Ahogy a tudatos megszületés, úgy a tudatos eltávozás is fontos, ám rendkívül ritka jelenség. Kevesen jönnek tudatosan a világra, inkább a karma kényszerű vonzása szabja meg a születés helyét, idejét s körülményeit. A tudatos nemzés tudatos utódokat eredményez, akik nem véletlenszerűen születnek, hanem hivatásuk van. Az igazán nagy lelkek pedig önként jönnek, vagy maradnak, csak hogy másokat szolgálhassanak.
A tudatos megszületéshez hasonlóan a tudatos eltávozás is más minőség, mint a közönséges halál. A halál pillanatában rögzülő tudatállapot meghatározó a következő születés vonatkozásában, ezért a tudat tisztaságának megőrzése rendkívül fontos. Csak a test szenved, a lélek soha. Legszerencsésebb az, ha az ember fel tud készülni halálára, mindent elrendez maga körül, s otthon, szerettei körében távozik el.
A felkészülés része, ha az ember jó barátait és ellenségeit is felkeresi, megköveti őket, lerója tartozásait és lezárja rendezetlen ügyeit, s igyekszik minden kötelezettségének eleget tenni. Az emberi szféra egyenetlenségeit elsimítva készülhet a belső szembesülésre. Ajánlatos lelki tanulmányokkal foglalkozni, szent tanításokat olvasni, vagy meditálni, elmélyülni személyes lelki gyakorlatokban, Isten iránti odaadásban. A világi elfoglaltságoktól érdemes a lelkiek felé fordulni. Ideális esetben az ember saját végakaratának végrehajtója is lehet, mikor vagyonát s javait szétosztja örökösei közt, s kinyilvánítja akaratát, örökösei mit hogyan folytassanak.
Másokat felkészületlenül ér a távozás, a baleset vagy a természetellenes halál nem hagy időt a függőben lévő feladatok elrendezésére. Ilyenkor könnyen marad lezáratlan kötelezettség, tisztázatlan ügy az ember után, ami azt is jelentheti, hogy erre a születésre meghatározott karma-hányadát nem sikerült teljes mértékben ledolgoznia. Ilyen esetben szinte azonnali újabb megtestesülésre lehet számítani. Ezért az ilyen halált – baleset, tudatvesztéses esetek – a spirituális fejlődés szempontjából nem tekintik kedvezőnek.
Ha közelít a halál, jobb, ha az ember önként lemond ragaszkodásairól, mert amit elenged, azt nem veszíti el. A függetlenség megment a veszteség fájdalmától. Az ember legyen elégedett életével, s ne hadakozzék az elmúlással. Amennyiben a haldokló szívében békesség honol, könnyű lesz a halála, hasonló az elszenderedéshez. Álom során a finomtest elválik a fizikai szervezettől, de a nevezetes ezüst fonál még odaköti. A meghalással ez az ezüst fonál is megszakad, ami jelzi a lélek számára: nincs visszaút. Úgy mondják, a lélek a test nyílásain, illetve a csakrák energiaszintjein távozik a testből, s olyan környezetbe kerül, amilyen tudatállapotban távozik. Az alsóbb testnyílások alacsonyabb létformákra, nehezebb körülményekre nyílnak, a felsőbb nyílások emelkedettebb továbblépést tesznek lehetővé. Aki szeretetlenségben hal meg, hasonszőrűek között találja majd magát, az elégedettségben és szeretetben távozók pedig a maguk tudatállapotával harmonizáló környezetbe kerülnek. Ezért ajánlatos minél békésebb szívvel és tisztább, magasabb tudatállapotban távozni.
A gyász és a temetési rítusok bizonyos értelemben az elhunytat értesítik a halál beálltáról. A túlságosan ragaszkodó lélek sokszor nem érti meg, hogy el kellene hagynia addigi környezetét, ezért a rítus segít tudatosulásában. Ugyanakkor a formaságok az itt maradottaknak is segítenek. Nemes gesztussal vehetnek búcsút az eltávozott lélektől, aki a család ősei közt kap helyet. A család mint az emberi közösség egyik alapeleme nemcsak az élők társaságát jelenti, hanem az ősök sokaságát, sőt bizonyos értelemben a jövendő generációkat is. Az ilyen, életen és halálon átívelő dinasztikus, generációs gondolkodás megnyitja a transz-kommunikációs csatornákat és olyan integritást biztosít, amely hosszú távon is garantálja a család egységét és fennmaradását. Meglehet, az élet célja a halál, de megfordítva is igaz, a halál célja az élet…