Kemény dió

Ha a létezés létezik, a létezés van, akkor csak örökkévalóság van, azaz nincs mulandóság, nincs halál, nincs hiány és szükség, semmi nem múlik el, semmi nem veszhet el. Így amikor hiányt, ínséget, szükséget tapasztalunk, az valójában nincs is, hiszen csak a pozitív létezés létezik, amivel nem fér össze a hiány. De akkor mi a helyzet a nemlétező dolgokkal? „Ami nem létezik, az is létezik, mint nemlétező.” Ez a szofizma Arisztotelésztől származik: azok a dolgok, amik nem léteznek, úgy léteznek, mint nemlétező dolgok.

Én vagy harminc éve töröm ezen a fejemet. A nemlét nem létezhet, mert csak a létezés létezik, ezért aztán ami nem létezik, az egy sajátos létmódban, nemlétezőként létezik. Ez a tapasztalati világ végletesen pozitív posztulálása. A nyúlnak nincs szarva, ezért a nyúl szarva nemlétezőként létezik. Ez paradoxonnak tűnhet, ám inkább az élet során végbemenő összes tapasztalásnak az egyetlen gyökre történő visszavezetése. És ez a gyök a létezés pozitív tételezése: csak a létezés létezik.

Nem vitás, ez kemény dió, nehéz megérteni. Végeredményben azt mondhatjuk, a hiány léte éppen a nemlétében ragadható meg, így érthető meg. Ez a fenti affirmatív érvelésnek a fordítottja. Ha a nemlétező dolgok éppen a maguk nemlét-állapotában ragadhatók meg pozitív módon – vagyis a nemlétező dolgok nemlétezőként léteznek – akkor a hiány, a szükség, a nemlét csak és kizárólag saját nemlétükben ragadhatók meg. De akkor hogyan létezik a hiány? Csak mint egy nemlétező idea, mert csak a teljes és pozitív létezés létezik, és hiány mint olyan, nem is létezik.

Ez nem haszontalan szofizma, nem csűrés-csavarás. A lét és nemlét viszonya fundamentális kérdés, az egész világszemlélet alapja: mi a valóság, mi a létezés, mi van valójában? Az Upanisadok titkos tanításában az áll: „Egyesek úgy mondják, a nemlétből lett a világ. De hogyan keletkezhetett volna a nemlétből a lét?” Ha a nemlét volna a forrás, akkor minden visszatérne ebbe a forrásba, vagyis a nemlétbe hullana minden. Logikusnak sem mondható, hogy a nemlétből keletkezzék a létezés, a valótlanból a valós. Ezért szól a fohász: „A valótlanból vezess a valóságosba…” Ezért mondják, a valóság van, a létezés létezik. Vagyis implicite: a nemlét nem létezik. Ez azonban a logikai rendszer benső ellentmondásához vezetne, ami nem megengedhető. Ezért aztán azt mondhatjuk, a nemlét, a valótlanság, a hiány csupán a nemlétező dolgoknak ebben a sajátos állapotában – vagyis nemlétezőként – létezik. Vagyis a nemlét mégiscsak létezik, ám anélkül, hogy ez az eredeti premisszának, a létezésnek ellentmondana, mert ebben a sajátos létmódban, mint nemlétező létezik csak.

Mindez roppant bonyolultnak és valószerűtlennek hat. Mi értelme csűrnicsavarni a szavakat és gondolatokat? Amit túl sokat kell magyarázni, nem is lehet igaz!

Hát persze, hogy van létezés! Csakhogy nem a hiány, a szenvedés és a korlátozottság jellemzi… Talán azért vitatják egyesek a létezés létezését, mert az életnek csak a nyomorult oldalát látják. De a nagybetűs lét ennél sokkal több, sokkal fényesebb és teljesebb. Nem hiányként, hanem teljességként, nem korlátozottságként, hanem szabadságként, nem töredékesen, hanem mindent felölelve létezik. A létezés a maga teljességében létezik. S a filozófiai szofizmákon túl, a káprázat szövevényén túl a tényleges valóság egyszerű. A jelenségvilág káprázata bonyolult, a jelenségek mögött a valós valóság egyszerű. A végső dolgok egyszerűek. A tévedés mindig kifürkészhetetlenül bonyolult, az igazság pedig egyszerű és kristálytiszta: a tél hideg, a nyár meleg, az éj sötét, a nappal világos, az élet szép, az Isten jó, és az ember éppen olyan, amilyenek vagyunk, de olyan is, amilyenek lehetnénk.