– Ha csatlakozom magához, mire számíthatok? – szögezte kérdését a tanítónak a sok kétséggel, nagy elvárásokkal és óvatos fenntartásokkal érkező meglett férfi. Jól szituált, erőteljes személyiség, egy sikeres és határozott élet sugárzott róla.
– Mire számíthat? – kérdezte elmélázva a tanító, akit nem hatott meg a sikeres élet elegáns, de erőteljes hangsúlyozása. Sok mindent látott már, és különösen óvakodott a befolyásos emberek társaságának vonzkörétől. Ugyanakkor ráismert évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott saját kérdéseire. – Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Azaz nem, annál egy kicsit jobbat kap mindenki. Sőt, azt mondanám, mindenki megkaphatja azt, amit keres.
„Egy kérdés, három válasz…” – töprengett barátunk, és hagyott időt magának a hallottak megfontolására, és a tanítónak gondolatai folytatására.
– Az emberek útja az elégedettségtől az elégedettségig tart – folytatta higgadtan a tanító, s barátunk szeme elkerekedett: „Hogyhogy? Aki elégedett, miért indulna útnak? Azazhogy, én is nekivágtam volna… akkor elégedett vagyok, vagy sem? Nem úgy érzem…”
– A legtöbb ember tudatlan – folytatta a tanító – és ezzel elégedett is, ezért semmi újat nem keres. Amikor úgy gondolják, valami újba vágnak, valójában csak újra rágják azt, amit már egyszer megrágtak, ugyanazt ismétlik, némi módosítással.
Barátunk magára ismert: „Hm, valójában én is ezt csináltam! Az új mindig a régi volt…”
– Aztán vannak az elégedetlenkedők. Ez egy nagy létszámú csapat. Elégedetlenek, de nem keresnek, nem hajlandók változtatni. Folyton csak dohognak, semmi sem jó nekik…
„A csudába, ez rólam beszél!” – folytatta monológját barátunk.
– Szerencsére van, akit az elégedetlenség keresésre sarkall: keres, keres, de még nem talál. A szándék megvan, de vagy sekély az igény, vagy zsákutcába téved az illető, vagy türelmetlen, s nem képes kivárni, amíg fölismeri, hogy már csak egyetlen lépést kellene tennie. Aki
kitartó és keres, az talál. Ez persze jószerencse kérdése is.
– Jószerencse? – szólt közbe barátunk. – Ez egy bizonytalansági tényező! Hát nem elrendelés minden, nem azt kapja az ember, amit megérdemel?
– Messzemenően! A szerencse valójában a gondviselés érvényesülése. A lovat levezetik a vízhez, de innia neki kell. Az élet mindenkit levezet a vízhez, de nem mindenki iszik. Aki viszont keres, és talál, és képes tovább lépni, az elköteleződik.
„Micsoda? Elköteleződni? Én tudom, mit akarok, ne szóljon bele senki az életembe!” – már megint a tiltakozás szólalt meg barátunkban.
– Az igazság mellett kell elköteleződni. Sokan féltik a szabadságukat… – „Mintha olvasna bennem!” – … pedig csak az elköteleződő emberből lesz gyakorló, aztán követő, tanítvány… Tanítvány az, aki alkalmat ad a mesterének arra, hogy tanítsa.
„A csodába, de hisz most ez történik!”
– Itt aztán sokfelé ágazik az út. Lehet valaki jól informált, spirituális ismeretek birtokosa. A tudás információ, a bölcsesség azonban transzformáció, a minősített bölcs pedig aktív erőgyűjtésbe kezd.
„És én melyiket válasszam? Eddig magamra ismertem, de ez a lépcső még előttem áll.”
– Aki kellő erőt gyűjtött, közölheti az információt, lehet belőle az ismereteket terjesztő tanító. Aki felelősséget vállal másokért, az lelki atya, lelki vezető. – „Ez már biztos nem én vagyok… de ő? ő vajon melyik kategóriába tartozik?”
– És van tovább? – kérdezte barátunk, hogy leplezze igazi kérdését, bár sejtette, a tanító előtt nincs titok.
– Hogyne. Ha tovább érlelődik az ilyen tanító ereje, akkor képes lesz másokban is világosságot ébreszteni. Úgy gondolom, az a jó mester, aki megmutatja, merre kell nézni, de nem rágja a szánkba, hogy mit lássunk.
„A mindenét…! Ez igaznak tűnik!” – szólt magában elismerően barátunk. Észre sem vette, hogy addig dédelgetett függetlensége olvadozva fogy.
– Innen pedig már csak egy lépés van hátra… – kis hatásszünetet tartott a tanító – …az igazán nagy lélek egyszerűen csak vonzó. A kisugárzása mindent elmond, s a társaságában az őszinte emberek komoly fölismerésekre jutnak.
„Micsoda gondolatmenet!” – folytatódott a benső monológ. – „Tételesen nem is a kérdésemről beszélt, mégis megadta a választ. Ez az ember tud…”
– Ilyesmire számíthat a komoly törekvő. A tudatlan elégedettségtől eljuthat a megvilágosodás elégedettségéig.
Most barátunkkal együtt a tanító is hallgatott. Saját útján töprengett, igyekezett megfejteni, hová is helyezhetné magát ezen a skálán. Csak egyetlen ki nem mondott kérdés motoszkált benne: Adeptus, milyenné tett a mester?