és könnyű recept mire megoldás? A féligazság roszszabb, mint a tudatlanság.
A lámpafényben lassan fogytak a sakktábláról a bábok, s egyre hosszabb hallgatások uralták az alkonyi időt. Minden lépéssel közelebb a győzelemhez.