Amint megszülettünk a földön, számtalan szükségletünk támad: táplálék, védelem, meleg, biztonság, később nevelés, szeretet, gondoskodás, aztán pénz, hajlék, barátok, végül kórház, orvos és temetőszolga.
Kötelezettséggel jövünk a világra. Nemcsak az elődök, család, szülők, és nemcsak a leendő utódok iránt vagyunk elkötelezve, hanem számunkra ismeretlen és láthatatlan lények, sőt, a planéta és a mindenség felé is. Az ember az adósságát meg kell hogy szolgálja. Ezt hajdanán áldozatvállalással tették, bármenynyire is elszoktunk ennek gyakorlásától.
A jóga szent hagyománya azt tanítja, az ember napi ötféle áldozattal egyenlítheti ki kozmikus adósságait. Istent a Védák tanulmányozásával, az ősatyákat az ősöknek bemutatott áldozattal, a természet irányító istenségeit a tűzáldozatok nemes vaj-fölajánlásaival, az élőlényeket általában a jószágok etetésével, míg az embereket a vendégek szolgálatával szolgálhatjuk, ez is szükséglet. Mert csak az
a boldog, akinek nincsen adóssága, vagyis lerótta kozmikus tartozásait.
Az emberi szükségletek azonban nemcsak ezen az emelkedett síkon fogalmazódnak meg. Biológiai létünk tömérdek szükségletet ró ránk, éppúgy, mint bármely más élőlényre. A táplálkozás, alvás, szaporodás és védekezés egyetemleges feladat a földi létben, bármely fajba tartozzék is az egyed. A hernyó is eszik, a kutya is alszik, egy galamb is felneveli fiókáit, és még egy jámbor birka is megvédi magát. Akkor miben más az ember?
Az érzelmek kényszeressége hajt a létés fajfenntartás felé, de nem mindegy, milyen fokon, milyen minőségben elégíti ki szükségleteit az ember. Táplálkozhat brutálisan vagy vegetárius módon, alhat tompán vagy meditatíve, védekezhet erőszakmentesen vagy agresszíven, és szaporodhat nemileg vagy lelki szinten.
A táplálkozás kényszer, a létfenntartás szükséglete, és bár általában jóval több táplálékot fogyaszt az ember, mint amire léte fenntartásához szükség lenne – ez egy böjt során remekül megtapasztalható – mégis kevesen vannak, akik levegőn vagy napfényen is eléldegélnek.
Az alvás is kényszer, az alvászavar betegségnek számít, s bár az alvást egy tompa tudatállapotnak tekinthetjük, mégis alhat az ember eszméletvesztő módon, vagy jövendöléseket kapva, sőt, akár meditálva is. Létezik olyan álom-utazás, amikor mester és növendéke azonos szférákat jár be együtt álomidejük során.
A védekezéshez, az élet védelméhez minden lénynek joga van, a defenzív elkerülés mégis finomabb megoldás, mint az agresszív konfrontáció.
Végül a szaporodás… Schopenhauer azt mondja, a szerelem nem más, mint a faj igénye a fennmaradásra, s a gyönyör és a kölcsönös vonzalom valójában a természet állította csapda. Mások az ember szaporodásvágyában az Isten teremtő vágyának alacsonyabb oktávú tükröződését látják. Egy aszkéta nem genetikailag szaporodik, de a tanítás, a beavatás, a lelki vezetés révén mondhatjuk, egyfajta lelki szaporodás részese. A kephalogenezist pedig csak a nagyok gyakorolják, mint Zeusz, akinek fejéből kipattant Athéné, vagy Brahmá, akinek gondolat-szülte fiai benépesítették a világot.
Az embernek még két fontos szükséglete ismeretes: az önkifejezés vágya és a szabadság vágya. Az előbbi a legtöbb esetben szereplésvágy és csak nagyon ritkán pozitív becsvágy, az utóbbi pedig jobbára káprázat, mert nem a szabadságot, hanem csak annak illúzióját nyeri el az ember. Minden emberi szükséglet csak korlát, lánc, ami a világhoz köti a lelket. Még a jámbor szükséglet is lánc, aranylánc. A szükségletek eltagadása nem jelent valódi szabadságot. Ezért bölcsen látni kell a szükségletek szerepét, és azt is, hogyan haladhatók meg. A lelki tudatosságra ébredő embernek egyre inkább lelki szükségletei lesznek, nem anyagiak.