A föld elemet tekinthetjük az elsődleges anyagnak – materia prima, cruda – minden különösebb tulajdonság nélküli, ködösen körülírt nyersanyagnak, amely a bölcsek köve előállításához szükséges. Ebből indul ki a nagy mű, a magnum opus. Ugyanezt a kiinduló állapotot jelöli a szűzi föld, filozofikus tojás, vagy az Ádám iszapos földje kifejezés. Ez utóbbiból vétetett az első ember teste, mert a víz elem megtermékenyítő hatást gyakorol a föld elemre, melyhez az isteni leheletként a levegő elem járult. A föld egyszerre kő és nem-kő. A föld elem kiindulási állapota kő: a mi kövünk, vagy materia prima, végstádiuma pedig már nem közönséges kő, hanem szuperkő vagy metakő, a bölcsek köve, lapis philosophorum. Ez a végső elem, az ultima materia, vagyis immáron az ötödik elem, a lényeg, azaz a Quinta essentia.
A föld pórusain átszűrődő szél az alkímiai vizekbe vegyül. Ez ekkor pusztán nedves pára, amiből a következőkben minden szubsztanciák elvei kibontakoznak, s ami a filozófusok első eleme. A
tűz pedig a központi egyesítő, stabilizáló elem az alkímiában. „A művelet a tűzzel kezdődik és a tűzzel ér véget” – mondja ibn Bishrun, azaz a kiindulás a lélek tüze, a folyamat a tisztulás oxidációja, az eredmény a lángolóan tiszta lélek.
Az ember jelleme a sorsa. (Hérakleitosz)
Ez a három tényező – a föld, a víz és a tűz – három dimenziót határoz meg. A föld elem sajátságosan definiálja a tér dimenzióját, a kiterjedés, hely, űr fogalmával együtt. A víz elem az idő meghatározója, amennyiben a változást, a folyást, a mulandóságot és keletkezést hordozza, míg a tűz elem a karma-törvény meghatározója, mert egyfelől éget, mint a szenvedések lángja, másrészt izzít, mint a szabadulás tisztító tüze.
Ezek alkotják a kozmikus hátteret, s ha összerendeződtek, minden együtt áll a csodához, az élet, az emberi és az isteni színjáték megnyilvánulásához!
A nagy mű, az átalakítás művészete nem akadálytalan. Minden változás energiát emészt föl, s ezt az energiát valahonnan nyerni kell. Mit tehet az ember, ha energiahiányos helyzetben van? Mi lehet az energiahiány ellenszere? A jóga sajátos módszert jelöl meg az erőgyűjtésre. Nem pihenést, nem edzést, hanem vezeklést. Az önfegyelem energiákat szabadít föl, amiket aztán lelki fejlődése előmozdítására fordíthat az ember. Attól függően, hogy miben szenved hiányt, további eszközöket is megneveznek.
Ha erőnek vagy a híján, akkor gyakorolj önfegyelmet, azzal megszerezheted a kívánt erőket. A tudáshiány ellenszere a meditáció, tehát nem a puszta intellektuális erőfeszítés, hanem a kapcsolódás a legfelsőbb tudati mezőhöz, ahonnan akár természetfölötti tudás meríthető. Ha pedig a szeretetben szenved hiányt az ember, akkor az áhítatos imádat az ajánlott módszer, amikor feltartott kézzel megadja magát az ember, és rábízza sorsát az égiekre.
Mindemellett az önfegyelem révén fölszabaduló erőt olyan energiának is tekintik, amely kiérleli a gondolatokat. Ahogyan a kotlós testének melegével költi ki tojásait, úgy a bölcs önfegyelmének hőjével segíti életre gondolatait, meditációját. Kezdetben, úgy tanítják, Isten is így költögette, dédelgette a világ gondolatát, ami aztán a kellő időben megnyilvánult. A lehetségesből energiaközlés révén lesz valóságos.
Ha az alkímia nem aranycsinálás, hanem az emberi jellem nemesítésének allegorikus művelete, akkor a fentiek hatványozottan igazak: a kiindulás és a végtermék egyaránt az ember; azonos és mégis különböző, mintha egy magasabb oktávban ismétlődne meg minden. A kőből szuperkő lesz, az elsődleges anyagból ötödik esszencia, a közönséges emberből megtisztult, emberfeletti ember.