Régen rossz, ha az embernek ellenségei vannak, de talán ismerős az új keletű német mondás: ha van egy magyar barátod, nincs szükséged ellenségre… Az ellenséges viszonyhoz azonban két fél szükséges. Az nem elegendő, ha valaki ellenségesen viselkedik velünk, vagy mi lépünk föl valakivel szemben ellenségesen. A másik félnek el kell fogadnia ezt a feszült viszonyt, s ha nem teszi, valójában nem beszélhetünk ellenségességről. Az ősi bölcseletek is két feltételt szabnak: kedvelj mindenkit, s mindenki kedvelni fog téged is. Úgy látszik azonban, annyira eltorzult a világ, hogy ma már annak is akad ellensége, aki egyébként valóban kedvel mindenkit.

Védekezni szabad. A védekezés nem offenzíva, hanem passzív, defenzív metódus, spirituális dzsiudzsicu. A támadás erejét visszairányítva lehet leszerelni az ellenfelet. Az önvédelemhez mindenkinek joga van. A lelkiség egyik definíciója az elhatárolódás az ostobaságtól, ez is defenzív technika. „Ellenségnek mindenki számottevő, ha barátnak nem is. Használni kevesen tudnak, ártani úgyszólván mindenki” – mondja Gracián.

Kard ki kard! A legjobb védekezés a támadás! Az erőszak, a támadás feljogosít a védekezésre, s a hétköznapi ember az erőszakra erőszakkal felel. Azonban ekkor is legföljebb lefegyverző, de nem megsemmisítő vereséget mérj ellenfeledre, és semmiképpen ne vedd el a kenyerét, mert akkor megbolondul és kiszámíthatatlan viselkedésbe kezd. Ezért akár jobb az ellenséget a saját táborodban tudni, akkor legalább szemmel tudod tartani.

Ezzel szemben egy lelkileg fejlett embertől azt várják, hogy mindenkivel egyformán bánjon: baráttal, ellenséggel, becsületes jóakaróval, a jámborral s a bűnössel és a pártatlannal is. Vajon miként valósulhat ez meg? Talán a barátaival szemben is úgy viselkedik, mint az ellenségeivel? Vagy éppen fordítva, s az ellenségeivel is barátkozik? Egyik sem volna helyes. Az egyenlő látásmód az alapvető tiszteletet jelenti, ami mindenkinek kijár. Még a tökéletlen és hibázó embert is el kell fogadni, hiszen ő pillanatnyilag ilyen, nem tud másként viselkedni, de nem kötelező egyetérteni vele, mit sem szólva az együttműködésről!

A gyakorlatban rengeteg ellenséges helyzet adódik. Jó kezdet, ha még támadóinknak sem válunk ellenségeikké, ne legyünk senkinek sem ellensége. Amíg jó barátot és ellenséget látunk, a kettősségek világában élünk. A kettősségektől, ellentétpároktól el kell jutni az egyenlő látásmódig, ahol megszűnik az efféle polaritás. A sors törvényszerűségeinek ismeretében, illetve léleklátóként nem ellenséget vagy barátot látunk, hanem életutunk szükségszerű szereplőit.

Az efféle bölcs elfogadás az ellenségek leszerelésének egyik módja. Ugyan a másik fél elvégzi bosszantó munkáját, de egy higgadt bölcs nem jön ki a sodrából. Ez is védekezés, defenzív elkerülő viselkedés.

Az igazán bölcs ember nagy erőkkel is rendelkezik. Arra bárki képes, hogy barátból ellenséget csináljon, ez nem nagy művészet. A bölcs viszont arra is képes, hogy az ellenségből csináljon barátot.

Ám a védekezésnek nem ez a legmagasabb igazodású módja. A defenzív alapálláson túl a kegyes védekezés legjobb példája a krisztusi látásmód, amikor megfeszítőivel szemben nem erőszakosan, de nem is defenzív és elkerülő módon lépett fel, mert hiszen erre már nem volt módja. Ezért inkább kínzóinak a lelki hasznát igyekezett szolgálni, mondván, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekednek…

„A bölcsnek több haszna van ellenségeiből, mint az ostobának barátaiból” – üzen Gracián. Ráadásul egy nemes ellenfél nem is ellenség, és többet megmutat magából, mint egy hamis barát.