Háborúság tanít a békére

Az ellentétek vonzzák egymást – tartja a mágnességgel egybevágó állítás. Máskor azt mondjuk, az ellentétek kioltják egymást. El lehet-e dönteni, melyik állítása az igaz, melyik az igazabb?

Szerencsére nem kell minden vitát eldönteni, nem kell minden kérdést megválaszolni. A nyitva hagyott kérdés nem bizonytalanság, hanem meghívás a jövendő vizsgálódásra és a végérvényes válaszra. Egy ostoba amúgy is több kérdést tud föltenni, mint amennyit egy bölcs képes megválaszolni. Ezért lényegi kérdéseket kell kérdezni, lényegi válaszokat kell megfogalmazni és lényegi következtetéseket kell leszűrni.

A társalgásnak van néhány aranyszabálya. Ne akkor szólj, amikor hallgatni kell, és ne akkor hallgass, amikor beszélni kell. Ezt csak az ostoba ember csinálja így. Beszélgetni – hagyjuk a fetisizált kommunikálni kifejezést, aminek jelentőségét sokszor túlbecsülik – nem azt jelenti, hogy te beszélsz, hanem azt, hogy figyelsz, együttérző vagy, érzékenynyé válsz. De jót beszélgettünk! – mondod, és észre sem veszed, hogy beszélgetőtársad szóhoz sem jutott. Csak a saját hangodat hallottad, és ez okoz neked akkora örömöt? De nem csupán simulékony társalgóvá, azaz üres fecsegővé kell válnod, hanem el kellene jutni az eszmecsere fogalmához, majd pedig gyakorlatához. Az eszmecseréhez azonban eszmékre van szükség.

Az eszmecsere vizsgálódás, a vizsgálódás tetőfoka pedig az igazság kutatása. Ezért a vizsgálódásnak is megvannak a maga törvényszerűségei. Elsőként az, hogy nyílt kommunikációra van szükség. Ne az elvárások és a félelmek, tudatlanság és kétely, akadékoskodás és okoskodás vezérelje az eszmecserét, hanem az igazság kutatása. Másodjára ki kell jelenteni, hogy nincsenek tabu témák. Jóllehet az ember három témára – a vagyoni helyzetére, a nemi életére és a vallási meggyőződésére – kényesen reagál, a prüdériát félretéve ezekről is lehet beszélni. Az igazi tabu az ember gyöngesége – erről nem szeretünk beszélni, és csak az igazán nagyok és erősek képesek megmutatni gyöngeségeiket. Ha kellő alázat van benned, bátran döntögesd a tabukat…

Harmadjára el kell jutni oda, hogy bármiről lehessen beszélni. Ezek a jogok mindenkit megilletnek – ám csak akkor, ha vállalja a jogokkal együtt járó kötelezettségeket. Három jogosultság fejében három kötelezettség. Elsőként szükséges a témát és a résztvevőket megillető tisztelet megadása. A tiszteletlenség nem csupán udvariassági probléma, hanem jellemhiba. Egy bizonyos szint fölött nincs helye a méltatlan viselkedésnek.

Másodjára kerülendő az akadékoskodás, amikor csak a kérdezés kedvéért kérdeznek. A kérdésnek nem csupán egy következő kérdést kell megszülnie, hanem a tudakozódást, a vizsgálódást kell éltetnie és bábáskodnia a válasz világra jötténél.

Harmadjára hajlandónak kell mutatkozni a válasz elfogadására. Ezt nevezhetjük együttműködő szellemnek, de akár alázatnak is. Máskülönben minek kérdezel, ha nem vagy kíváncsi a válaszra? Tovább megyek: tudakozódni nem kötelező, de csak akkor kérdezz egy bölcset, hogyha hajlandó vagy megfogadni a válaszát.

Nos hát, vonzás vagy taszítás? Ellentétek vagy azonosságok? Minden kijelentés egy a világba kiáltott szó, amely majd reakciót vált ki. A kibocsájtott energia hasonló erőket vonz magához: a jó jót, a rossz rosszat. Egy tőled származó rossz gondolat képes a világ minden rosszát magához vonzani, ami akár vissza is térhet hozzád. És a világ bármely behatása olyan akció, amely belőled vált ki reakciót. Ezért nem a kérdés vagy akció a fontos, hanem a válasz, vagy reakció. Ha megvan a benső békéd, minden válaszod helyénvaló lesz. Mintha a szellemi párbaj véget érne – nincs győztes, de nem is kell mindig győznie valakinek. A szúfi mondás úgy tartja: Háborúság tanít a békére.