Gomolygó ködök, beláthatatlan mélységek, a hegyszirtek a magasságba vesznek. Ősállapotok és sötétség, vizek és szelek, megformálatlanság és bizonytalanság – nem hívogató a kép. Minden nagyon gyorsan történik, mégsem változik semmi, talán még idő sincs. Kavarog és fortyog minden, valami mintha felbukkanni látszana, aztán visszaolvad a semmibe. Ez minden…
A kép hirtelen vált. Zöldellő rét, csörgedező patak, dalos madarak, tavaszi szellő, paradicsomi állapotok – minden idilli. Visszaszorult a homály és bizonytalanság, mintha sosem létezett volna. Minden rendezett, harmonikus, szép és biztonságos, minden határozott formát öltött, az ember is. Belül mégis marad egy ősbizonytalanság: honnan? hová?
A teremtéstörténetek jobbára egyetértenek abban, hogy a káoszból keletkezett a kozmosz, a kifürkészhetetlen forrásból lett a rend. Korai szúfi források megjegyzik:
Ahogy jövünk és megyünk, e körforgásban nem látszik kezdet és vég, senki nem mond biztosat erről:
honnan a kezdet, és merre a vég… A létezés tengere az ismeretlenből fakad, a tudás igazgyöngyét ki tudná felszínre hozni? Káprázat csak, amiről mindenki beszél, senki nem tudja, mi is az. Te, ó lélek, aki buzgón és sietve érkeztél a lelki világból, megtévedsz.
Ahogyan a káoszból kozmosz lesz s a földi hely kibontakozik a kozmikus térből, a világciklus leteltével megindul a visszarendeződés. Az anyagi világ megnyilvánult fázisát nevezhetjük ’teremtésnek’, visszarendeződését pedig világvégének, vagy ismét beköszöntő káosznak. Olyan ez a körforgás, mint a saját farkába harapó kígyó.
Ouroboros
A saját farkába harapó kígyó vagy sárkány jelmondata: „Végem a kezdetem.” A lebomlás és felépülés, a vég és a kezdet örök egymásra utaltságát s az örök időt egyként megtestesíti. Látszólag mozdulatlan, de az örök körforgást is megmutatja, a nappálya útját, a szamszárát vagy a kozmosz életciklusát is leképezi, Legfőképpen az anyagba, testvilágba alászálló, majd onnan felemelkedő szellem allegóriája.
Vajon ennek a körforgásnak melyik szakaszában vagyunk? Éppen megnyilvánult szakaszban, a kozmoszban, vagy inkább a káoszban? Az anyagvilág sajátossága az, hogy belekeveredni könnyű, de kilábalni belőle nehéz. Ehhez jó szerencsére, de magas fokú bölcsességre is szükség van, s az uroborosz-kígyó ezt is szimbolizálja. A magát átváltoztatni képes matéria – amely ezer változatban mutatkozik meg – mellett a halhatatlanság jelképe is.
E poláris változáson túl az állandóság világáról is beszélnek, amely a hol megnyilvánuló, hol megnyilvánulatlan anyaghoz képest transzcendens és sohasem semmisül meg. A lelki és az anyagi szféra határos egymással; de a határ egyben elválasztó vonal is.
Határgát a Lélek, ami szétválasztja a világokat. E gátat nem keresztezi sem a nappal, sem az éjszaka, sem az öregség, sem a halál és bánat, sem a jámbor tettek, sem a gonosztettek. Minden bűn visszafordul innen, mert az Abszolút világa bűntelen.
Bizony, átkelvén e határgáton a világtalan többé nem lesz vak, a sebesült többé nem lesz sérült, a szomorú többé nem bánkódik. Bizony, átkelvén e határgáton az éjszaka is olyan, akár a nappal, mert az Abszolút világa örökké fényességes. (Cshándógja-upanisad 8.4.1-3.)
Egyszer mindenki hazatalál…