A lelki fejlődés első követelménye az önfegyelem. Az emberben jól megfér egymás mellett a kisördög és a még kisebb angyal, gyöngébbik énünk gyakran fölülkerekedik a jobbik énünkön. Ezért az emberben lakozó vadállat megszelídítése előtt fölösleges finomabb, tisztább eszményekről beszélni. A lelki gyakorlatok révén kell megtisztulni a nemkívánatos hátráltató tényezőktől, akkor jobban megfogan a tanítás. Egyesek úgy vélik, a szent üzenet hallgatása semmiféle előzetes követelménytől nem függ, mégis azt mondhatjuk, a gyakorlat azt igazolja, megbízhatóbb a haladás, ha egyértelmű erkölcsi követelményekhez igazodik az ember. A jóga első lépcsői is az erkölcsi tiltásokat és ajánlásokat fogalmazzák meg: mit érdemes kerülni, illetve gyakorolni a fejlődés érdekében. A fegyelmezettségnek három szintjéről beszélhetünk: a testi lét, a beszéd és a gondolat vonatkozásában. Testét szolgálatkészséggel és erkölcsi elvek követésével, szavát az igazsággal, gondolatát pedig a belső tisztasággal és higgadtsággal,
lelki nyugalommal fegyelmezheti az ember. Talán ez áll legközelebb a lélek uralásához…
A lélek eredendően feminin természetű, vagyis saját boldogságával is mások örömét szolgálja. A lelki törekvő számára a test, az elme és a lélek is asszonyféle, akikről gondoskodni kell, akiknek jó urává kell válni.
De mit jelent úrnak lenni valami fölött? Kihasználást és alávetést, vagy inkább szövetséget és gondoskodást? Költői a kérdés, mert ha nem szolgáló uralkodót gondolunk el, akkor csak uralkodó szolgáról lehet szó, az pedig távolról sem eszményi helyzet. Csak a hamis úr nem becsüli a jó szolgáját és csak a hamis szolga nem becsüli a jó urát.
Látszólag két szereplőről van szó: a lélekről és annak uráról. Amíg a „lélek” inkább az ember pszichés rendszerét, érzésvilágát és mentális énjét jelenti, addig érdemesebb az intelligencia kontrolljaként értelmezni a felhívást. De ha a lélek az igazi önvaló, az örökkévaló lélekszikra, amely az elevenség csodájával hatja át a testet, akkor valójában nem lehet különválasztani a lelket és annak urát, hiszen az ember valójában maga a lélek, nem a mulandó test. Ekkor helyesebb a szavak sorrendjének megfordításával, de értelmük pontosításával értelmeznünk a felhívást, miszerint a lélek legyen az ember életének ura. Magyarán: Gondoskodj saját lelki üdvödről, jól felfogott érdekedről!
Másutt úgy fogalmaznak, az embernek a lelki fejlődése érdekében birtokba kell vennie tudatos önvalóját (értsd: lelkének urává kell válnia), majd e fegyelmezett önvalót Isten szolgálatába kell állítania, vagyis reintegrálódni a magasabb szférába.
Ahány tanítás, annyiféle vonást tulajdonítanak a léleknek – a megnevezhetetlenségtől a teremtés koronájáig, mi most mégis egy bizonyos sajátságot választunk, és ez a vágy. „… azt mondják, vágyból áll az ember. Amilyen a vágya, olyan az akarata, amilyen az akarata, olyan a cselekedete, s amilyen cselekedetet végez, oda jut majd el” – állítja a Nagyerdei titkos tanítás (Brihadáranjakaupanisad 4.4.5.).
A vágy a lélek sajátja, az individuális lét záloga, ezért a vágyat nem megszüntetni kell, hanem fegyelmezni. Ahogyan a vágy lehet a bukás okozója, úgy a felszabadulás előmozdítója is lehet. Az önuralom, önfegyelem valójában energia felszabadítás. A kontrollált energia felszabadítása jól hasznosul. Ha ezt személyes spirituális viszonyban értelmezzük, akkor energia-átadást is mondhatunk, mert a mester ugyan élvezi a növendékek energiáját, ez mégsem egyirányú kapcsolat, mert a növendékek megkapják mesterük erejét. Nem más ez, mint felhatalmazás, beavatás, misztérium és örök titok, ahogyan a mester és növendék, a lélek és annak ura egymást feltételezve léteznek.