Szentháromság

A három szent szám, bármelyik szellemi tradíciót, aranykultúrát vagy vallást tekintjük is. Szent háromság – vagy hármas szentség? Sokan a számlálás során a nullából indulnak ki, ezt tekintik origónak, pedig az archaikus, és még inkább a spirituális matematika mindenképpen az egy-ből indul ki, vagyis nem a semmit, hanem a valamit tekinti kezdetnek. Az egy az Isten, a végső princípium, az egó, a király – bármi, ami a legfőbb valamit megtestesíti. A kettő ehhez képest haladvány, több is mint az egy és kevesebb is. Több, mert nem egy, és kevesebb, mert hasadást sejtet, mintha a teljesség elvesztését jelezné. Nem az egy kétszerese, hanem a fele! Isten és ember, Nap és Hold, fény és árnyék, jó és rossz – a dualitás a kettőhöz kötődik. Az egy az Ég, a kettő a Föld, az egy a hívő, a kettő a földhözragadt mentalitás. És hogy mi a különbség e kettő között? Ég és föld…

Ezért kell gyorsan tovább lépni a háromhoz, amely szintézist sejtet, egy, kettő, s e kettő összege: három. Három

pont teszi lehetővé az első síkidom kialakulását, kijelöli a felületet, a háromszög aztán megtestesíti a dinamikus feszültséget, Isten jelképeként is használják. Így a hármasság egyszerre restaurációja az elveszett teljességnek, dinamikája az egymásnak feszülő energiáknak és szintézise a princípiumoknak: Ég atya, Föld anya, s gyermekük: az ember.

A keresztény szentháromság az Atya, Fiú, Szentlélek, a buddhizmus három szentsége a Buddha, dharma és szangha, vagyis a Megvilágosodott, a Tan és a Közösség. E háromra esküszik fel egy buddhista a csatlakozáskor. A dzsainisták szent hármassága a három ékszer, a helyes hit, a helyes tudás, a helyes viselkedés, míg a hinduk egyik hármassága a kozmikus triád, Brahmá, Visnu és Siva mint a teremtés, a fenntartás és a megsemmisítés istenségei, illetve egy másik hármasság az Isten, tanító, szentek trigonja, amely a lelki gyakorlók viszonyítási pontjait jelöli ki.

Könnyű volna sorolni a hármasságokat: tettek, szavak, gondolatok; kezdet, közép és vég; tézis, antitézis, szintézis; pokol, föld és mennyek; apa, anya, gyermek – és itt a három a gyermek száma, aki az apa és anya szintézise… És ha a három a gyermek, akkor a három a gondolat, a vég, mint beteljesülés, a szintézis, a menny is, és mindennek a meghaladása.

Az idő három fázisban múlik: múlt, jelen és jövendő; három jelleg érvényesül a világban: tömeg-szerűség, energiatermészet és fény-minőség, másként sötétség, lendület és világosság, vagy tudatlanság, szenvedély és jóság. E befolyások keretei között tulajdonképpen a vágyai alkotják az embert. A vágyak terén rengeteg a variáció: pénz, nők, hírnév; előny, megbecsülés, dicsőség; jobb esetben tisztaság, szépség, jóság, vagy igazság, tudás és öröm… A bölcsek úgy magyarázzák, három vágy hajtja az embert: az üdvösség vágya, a vagyon utáni vágy és az asszony utáni vágy, de valójában az utóbbi kettőben a legelső vágy ölt rejtett módon testet. Az érzéki boldogság és a gyarapodás vágyát az erény vágya kellene, hogy áthassa.

Három támpont alapján lehet eldönteni, igaz-e egy tétel vagy sem: a kinyilatkoztatás, a szent hagyomány és a logika alapján, s e döntés során három isteni erő segíti az embert, a tudás, a tetterő és az akaraterő. Jó forrásból jó tanítást hallani egy jó növendéknek – ez teljes siker.

Ráadásul úgy mondják, három út áll az ember előtt a tökéletesedésre, a helyes cselekvés útja, az elmélkedés és tudás útja, valamint az áhítat és szeretet útja. Vagy csak egy az ember szentháromsága: boldogság, boldogság és boldogság? Netán tudás, önfegyelem, szeretet, vagy hit, remény, szeretet? Akárhonnan indulunk, az utolsó szó mégis csak a szeretet, melynek művelése mellett minden más eltörpül. Nagy művészet, melynek gyakorlása emberien szép és istenien csodálatos feladat. Elegendő egy életre.