Óváros, girbe-gurba utcák, itt még érezhető a múlt lehelete. Hangoltság kell a történelmi távlathoz? Nem tudom, szerintem a történelem azért érdekes, mert kellőképpen távlatos perspektívába állítja azt, ami ma is aktuális – mert az élet nagy feladatai alig változnak a történelmi korok változásával. Az egyik ház falán emléktábla: „Kétszáz évvel ezelőtt ez és ez a hadvezér a hadjárata során ebben a házban állította föl főhadiszállását.”

Kétszáz év nem a világ, hamarabb eltelik, mint gondolnánk. Valószínűleg nem vagyunk híres hadvezérek, hogy állomáshelyeinkről emléktáblák értekezzenek, de cselekedni mégis ebben a több évszázados perspektívában volna érdemes. Kétszáz év alatt hány generáció váltotta egymást? És kétszáz év múlva ki fogja olvasni ezt az emléktáblát? Vagy az én tetteimre ki emlékszik majd? Kiállják az idő próbáját?

Egy emberöltő nagyjából hetven év, közel áll a születéskor várható átlagos életkorhoz. A generáció azonban rövidebb időtávot jelent, azt harminc évben

mérik. A magyar nyelv a generációk ismeretében is meglehetős gazdagságot mutat. Valószínűleg annyi generációról tudunk fogalmat alkotni, ahány generációra vonatkozó szavunk létezik. Ha ezeket a korosztályokat jelölő fogalmakat a generációra vonatkozó harminc éves időtartammal megszorozzuk, előáll az az időtáv, amit a nyelvi tudat képes átfogni, az az időtáv, amiben felelősen gondolkodhatunk, elődeinket és utódainkat illetően.

Azért vagyunk elődeink utódai, hogy utódaink elődei lehessünk.

Így a generációkat jelölő kifejezések a magyar nyelvben: ó-apa – szépapa – ükapa – dédapa – nagyapa – apa – (én) – fiú – unoka – dédunoka – ükunoka – szépunoka. Ez visszafelé tekintve hat generáció és 6 x 30 = 180 esztendő, előrefelé tekintve öt generáció és 5 x 30 = 150 év. Ha pedig az összes generációt figyelembe vesszük, magunkat is beleértve, akkor az összesen tizenkét generáció, azaz 12 x 30 = 360 esztendő.

Mikor az apa segíti fiát, mindketten mosolyognak, mikor a fiú segíti az apját, mindketten sírnak. De amikorra rájöttem, milyen igaza volt apámnak, addigra már elég idős volt a fiam ahhoz, hogy ellenkezzen velem.

Ifjúkori házasságkötés és korai gyermekáldás esetén is általában a dédszülőket ismeri a gyermek, ükapját már csak rendkívül ritka esetben ismerheti valaki. És mégis, van szavunk a déd- és ükszülőkön túlra, vagyis tágabb a tudati határ, mint az a személyes ismeretség által lehetséges. Nyelvünk az ősök és az utódok vonatkozásában három és fél évszázadot képes átfogni, ez roppant hosszú idő. A genetikai kutatások is azt igazolják, hogy 12-14 generációra viszszamenőleg lehet nyomon követni bizonyos genetikai markereket egy DNSvizsgálat során. Ez egybevág az indiai hagyomány időtávjával, miszerint egy ember megvilágosodása, fölszabadulása visszafelé és előrefelé is 12-12 generációra gyakorol áldásos hatást. Egy régi magyar mondás szerint egy gyermeknek annyi „lelke” van, ahány nagyszülőjét ismerheti. A családi hagyomány láncolata, átörökítése évszázadokon keresztül rengeteg emberrel köt össze bennünket.

Mi került a batyudba? Kétszáz éve élt hadvezér elődöd hősiessége? Nagyapád természetszeretete, apád szigora? Ami a batyudban a személyes terhed, azt viseld el és hordozd el. Sőt, adj hálát érte, de ami nem a tiéd, azt tedd le, ne vidd tovább. Ne azon bánkódj, mi került a te batyudba, inkább azzal foglalkozz, mit teszel fiad batyujába. A két legnagyobb dolog, amit a gyermekednek adhatsz: a gyökerek és a szárnyak.