Az élet szépséges. Könnyű teher, nemcsak élvezetes játék, hanem varázsos tapasztalás is. Ad jót is, kellemetlent is, komolyan is kell venni, meg nem is. Nem érdemes összekeverni a két helyzetet, s azt venni túl komolyan, amit könynyen is lehetne, s azt venni félvállról, amit viszont nagyon komolyan kellene venni. Az élet a maga teljességében mégis szépséges.
Amikor szenvedés és korlátozottság jut neked, akkor nemcsak szépséges, hanem drámai is, fennkölt játék. De az élet egyszerű is. Az ég kék, a fű zöld, az ember vére vérvörös – ez összeköt bennünket. Ha ezt elismétled, attól még nem válik közhelyessé. Csak akkor, hogyha mélységes fölismerés nélkül mondod, hogy az élet szép és egyszerű. Megérteni megérted, olykor tapasztalod is, de megvalósítani – az már mesterfok. A realizált fölismerés derűs bölcsességet eredményez, de a savanyú ábrázatú szent egyáltalán nem szent.
A szeretet a legfennköltebb művészet. Az élet hosszú forgataga során csak ritkán adatik ilyen jutalomjáték: másnak örömöt szerezni, vagy még pontosabban
mások lelki fejlődését szolgálni. Mert aki célba ér, az boldog is lesz. Ám ha látszólag boldog vagy, még egyáltalán nem biztos, hogy célba érkeztél. Amíg a boldogság csak érzés és nem tudatállapot, addig könnyen elillan. A világi örömöknek is van szép virága, de nincs édes gyümölcse.
„Ez a világ olyan világ, mint a mogyorófa-virág,
Sokat ígér, keveset ád, amit ád is, mind rosszat ád…”
Meg kell keressük, mik a legmagasabb eszmények az életben. Pénz, nők, siker? Nem vitás, jelen van az életben, de ezek olcsó örömök. Befolyás, hatalom? Nem rossz, de veszélyes. Egyéni ambíciók, elégedettség? Ez már magasabb, de még mindig önös, csak önmagadra hat vissza. A történet veled kezdődik és rólad szól – s úgy tűnik veled is ér véget. Tudás, erény, jóindulat? Már majdnem a csúcson jársz. Bölcsesség, önzetlenség? Ne tovább…
A hétköznapi életben elérhető legmagasabb eszménynek embertársaink szolgálatát tekinthetjük. Ha másokat magad elé helyezel, azt veszed majd észre, mindenki mögéd akar sorakozni. Rendben, nem mindenki, sokan lesznek, akik elégedetten elibéd állnak, de ezt ne vedd komolyan. Aki hajlandó mögéd állni, arra pedig tiszta szívből figyelj oda. A jótevőt sohasem győzi le a gonosz…
Jó embernek lenni nem viszonylagos fogalom, bár sokféleképpen valósulhat meg. A jó ember arról ismerhető föl, hogy egyszerűen jó a társaságában lenni. Ha embertársaid javát, lelki üdvét szolgálod, vagy éppen fiadból derék embert, lányodból nem női tudóst, hanem tudós nőt nevelsz, akkor ezzel éppen az élet legmagasabb hivatásának teszel eleget. És így a saját lelki üdvödet is a lehető legjobb módon szolgálod. Másokért élni gyönyörűség. És ne mondd, hogy fáradságos, hogy nem éri meg, hogy nem sok köszönet jár érte. Nem is azért gyakorlandó. Egy nagy körforgásban minden a helyére kerül. Milyen kivételes áldás, hogy szolgálhatsz másokat, s nem te szorulsz rá mások szolgálataira?! Ez önmagában áldás.
Embertársaink szolgálatánál már csak egyetlen további lépcső létezik: az isteni szolgálat. Ebben az eszményben minden korábbi emelkedett gondolat, nemes cselekedet, szép szó és lelkesítő eredmény, valóság, bölcsesség és szépség benne foglaltatik, nem hiányosan és töredékesen, hanem egészen és a teljességben.
Színtiszta odaadás Isten iránt, együttérző jóindulat embertársaink iránt, s az anyagi lét minden lehetőségének összeegyeztetése az Úr szolgálatával – ez a vallási elvek színe-java a lényeget kutató lelki ember számára. (Bhaktivinód Thákur: Tattva-szútrák 50.)