Bizonyos dolgok a természetüknél fogva nem megvitathatóak. Nem érdemes vitát nyitni a mulandóság, vagy az élet fölött, a szépség és a rútság fölött, az igazság és a hamisság fölött. Nem azért, mintha nem volna fontos ezek tisztázása, hanem a vélemények sokfélesége miatt.

Mert végtelen a nézetek különbsége, s az érvelésre alapozott egyetlen nézet sem perdöntő. (Nárada: Bhakti-szútrák 75.)

Az első meg nem vitatandó kérdéskör a mulandóság és az élet párosa. Ezek eszkatológiai kérdések, a létezés végső tényeire vonatkoznak, márpedig a tények létét vitatni ostobaság, a tények hogyan léte felől lehet eszmét cserélni. A bölcsektől elvárható volt a személyes vélemény megformálása, addig nem is számított igazán bölcsnek valaki, amíg nem volt saját személyes véleménye. Egy az igazság, amit a bölcsek sokféleképpen magyaráznak – szól a véda szentenciája. Akkor hát sokféleség, vagy egylényegűség? Ez örök vita tárgya, de amíg a vizsgálódás tárgya egy és ugyanaz, s a vizsgálódás alanya őszinte, addig van létjogosultsága a vélemények sokféleségének.

Persze a lét pozitív tételezése teszi csak valóssá az elmúlás tényét, ha nincs lét, akkor nincs elmúlás sem. Hérakleitosz azt mondja, a halál – születés. A két pólus a magasabb szintézisben haladható meg, amikor az örökkévalóság fényében szemléljük a fázisváltásokat, s nem a nemlét örök homályába vakulunk bele.

Szépség és rútság a következő meg nem vitatandó páros. A szépség túlságosan szubjektív… s a rútság sem kevésbé. Bár kétségkívül találni szépséget a világban, az mégis a szemlélő szempontjaitól és tudati meghatározottságától függ, akárcsak a rútság megítélése. Az egér számára a macska sosem lesz szép. A szép kellemes, a rút visszataszító, vagyis ezek az esztétikai tényezők érzelmi reakciót váltanak ki az emberből. Az érzelmek fölött pedig nem lehet vitatkozni. Ráadásul van két további tényező, amely torzítja a képet: a szeretet és a gyűlölet. A szerető anya világtalan gyermekét is joggal nevezi csillagszeműnek… A szeretet a rútból is képes szépségest faragni, míg a gyűlölet a szépséget is rútnak mutatja. Ha mind a szeretet mind a gyűlölet torzít, akkor inkább a szeretet alapú látástorzulást érdemes választani, mert az megszépíti a valóságot, míg a másik értékvesztő módon torzít. A szépséggel nemcsak a filozófiai esztétika foglalkozik – ami lássuk be, kevesek kenyere – hanem a művészet is, ami sokakhoz szól. Márpedig a művészet nem más, mint a szépség dicsérete, vagy a szépség hiánya okozta szenvedés, és ezt a nyelvet minden ember beszéli.

A harmadik ellentétpár az igazság és a hamisság, ami szintén roppant relatív téma. Sok kisbetűs igazság létezik, s talán még több hamisság. A kisszerű ember a sokat kívánó igazság elől éppúgy elmenekül, mint a szintén sokat követelő gazság elől, és csak apró csínytevésekre képes. Az Igazságot a tények, az igazság és a valóság hármasában érdemes vizsgálni. Tényekből rengeteg van, s a megfelelően összeválogatott tények alapján bármi bebizonyítható. Az igazság világi tényező, s bár kétségkívül van erkölcsi töltése, mégis alapvetően relatív: aki a harcoló felek egyik oldalán nemzeti hős, az a másik oldalon nemzetközi terrorista. A valóságot azonban tekintsük metafizikai fogalomnak, aminek fényében az igazságot és a tényeket is jobban látjuk.

Ha nem érvelésre, akkor mire alapozzuk vizsgálódásunkat? Szellemi provincializmus volna az erkölcsi semlegesség, s a jó és rossz különbségének elkenése nem azonos a misztikus egységélménnyel. A neutralitás a csodálkozás agóniája és a rajongás halála. Az érvelésen túl a rácsodálkozásra, az emberi véleményeken túl az emberfölötti Valóság önkinyilatkoztatására van szükség. A világi szépség csak konvenció, az abszolút szépség azonban zsinórmérték. Aki az életet, a szépséget s az igazságot kutatja, szeretettel tegye!