Van olyan ember, aki nem tud semmit, és nem beszél semmiről – ez hiteles. Van olyan, aki nem tud semmit, de úgy beszél, mintha mindent tudna – ez nem hiteles. Van, aki mindent tud, de nem beszél róla – ez csak félig hiteles, és van olyan, aki mindent tud, és mindent el is mond – ez ismét hiteles. Az alaphelyzeteken túl millió árnyalat létezik, s a titkos tanítások a szent tudományok ismerőiről azt mondják:
Nem hiszem, hogy jól ismerném,
s azt sem, hogy egyáltalán nem.
Ki közülünk tudja, tudja;
s nem ám, hogy egyáltalán nem!
Ki nem ismeri, az tudja;
s aki tudja – nem ismeri.
A tudósok nem ismerik,
s a tudatlanok ismerik.
(Kéna-upanisad 2.2-3.)
Közismert tétel, hogy akkor ért valamit igazán az ember, hogyha tanítani tudja.
A tapasztalat azonban azt mutatja, olyanok is tanítanak, akik nem ismerik a tárgyat, s olykor egy jó tanárnak is kell olyasmit tanítania, amit igazából nem ismer. Máskor nem mondhatjuk el azt, amit megértettünk, mert a másik embernek nem tenne jót. Különben is mindenki szereti a fölfedezést, és az igazán bölcs tanítók nem szavakkal és tételekkel tanítanak, hanem rávezetéssel és személyes példájukkal. Az emberek sokkal jobban hisznek saját felismeréseiknek, mint annak, amit másoktól hallanak. A rávezetés az igazi oktatás, a bábáskodás, addig kérdezni, amíg a beszélgetőtárs maga mondja ki, amit közölni szerettél volna.
A szavaknak különös ereje van. A fölösleges és tartalmatlan szavak súlytalanok, az igazság súlyos, de azok a szavak, amelyek mögött megéltség rejlik, meggyőzőek. Egy hiteles embernek nem kell bizonygatnia az igazát, amit mond, megállja a helyét és kikezdhetetlen. Ideális esetben – és csak azzal érdemes foglalkozni – nem szemfényvesztésről, nem olcsó mutatványról vagy karizmatikus képességekről van szó. Egy bölcs ember a hallgatásával is sokat mond, míg egy könnyű fajsúlyú ember túlkiabált szava is légüres.
A tudás három szintjéről beszélhetünk. Az első a könyvszagú elmélet. Puszta információ, vagy teljesen fölösleges, esetleg téves is, de mindenképpen gyönge, mert még nem dolgoztál meg érte. Ha kellőképpen figyelmes vagy, tetten érheted magad, mikor cseng hiteltelenül a szavad. A tudás másik szintje a megélt, elsajátított tudás. A hiteles külső forrásokból származó információ az elsajátítás és benső megélés nyomán hiteles belső bölcsességgé érlelődik. Keveset szól, de sokat mond. Míg a harmadik fajta tudás az emberfölötti ismeret, a szent tudás, amely ekként mentes az emberi hiányosságoktól. Ritka kincs, de létezik.
Persze szükség van elméletre, információra, olyan tudásra, ami még nem teljesen a sajátunk. De az életben sokkal inkább bölcsességre van szükség, azt kell jól tudnunk, hogy miként lehet helyesen élni. A miért? mennyiségi kérdés, a hogyan? minőségi, a mi végett? pedig égi.
Hogyan lesz az elméletből gyakorlat? Brahmát, a világteremtő istenséget az univerzum legintelligensebb lényének tekintik. A világtájak felé tekintő négy arca mindent lát, ajkairól csendül a szent tanítás négy könyve. Két fontos tárgyat tart kezében: egy kéziratot és egy olvasófüzért. A kézirat megtestesíti a tudást: a tanulmányokat, elméletet, információt. Az olvasófüzér a meditáció segédeszköze, ez az elsajátítás, a megtapasztalás, a realizáció eszköze. Az elméletet s a tanításokat tanulmányozni kell, befogadni, majd pedig elmélkedéssel elsajátítani. Oda kell álljunk a szavaink mögé. Ha életgyakorlat áll a szavak mögött, meglesz a kellő súlyuk. Tanulj, s arról beszélj, amit már elsajátítottál. A belső munkának köszönhetően lesz az elméletből gyakorlat, az információból transzformáció, a tudásból bölcsesség.