A legtöbb ember nem szereti a nehezen megoldható feladatokat, de az egyszerű recepteket hasonlóképp elutasítják. Pascal mondotta, hogy az ember jobban bízik saját fölismeréseiben és belátásában, mintha ugyanazt elmondják neki. Már az emberi értelem működése ilyen szélsőségek között ingadozik, a tetszés és nem tetszés, az elfogadás és elutasítás zátonyai között próbál átjutni. Ezt a diagnózist állítja fel a jóga bölcselete is: az emberi elme az elfogadás (szankalpa) és az elutasítás (vikalpa) között ingadozik.

A szankalpa elsődleges jelentése akaraterő, de a jelentésárnyalatok rámutatnak döntéseink finomabb összetevőire. Legelőbb a legfinomabb szintet kell megemlítsük, 1) az ideák, eszmék szféráját. Az emberi akaraterő a legmagasabb eszmények fényében működik helyesen, mert bár alantas eszmények esetében is működik az elszánás, de az eredménye kétes lesz. A nemes eszmények ösztönző ereje nyomán az emberben megfogalmazódik 2) egy elképzelés, szándék. Ne tévedjünk meg, az emberben gonosz szándék is megfogalmazódhat, de hagyjuk

most az élet árnyoldalát! Az elképzelés egy lépéssel közelebb jön a mindennapi élethez, közelebb hozza az eszméket a gyakorlathoz. Az elképzelés még mindig meglehetősen eszmei szintjétől a szándék további lépés a gyakorlat felé, megfogalmazza az elképzelést. Ezek után 3) a cél, mint a jól körülhatárolható szándék, valamint az óhaj, mint a cél elérésének ösztönzője nyilvánul meg. A szankalpa további jelentése 4) az elszánás, döntés, ami szinte akciótervet jelent, a tetterő felszabadítását és mozgósítását, a célok elérésének szisztematikus rendszerét. A döntés – a logikatudomány szerint – a bizonytalanság megszüntetése, és ez minden cselekvésben meghatározó. De az értelmezés nem áll meg ezeknél a kognitív, illetve pszichikai tényezőknél. A szankalpa legfinomabb jelentésárnyalatai az eszményi cél mibenlétét is meghatározzák: 5) ünnepélyes fogadalom, illetve az annak követésétől remélt lelki eredmény. Vagyis az akaraterő eszményi alkalmazása lelki célú alkalmazás. Másutt az indiai hagyomány úgy fogalmaz, az igazán emberi élet a lelki tudakozódással kezdődik, azt megelőzően még nem sikerül megragadni az emberi lét nyújtotta lehetőségeket.

Már csak egyetlen mozzanat maradt hátra, mindezeknek a tényezőknek és működéseknek a szubsztrátuma, amelyben, amelyre vonatkoztatva érvényesek lehetnek. Ez pedig a szankalpa utolsó jelentése: 6) elme, szív. Az elme nehezen beazonosítható működés, nevezik a hatodik érzéknek, de nem azonos az ember agyvelejével. Az elme képezi a finom anyagi összeköttetést a transzcendens természetű lélek és az anyagi természetű test között. Működési aspektusaiból könnyebben beazonosítható: az elme az, ahol a gondolat, az akaraterő és az érzés lakik. A bölcsek ezért beszélnek szívagyról, az ember titokzatos benső, érzelmi irányítójáról. Lehet, nem tudjuk, mi a rossz, de érezzük, hogy mi a jó. Kísérletek is igazolják, hogy a szervezet hamarabb ad vészreakciót, mint ahogy a veszély agyi érzékelése megtörténne.

Mintha lenne egy olyan finom letapogató rendszerünk, aminek segítségével a világ láthatatlan működéseit is érzékelni tudjuk. Az ösztönös, paraszimpatikus idegrendszeri működések erre a finom működésre, s azon keresztül a finomabb valóságra mutatnak rá. A tudat által felügyelt készségeink általában követik az első impulzusokat, sőt a rossz döntéseinket is meg tudjuk magyarázni. A lelki felismerések magas fokán ez a két működési mód – a racionális és az intuitív – nem feltétlenül különül el, s a lelki ember az értelmes megfontolás nyomán is úgy cselekszik, ahogyan intuitív megérzései súgják. Ugyan a lelki fejlettség nehezen mérhető, de ha ez az összhang kipróbált módon működik, az jó eredménynek számít. Az eszméktől így lehet eljutni a lelki indítékú döntésekig és a helyes cselekvésig. Mert az elmélet bizonysága a gyakorlat.