Az egyéni lét ma az ősharmóniából kiesett ember egoista önérvényesítése. Mindenki magából indul ki – de előbbutóbb szocializálódik. Az embert az ivari késztetés hajtja a faj biológiai gyarapodása felé, s ez egyben társadalmi szerveződésének is forrása. A közösségi létdimenzió alapja a szinergia-elv kellene legyen, miszerint a közösség egésze több, mint a benne részt vevő egyedek számszerű összege. Nevezhetjük ezt a közösségi-társadalmi energia-hatványozódás törvényének is, azonban éppen e többlet szüli a konfliktusokat.
A különféle energiákat felhalmozó társadalmi lét ma a gazdasági életet isteníti, s ennek jegyében megsarcolja a világot, zsarnoki módon aknázza ki a természeti és humán erőforrásokat. Érvényesülhetne az élni és élni hagyni eszme is, ezzel szemben mégis a versenyszellem vált uralkodóvá. Ide köthető az ipari forradalom, a tömegtermelés és a fogyasztói mentalitás is, pozitív értelemben pedig az egészség- és környezet-tudatosság, ami sajnos legtöbbször csak e tényezők rombolásának, hiányának homorú tükrében tűnik fontosnak.
Az ember tudatához szorosan kötődő érzelmi életét, a szívzónát a szokásjog, a különböző ideológiák, világnézetek, filozófiai iskolák, majd vallások, politikai kurzusok és véleményvezérek uralják. Ezek perdöntő szerepet játszottak az ember befolyásolásában, aminek a panem et circenses, a divide et impera, a kötelező misehallgatás vagy a kommunista agitprop osztály éppúgy eszköze volt, mint a „szabad” média diktatúrája. Az ide kötődő vallásos-erkölcsi világkép mégiscsak az ember érzelmi és etikai dimenziójával igyekezett foglalkozni, még ha nem is mindig tökéletesen. Parancsolatok, erkölcsi normák és teljesíthetetlen követelmények, majd a profanizálás folytán társadalmi szerződések és törvénycikkek igyekeztek az ember jobbik énjére apellálni – több, vagy inkább kevesebb sikerrel.
Néhány évtizede beszélnek információs korról, s itt nem várt, robbanásszerű változások következtek be. A hatvanas évek közepén még kudarcterméknek tartott személyi számítógép mára bekerült a tíz legfontosabb személyes használati tárgy közé, és rengeteg ember fabrikál közösségi média felületeket, még akkor is, ha nincs semmi mondanivalója. Az informatika területén is megmutatkozik a fogyasztói mentalitás, mert a válogatás nélkül habzsolt információ sokszor eltompítja és megtéveszti az ember belső ítélőkészségét, s hiába képeznek kommunikációs szakembereket, ha senki nem mond igazat.
A semmitmondás dömpingje roppant benső problémákat szült – az üresség érzete, a lelki horror vacui vezetett el a pszichologizáló korszakhoz. A pszichológiai kibeszélés átvenni látszik a gyónás vagy lelki vezetés szerepét, de néhány tényező hiányzik: a bűnbánat, a penitencia és a feloldozás.
Ez a szerepcsere szimbolikusan mutatja, hogy a vallásos világkép helyébe egy új ideológia került: a természettudományos világkép, a tudomány vallása. A világ anyagelvű magyarázata pedig szükségszerű metafizikai veszteséggel járt: a természettudományos gondolkodás során elveszni látszik az eddig legkiválóbb értéknek tekintett szabad és független szellemi személyiség. Dr. Völgyesi Ferenc pszichológust idézve: „az emberiség nyert civilizációban, vesztett erkölcsi-vallási értékeiben, s visszamaradt az igazi lelki kultúrában.”
Ez a veszteség teszi sürgetően szükségessé az új paradigma, a metafizikai világkép kibontakozását. Ebben az ember már nem pusztán elidegenedett életét éli meg, hanem tiszta metafizikai egzisztenciáját. Reményeink szerint ez a magas szellemi-spirituális szint csak alaprezgése, gyökércsakrája az új emberfajnak, a homo illustris-nak, avagy a megvilágosodott embernek. Mert ahogy a ma emberének csakra rendszere a létfenntartástól a megvilágosodásig terjed, úgy a csakra rendszer egy magasabb oktávja talán a megvilágosodással kezdődik, s ki tudja meddig húzódik?