– Miféle démonok vannak az emberiségre szabadítva? – tudakolta a növendék.
– Miért, úgy érzed, vannak démonok? Persze, tudod te is a választ, hogy a dolgok csak akkor léteznek a számodra, hogyha hiszel bennük. Mondják azt is, amihez nem tudsz érzelmi kötést rendelni, az nem is létezik a számodra…
– Hát akkor homo sapiens vagy homo emotionalis az ember? – követelően csengett a hangja.
– A kettő ötvözete, de inkább érzelmi lény, egyetértünk. Visszatérve a démonokra, hadd emlékeztesselek a prétákra. Ezek a hulladémonok a tibeti hagyományban. Leginkább arról lehet felismerni őket, hogy a lábfejük hátrafelé áll. Gondold el, milyen nyomot hagynak maguk után? Ha ezeknek a nyomait kéne kifürkészned…
– Próbálom magam elé képzelni, de összekeverednek bennem a képek.
– Igen, a nyomok egymás után sorakoznak, s láthatóan előrefelé mennek, mégis, mintha visszafelé haladnának. Zavaró, de ilyen a káprázat. Sőt, mintha a mai ember is ilyen volna, megy előre, és
közben mintha visszafelé haladna, csak félő nem a forráshoz talál vissza.
– És miért ilyen rettenetes a nevük: hulladémon?
– A démon félelmet kelt. A halál is félelmet kelt. Vagyis a halál – démon. És ki szeretné csontvázként ropni a kárhozat fergeteges körtáncát? Csakhogy ez káprázat – nincs elmúlás. Így hulladémon sincs. Azazhogy mégis van – néha beleszorul az eleven lélek egy ilyen rettenetes létformába. Csapda ez.
– És hogyan lehet elkerülni?
– Nem kell beleesni… De ha már megtörtént, hát megtörtént, a megváltás a démon gondja. De te elkerülheted. Ha fekete köpenyt öltesz, az a gonosz szellemek ellen hat, a fehér ing pedig lelki békességgel áld meg. Fekete és fehér…
– Nincs is szükség más színre?
– A vörös hatalmat ad mások fölött, a sárga pedig bőséget hoz. De a démonok ellen – nos, a káprázat eloszlatása a leghatásosabb. Ők az árnyékban tenyésznek. Oszlasd el a hártyaszerű káprázatot, és megszűnnek létezni. A káprázat vesztével megszűnik a félelem, de az anyagi vonzódás is. Oszlasd el a káprázatot, megszűnik a varázslat…
– De akkor már nemcsak a démonokról beszélsz, jól értem?
– Jól. De akár a démonokkal, akár másokkal küzdesz, tudnod kell, a győzelemnek négy eszköze ismeretes. Az első a kiegyezés. Az a legjobb csata, amely el sem kezdődik. Ha nem sikerül megegyezni, akkor lekenyerezni kell az ellenfelet. Az ajándék a legtöbb esetben segít – nem megvesztegetés ez, hanem a másik fél jóindulatának elnyerése. Ha ez sem lehetséges, akkor törekedj figyelmének megosztására. Ha kételyt tudsz támasztani benne, vagy eltereled a figyelmét, máris nyertél. De ha ez sem lehetséges, akkor nem marad más hátra, mint az erő alkalmazása, legyen az fenyítés vagy nyílt harc. De a cselekedet a gondolat selejtje…
– Hadd tegyem föl ismét a kérdést, akkor most vannak démonok, vagy nincsenek?
– Igen is, meg nem is. Az erőszak, a mámor, a módosult tudat vágya mind az emberre szabadított démonok. A kísértet nemcsak fehér lepelbe öltözött kopogtató szellem, hanem egy olyan lidérc, ami kecsegteti az embert, mindenféle jóval, aztán meg rabbá teszi. Ital, narkotikum, függőségek, ismerjük őket. De a külső démonok eltörpülnek a belsők mellett: félelem, pánik, irtózat, vagy ami a legveszélyesebb, a rosszindulat.
– És ha papírgalacsinná gyúrom a félelmeimet és elhajítom őket?
– Nem rossz megoldás. Ahogy mondtam, ezek a homályban tenyésznek. Teremts világosságot, és eltűnnek. Valós színben kell látni a dolgokat, úgy, ahogyan azok vannak. Márpedig démonok nincsenek. Akkor sincsenek, ha léteznek.