Mi várható a jelenleg még érvényesülő, de leáldozóban lévő anyagelvű, természettudományos paradigma után? Sokan a pólusváltást várták, mások a Vízöntő korszakban, vagy egy szellemi kvantumugrásban reménykednek, de a lényegi változás, a világszemlélet megváltoztatása másként várható. Hamvas Béla szerint három támasza van az emberiségnek, az összegző tradíciók, az intuíció és az értelem. Ha csak az értelmet, a rációt használjuk belső tisztaság és transzcendens célkitűzések nélkül, annak sajnálatos következményeit a mára kialakult ökológiai és pszichikaiszellemi katasztrófahelyzet tükrözi. Az intuitív gondolkodás és spirituális világlátás nem olcsó dolog, ahhoz emelkedett tudatsík és tisztább életvitel szükséges, és ide el kell jutni.
A tradíciók tapasztalata rendkívül fontos, a bennük rejlő evidenciák évezredes szellemi aranytartaléka az embernek, de visszafelé nem lehet menni. Nem restaurációra, hanem konstrukcióra van szükség. Ahhoz viszont, hogy új világszemlélet bontakozzon ki, le kell bontani a régit, illetve annak csökevényes részeit. Ez nem a forradalmárok buzgalma, akik a régi rendet folyton megdönteni szeretnék, majd mikor a forradalom válik „régi renddé”, akkor foggal-körömmel ragaszkodnak a maguk hatalmához.
Éppen ezért az érdekmentes cselekvés az új paradigma egyik alaptétele – ehhez persze ismerni kell a mögöttes rendet, a világmindenség végső törvényszerűségeit és rendező elveit, máskülönben a hatalombitorlás csapdájába kerül az ember. Egy másik alaptétel a mellérendelő szemlélet az eddigi kirekesztőleges, kizárólagos, a választottságot tükröző dominanciaelvvel szemben. A kiválasztottság érzetéből rengeteg baj származik – a meg nem értés, a szabad versenyes látszatszabadság, a normák felhígulása és az erkölcsi romlás. A kirekesztő gondolkodást a szenvedély fűti, ez az egyedül üdvözítő vallási fanatizmus alapja, amelynek ideológiai torzszülöttei az egykori kommunista ideológia, vagy a még mindig létező nyugati típusú demokrácia – mindhárom kizárólagos megoldásként igyekszik föltüntetni magát.
A versenyszellem óhatatlanul győztesekre és lemaradó vesztesekre osztja az embereket, ezért egy további alapelvre is szükség van: a mindkét fél nyer alapállására. Látszólag érthetetlen ez a tétel, hiszen egy háborús helyzet, de egy üzleti alku, vagy az olimpiai döntő is egyetlen győztes javára dől el.
A változás szükségességét azonban egyre többen érzik, és hogy milyen módon mehet végbe ez a szemléletváltás, arra elegendő egy alternatív oktatási példa, amikor a puskázás tiltása helyett honorálják azt, ha a jobb tanuló nyíltan, mintegy tanársegédként támogatja, rávezeti rászoruló társait a helyes megoldásra. Ez óriási lépés, mert nem a titkolt és törvénytelen megoldásokra, hanem a nyíltszívű és kölcsönös előnyökön alapuló segítségnyújtásra nevel.
Ez is a paradigmaváltás alaptétele, és szerves része az egóbontásnak, amihez egyéni belső munkára van szükség. A számtalan forrásból táplálkozó, félreértelmezett egoizmus komoly gátja személyes világszemléletünk jobbításának. A tényleges paradigmaváltáshoz a személyes beidegződéseket, a pozícióból fakadó megrögzöttséget és a mások fölé kerekedni igyekvő ambíciókat is le kell tenni. A személyes paradigmaváltás során újra kell fogalmaznunk a világ legalapvetőbb jelenségeihez – tér, idő, ember, Isten – fűződő elemi viszonyainkat, s meg kell vizsgálnunk, hogy vajon tudásunk van-e, vagy puszta információink?
Milyen legyen hát az új paradigma? A tradíciók, az intuíció és az értelem erényeit ötvöző, a szellemi értékek mellett elkötelezett, a magasabb tudati szintézisre törekvő, s a földi lét önmagán túlmutató, örök vonatkozásait kutató metafizikai paradigma lehet a megoldás. Ezt előmozdítja egy olyan szellemi hálózat létrehozása, amely összeköttetést teremt olyan potens emberek között, akik szellemi összhangban a maguk helyén teszik a jót. Ez a jó valójában nem más, mint beruházás az ember legtágabb testi, szellemi és lelki létkörébe.