Semmit sem túlsággal!

Első pillantásra a Semmit sem túlsággal! szentencia felhívás az arany középút követésére. Ügyelni kell azonban, hogy az arany középút semmiképp se váljon középszerűséggé. Az arany középút nem átlag, ami a rossz és a jó középarányosaként is elképzelhető. Az átlagtól alig eltérő jó és rossz kicsiny eltérése ugyanazt az átlagot adja, mint az átlagtól jelentősen eltérő jó és rossz, sőt az eredmény egyre növekvő amplitúdójú jóval és rosszal is kihozható. A mai világban egyre jobb és egyre rosszabb dolgok is történnek.

Ha az emberi értelmet vizsgáljuk, lehetséges, hogy az értelem átlaga évezredek óta változatlan, de ez az egyenleg középszerű emberek tömege esetében, illetve az átlagtól jelentősen eltérő, sokkal butább, illetve sokkal okosabb emberek figyelembe vételével is megvalósul. Az emberek döntő többsége átlag körüli teljesítményt nyújt, a kivételesen alacsony és kivételesen magas teljesítményt nyújtók száma – legyen az akár kedvező, akár deviáns – elenyésző.

Semmit sem túlsággal! (Méden agan) – a görög bölcselők egyik jelmondata.

Törekedj a helyes egyensúlyra: légy bátor, hirtelenség nélkül,

óvatos, de ne félénk, könyörületes, de ne gyönge, igazságos, de ne ítélkező, hallgatag, de ne megtévesztő, okos, de ne csalfa, előzékeny hízelgés nélkül, eltökélt, de ne makacs, megfontolt, de ne tétova, türelmes, de ne gondatlan, barátságos, de ne elfogult, törekvő önzés nélkül.

Az igaz középút arany arány, akárcsak a természetet és az ember testét is jellemző aranymetszés, amely a csigaház vagy a fenyőtoboz spiráljában, Bartók zenéjében, vagy az ember arcának, kezének arányaiban is felfedezhető. Az ember egy kicsiny világ, a világ egy hatalmas ember, arányaik a mikro- és makrokozmosz párhuzamosságát sejtetik.

Aszketikus gyakorlatai végeztével Buddha egy zenetanár instrukcióját hallotta meg véletlenül: „Ha laza a húr, hamisan szól, ha túlfeszíted, elpattan.” Az arany középút egyensúlyt jelent, a szélsőségek közötti biztonságot. A közép nem a legjobb, de nem is a legroszszabb, ugyanakkor nem egy unalmas átlag. A legtöbb ember az átlagosnál kicsit többre tartja magát, például az átlagosnál valamelyest jobb sofőrnek érzi magát. Pedig nem lehet mindenki jobb az átlagnál. Ez a mérsékelt önbizalom-többlet tudatalatti túlélési stratégiaként működik bennünk, úgy látszik szükséges a világi lét küzdelmeinek megéléséhez.

Az ember ontológiai helyzetét is ez a középút jellemzi: már nem démon és még nem angyal, hanem a kettő között valahol félúton jár. Az emberi élet feladata a testi szükségletek és a lelki eszmények közötti harmónia meglelése. Egyensúly ez, a földi rendszerek optimumai mindig kiegyensúlyoznak valamit. A világ nem maximumon és nem minimumon, hanem optimumom dolgozik. Az optimum az ideális működéshez szükséges minimális szükséglet.

Alaposabban megvizsgálva a semmit sem túlsággal tételt, ezt a rejtett üzenetet találjuk meg benne. Az anyagi világot három erő – a tömeg, az energia és a fény – együtthatása alkotja és mozgatja. E három minőség erkölcsi mércével is értelmezhető: a tömeg tudatlanság, azaz értékvesztés, az energia szenvedély, azaz értékfelemésztés, míg a fény jóság, azaz értékgyarapítás. Mérhetőség szempontjából azt mondhatjuk, a tömeg minimum, az energia maximum, míg a jóság optimum jellegű. Ugyanígy: hamu – minimum, láng – maximum, parázs – optimum, vagy bánat – minimum, gyönyör – maximum, derű – optimum.

Ennek fényében a semmi a tudatlanság tagadó, semmis jellege, a túlsággal pedig a szenvedély hevessége. Ha tehát a szenvedély és a tudatlanság kölcsönösen kiiktatja egymást, akkor marad a fény természetű jóság minősége, vagyis a tiltó szabály inkább felhívás a jóság gyakorlására!