– Még mindig várakozásban vagy? Nincs meg az áhított megnyugvásod?

– Még nincs. Próbálkozom, de még mindig várakozom, igen. Nem szeretném, hogy a gyakori ismételgetés során elkopjanak a legfontosabb eszményeim és fogalmaim, és nem is tudom, foglalkozzake velük, vagy inkább hagyjam pihenni a fontos kérdéseket?

– Nem gondolod, hogy éppen a várakozás lehet gátja a megnyugvásnak? Ha nagy áttörést vársz, akkor a kis megvilágosodásokat nem veszed észre.

– Lehetséges… de nem szeretnék elmenni a nagy alkalmak mellett.

– Megértem, de légy olyan, mint a kutya, az sokat akar, de kevéssel is beéri.

– Nem rossz példa. Legyek kutya – ha nem szeretném az állatokat, meg is orrolhatnék a példád miatt.

– Hm, a megnyugvás jegyében? Ez amúgy is egy ősi példabeszéd arról, mit tanulhat el az ember a különféle jószágoktól.

– Miért, mi van még a kutyán túl?

– Nem, maradjunk még a kutyánál! A kutya további jó tulajdonságai a mély

szendergés, ám gyors megébredés, a gazdája iránti hűség és a bátorság. Így már nem olyan rossz, igaz?

– Rendben, elfogadom. De visszatérve a megnyugvásra, mondhatom neked, hogy az alapvető megnyugvásom megvan, mert tudom, minden a maga útján halad, nem is rosszul. Csak azt nem tudom, még mindig az akarás vezérel-e, vagy már sikerült ráhangolódnom a mindenség törvényszerűségeire?

– Ezt nem olyan nehéz eldönteni. Ha érdek szerint döntesz és cselekszel, akkor az még nem az összhang, ha viszont már értékek szerint tudsz dönteni, közelebb jársz az igazsághoz.

– A múltkor a párkányra néztem, ahová még a télen madáretetőt helyeztem. Akkor rendszeresen tettem ki magot, és minden nap látogatták is a kis jószágok. Én sokat tanulok a madaraktól… Nyáron azonban nem üzemel az etető. Néha ugyan talán puszta reménységből odaszállnak a madárkák, aztán üres beggyel tovább rebbennek. Igazi gondoskodást nem tudok nyújtani nekik, így aztán ők sem mernek közelebb jönni.

– De hát nyáron elvannak a madarak, nem?

– Lehetséges, de nem erre gondolok. Ha nagyobb szeretet lakna bennem, talán közelebb merészkednének. Nem miattam jönnek a madarak, hanem az eleség miatt. Ilyen az én megnyugvásom is. Van is meg nincs is. Van valami, de csak ínségben működik, és nincs, ha a kitartás vagy az állandóság a mérce.

– Az ínség idején jobban jön a segítség, bőségben, lehet nincs is szükség rá.

– Valahol így gondolom én is, de mégis… Ugyanakkor hiszem, mélyen hiszem, hogy a fény és a sötétség versenye, a jó és a rossz viaskodása már a kezdet kezdetén eldőlt. A madarak odaszállnak, majd tovarebbennek, nem kell nekik az üres etető.

– Ne akard igazolni magad azzal, hogy a kezedre szállnak az énekes madarak. Azok amúgy is csapongóak, túlságosan félénkek. Elég hinni abban, hogy a békesség aurája megteremti a békességet, beengedi a békességes szívűeket. Jóság teremti a békesség auráját, de te ne a burokra vágyakozz, hanem annak forrására, megteremtő okára.

– Igazolni…? Úgy se tudnám magam, nem is érdekel. Gondoljon aki amit akar…

– Nos, ha makulátlan a magatartásod, már valóban nem érdekes, ki mit mond, ki mit gondol. A megnyugvás bölcsesség is. Egy király nem szalad, hanem vonul. Egy bölcs nem kapkod, hanem cselekszik. Egy szent nem kér, hanem önmagát adja át Isten s az emberek szolgálatának. Te is vonulj, cselekedj és hozz áldozatot. Ez már magában a megnyugvás. Nem beletörődés, hanem a bizalom, hogy a mindenségben rend uralkodik, ami rád is vonatkozik. És nem vész el senki. Soha, senki nem vész el.