Mármost a létezésnek elidegeníthetetlen vonása a mozgás. Tekintsünk el a nem életteli példáktól, amikor mondjuk egy darab nátrium fémet dobsz egy pohár vízbe, s az sebesen cikázva mozogni kezd a víz felszínén. A létezésben minden létező osztozik, ezen belül az élet – amikor élet-jeleket mutat a létező – már kevesebbek sajátja.

A mozgás rejtetten gyarapodást, sőt hatványozódást jelent. Ennek egyszerű, de hatásos megfogalmazása: ha forog a pénz, fial!

Csakhogy a mozgással együtt jár egy bizonytalansági tényező. Ugyanis a részecskefizikában egyes szubatomi részecskék helyzete, illetve energiája sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem kiszámítható, ám az anyag mégsem esik szét, a bizonytalanság ellenére megmarad a rendezettség. Bár a részecskék állandó rezgésben, mozgásban vannak, az asztal mégis asztal marad, és bár anyagi összetételű, az ember teste sem esik szét alkotó elemeire.

Ez a Rend, aminek ellentett pólusa a Káosz. Engedtessék meg egy triviális

példa: az íróasztal. Egy idegen az egymásra halmozott könyvekben, apróságokban és fölöslegesnek tűnő dolgokban a káoszt látja, míg az asztal gazdája a rendet. Mintha az asztal rendezettségének foka is függene a megfigyelő személyétől: fölfedezi-e a rendezettség algoritmusát, vagy sem? És a rend egyértelmű bizonysága, hogy az asztal gazdája megtalálja azt, amire szüksége van, míg egy idegen önmagát is elveszettnek érzi ebben a rendezetlenségben. Számára minden a káoszról árulkodik, míg az asztal gazdája mindenben a rendet látja. A káosz homogenitás, a rend individualitás, a káosz egységes, a rend specifikus. Látszólag ugyanazt az asztalt szemlélik, ami egyszer rendként, másszor rendezetlenségként mutatja meg magát.

Egy további ellentétpár a szervezettség és a spontaneitás, avagy másképpen a törvény és a játék kettőse, de a föld és az ég, az egyes és a nulla bináris kódja is erről árulkodik. A két pólus egymást feltételezve létezik, s a káoszt ugyan nehéz volna összeegyeztetni a renddel, ám mégiscsak az asztalról van szó, vagyis magasabb szinten megvalósul a kettő szintézise. Ha megleljük a magasabb rendező elvet, akkor látjuk a két aspektus kitüntetett helyét. Ezért fontos kimondani, hogy a kettősség (mint bináris kód vagy duális jelleg) nem azonos az egységgel, azaz 2 1.

Vegyük példa gyanánt a fényt. Erről a fizika azt mondja, egyszerre hullám- valamint részecske természetű. Egységes, hiszen fény az, a velejéig fény, mégis kettős, mert ha így nézem, hullám, ami közelebb áll az energia-jelleghez, ha meg amúgy vizsgálom, a fotonok táncával inkább részecske természetűnek mutatkozik. Ekkor inkább anyagszerű és tömörebb, mint az energia-jellegű hullám-természet.

A világmindenség szakrális áthatottsága, a jelenségek mögött rejlő egységes isteni erő leginkább a fény megfoghatatlan, tenger-jellegű hullámállapotához hasonlatos, míg a mindenhová elhatoló és ezért szétosztottnak tűnő immanens aspektus a részecske-jelleghez van közelebb.

Az egyik lámpásról meggyújtott többi mécsesben külön-külön lobog az eredetinek lángja, minőségileg mégis egyformák. (Brahmaszanhitá, 5.46.)

Ha a fényről s annak hullám- meg részecske természetéről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a fény forrásáról sem! A fényforrás a transzcendens tulajdonságokban bővelkedő Isten. Mint ahogyan az ember testhőmérséklete egy hullámtermészetű kisugárzás, gondolatai pedig mondjuk részecske-természetű jelenségek, de a forrás maga az ember, talán hasonlóképpen van ez a mindenségben: Isten, tudat és a létezés, fényforrás, fényhullám és foton, tűz, szikra és meleg…