Az igazság morális alapelv, a valós-ság azonban egzisztenciális princípium, a kettő feltételezi egymást. A való egyben igaz is. Az igazság mindig győz (szatjam éva dzsájaté) – ez India nemzeti jelmondata. És minden, ami az igazság körül forog, erőt ad. Ezért mondhatjuk: az erény a követendő.
Az ember cselekvéskényszerben él, puszta létfenntartásához is aktivitásra van szüksége. Az élet egyik jele a mozgás, a változás, a cselekvés. Amíg a szíve dobog, az önmagában egy cselekedet, még akkor is, ha érzékszervei nem működnek.
A látszólagos tétlenség is aktív – gondoljunk csak a szomatikus működésekre – és lelki szempontból az aktivitás is teljes tétlenség, hogyha nem szolgálja az ember emelkedését, megvilágosodását. A cselekvés valószínűleg jobb, mint a nem-cselekvés, amennyiben a cselekvést legalább az energia vagy szenvedély, vagy még inkább a jóság és segítőkészség, netán az isteni könyörület közvetítése motiválja, szemben a
tompaság, tömegszerűség befolyásolta tétlenséggel. A cselekvéssel azonban együtt jár a hiba lehetősége, talán ezért mondják, hogy aki nem cselekszik, csak egy hibát követ el, és ez éppen a tétlenség, ami viszont súlyos hibának minősül.
Ott van tehát a cselekvéskényszer, aztán ott vannak a motiváló tényezők, valamint a cselekvés gyümölcstermő következményei, amelyek ha kedvezőek, valóságos eufóriába sodorják az embert. A csinálás varázsa azonban nem elegendő a tökéletesedéshez, tudatos cselekvésre van szükség. Gondold át a helyzetet, számolj a következményekkel, vizsgáld meg azok értékét, és dönts. A döntés a kétség megszüntetése.
A cselekvés magas minőségének biztosítéka az igazságos cselekvés. Ám a tömör felszólítás: cselekedj igazságosan! nem csupán jogkövető magatartásra int, hanem valami bensőbb, magasabb értékrendet sejtet. Nem vitás, a világi igazságosság is nemes cselekedet, ha egyáltalán megvalósítható, csakhogy: három ember – négy igazság. Ahányan vagyunk, annyiféle látás, vélemény, norma, vagyis a világi, kisbetűs igazságok mindig sokan vannak, míg a nagybetűs Igazság egy.
A világmindenségben rend uralkodik. A kozmosz nagy rendje tükröződik vissza az ember erkölcsi hivatásában. Az a legszerencsésebb, ha cselekedetei ezt az erkölcsi rendet, ennek okán pedig a világ rendjét tükrözik. Ilyen a hiteles élet, ilyen az igazságos cselekvés. Szó sincs az igazságtalanság defenzív elkerüléséről, holmi passzív szemlélődésről, vagy visszavonulásról, nem. Ha cselekedni kell, márpedig kell, akkor cselekedj igazságosan!
Vajon az igazságos cselekedet a szemet szemért, fogat fogért törvénye volna? Hiszen bántásért igazságos volna a bántás, hamisságért igazságos volna a hamisság. Ezen az egyenleten mégis érdemes változtatni, hogy ne igazságszolgáltatás, hanem a magasabb igazság, a kegyelem szolgálata valósuljon meg. Ne embertelenül légy igazságos, mert tévedni emberi dolog, megbocsájtani isteni.
Az igazság ebben a felszólításban nem a tényekhez való hűség, nem pártatlan ítélet, még csak nem is csupán morális helytállás, sokkal inkább egy lelkileg hiteles élet. Égi távlatból nézve nem világi-emberi igazságosztásról van szó. Nem sehová sem tartozó semleges békebírókra van szükség, hanem az abszolút Igazság mellett elkötelezett, hiteles életvitelt folytató gyakorlókra.
Eszményeiről ismerhető meg az ember, s tetteink követik ideáljainkat. Ha gondolatban, szóban és cselekedetben igazságosak vagyunk, az nagyfokú erkölcsi erőt eredményez. Az Igazság iránti feltétlen elköteleződés megtisztítja az embert, az erkölcsi tisztaságból pedig erő fakad – megkérdőjelezhetetlen, kikezdhetetlen és romolhatatlan erő.