Hányféle ember van? Mondhatnánk, annyiféle, ahányan csak vannak, mindenki egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Ez az egyéniség csodája. A személyiség a viselkedésnek, a gondolkodásnak és az érzelmeknek az a jellegzetes mintázata, amely meghatározza az embernek a környezetéhez fűződő viszonyát. Márpedig ez a viszonyulás a személyes különbözőségek mellett is bizonyos rutinokat követ. Theophrasztosz (i. e. 372-287), Arisztotelész utóda az athéni líceum élén, harminc személyiségtípust azonosított. Az alaposabb vizsgálódás különböző karaktertípusokat azonosít, például a vérmérséklet szerint szangvinikus, kolerikus, flegmatikus és melankolikus jellemeket, piknikus, leptoszom vagy atletikus alkatokat, míg Carl Jung (1875-1961) tipológiája a személyiség
négy fő dimenzióját az extraverzió – introverzió, az érzékelés – intuíció, a gondolkodás – érzés, illetve az ítéletalkotás – percepció párosaiban ragadja meg.
Könnyű volna két részre osztani az embereket: jók és rosszak, angyalok és démonok, mi és ők. Ez így túl sommás, ám ha azt mondjuk: tudatosak és kevésbé tudatosak, lelki emberek és leendő lelki emberek, akkor közelebb járunk az igazsághoz.
Egy ezeréves keleti rendszer azt mondja, az emberek kétfélék lehetnek: végletesek, akik a szeretet és gyűlölet kettősségeiben vergődnek, illetve az arany középúton járók. Ezen túlmenően a másokhoz fűződő viszonyulásban méri az emberi személyiség fejlettségét, mert nem az embert érő impulzus az érdekes, hanem az impulzusokra adott reagálás.
A szeretetteljes, önzetlen és jóságos, önfegyelmezett ember tisztelettudó s alázatos, felebarátja iránt jóindulatot tanúsít, ha az nála alacsonyabb rangú, barátságot tanúsít, ha egyenrangúak és alázatot tanúsít, ha az a följebbvalója.
Büszke embertársa iránt megértést tanúsít, ha nála alacsonyabb rangú, barátságot, ha egyenrangú, és sajnálkozik, ha nálánál magasabb rendű ember viselkedik így.
Dühös vagy rosszkedvű embertársa iránt szeretetet tanúsít, ha magánál alacsonyabb rangú, nyájasságot, ha egyenrangú, és együttérzést, ha nálánál magasabb rangú.
A gyűlölködő, tudatlanságtól fertőzött és önző ember, aki érzékeinek rabja, eltérően viselkedik, ha vele szemben mások szeretetet és félelmet tanúsítanak. Ha egy nálánál alacsonyabb rendű embertársa viszonyul hozzá így, ő megvetően viselkedik, ha egy vele egyenrangú mutat szeretetet vagy félelmet, dühös lesz, míg félelmet és gyanakvást táplál, ha egy nálánál magasabb rangú embertársa érez szeretetet vagy félelmet iránta.
A szeretet és a gyűlölet által egyaránt jellemzett ember, aki egyszer önfegyelmezett, másszor az élvezetek rabja, büszkeséget és megvetést tanúsít a nála alacsonyabb rangú embertársa iránt, ha az félelmet és bizalmatlanságot mutat iránta. Szeretetet és dühöt tanúsít a vele egyenrangú embertársa iránt, ha az szeretettel vagy dühösen viselkedik vele, míg félelmet, gyűlöletet és rosszindulatot tanúsít, ha nála magasabb rendű, de büszke, megvető és basáskodó emberrel találkozik.
Még fejlettebb az, aki a barátságos vagy ellenséges, a féltékeny vagy gyűlölködő, a jámbor, a bűnös és a pártatlan emberekkel is, tehát mindenkivel egyenlően bánik. Önmagából kiindulva másokban is felfedezi az egy és örök lelki azonosságot. Könnyen türelmes az, aki belső biztonságban érzi magát, könnyen ad az, aki szellemi bőségben él. A gondolatait uraló ember kedvel mindenkit, és mindenki kedveli őt. E kettő közül az utóbbi valósul meg ritkábban.