– Gondolj mindig rám!

Micsoda felhívás – Isten-tudatosság! Sikerülhet-e valaha is, folyton őrizni valakit a gondolatainkban? Ez már valóságos fanatizmus, öntudatvesztés, megszállottság és varázslat. Talán a szerelem áll legközelebb ehhez a felhíváshoz. Amikor nem erővel, akarattal, tudatosan idézed föl imádottad képét, hanem önkéntelenül, akár akaratod ellenére és spontán áradással csak rá tudsz gondolni. Isten látása azt jelenti, hogy sosem veszíted szem elől. Ez a megszakítatlan odagondolás nem is történhet másképpen, csak a szeretet révén. A víz csobog, amikor kiöntöd – a figyelmetlen ember gondolata csapong. Az olaj sűrűn folyik – a tudatos ember gondolata is csapongás nélkül árad. A méz lassan, vastagon, egybefüggően, valósággal dől – a szeretetteljes ember gondolata megszakítatlan áradás.

– Vagy kövesd a parancsolatokat!

Ha nincs meg ez a megszakítatlan áradás, a spontán rajongás, akkor fegyelmezettséggel, hűséggel, kitartással törekedj. A tiltások és ajánlások akár a gyökerek és a törzs: táplálnak és megtartanak. Gyökér híján nincsen gyümölcs. Önmagaddal légy szigorú, mások iránt légy megértő. Mert nem az ember van a szabályért, hanem a szabály az emberért, azért, hogy elvigye a forráshoz, de merítenie és innia majd neki kell.

– Nekem szenteld tetteidet!

Nem könnyű a fegyelmezettség. Ha egy szabály van, azt szegi meg az ember, ha ezeregy, akkor valószínűleg mindegyik sorra kerül. A rigorózus szabálykövető azonban lehet keserű ember, míg egy botladozó lehet nagyon kedves a Jóistennek. Ha őszinte vagy, és hajlandó vagy odaadni dolgos két kezed a szolgálatnak, az sokat ér. Az élet szolgálatra való, ez tény, s az isteni szolgálat a végső hivatás. Lásd, hogy az erőt, a késztetést, az értelmet és tehetséget is kaptad, juttass belőle vissza a forrásnak. A Gangeszt a saját vizével imádják. Kevesebb lesz a Gangesz, hogyha merítenek a vizéből? Nem lesz kevesebb. Több lesz, hogyha visszacsorgatják bele saját vizét? Nem lesz több. Mi változik akkor? Te magad…

– Légy önzetlen segítőkész!

Ha nem látod Istent, láthatod a keze nyomát. De ha valami távol tart tőle, s nem mersz megtenni egy lépést feléje, akkor az önérdektől és önzéstől igyekezz távolodni, legalább egy lépésnyit. Légy önzetlen, osztozz munkád eredményén. Adni mindenki tud. Ha nincsenek eszközeid, add magadat! Alaptörvény, hogyha adsz, majd kapsz is – a jóindulat áramlik a világban. Amúgy is annyi mindent kaptál… a kellemetlent tartsd meg, az a te batyud, a jót meg igyekezz megosztani vagy másokra is fordítani.

– Elmélkedj, meditálj!

Ha a cselekvéssel és önzetlenséggel hadilábon állsz, mert minden tettnek van valamilyen következménye, s így egy roppant szövevényes hálót fonsz magad köré, akkor ne cselekedj, hanem elmélkedj. A meditációd előbb önzés, saját helyzeteden akarsz javítani, de nem baj, folytasd! Hamar belátod, hogy ebben is önzetlenné kell válni, mások üdvét kell szolgálni. Ha még tovább lépsz, akkor magát az üdvösséget is szolgálhatod, ez a megvilágosító meditáció. Végül a középpont-meditációban eljuthatsz a teljesség örömteli felismeréséig. Akkor a szövevényes háló már megszaggatva csüng, s elmélkedésed gyakorlati tettekre sarkall.

– Fogj a tudás művelésébe!

Ha még nem tudsz meditálni, akkor gondolkodj. Jó így minden? Elégedett vagy az életeddel? Merre halad a világ, és merre sodródsz benne te magad? Mi van kint és mi van bent? Ki az, aki gondolkodik? A tenger partján a föveny homokszemei megszámlálhatók, a világ megismerhető, de a titok…? A tudás lassan elvezet a szeretetig s a szeretet megáld a bölcsességgel.