Általában vagy hiányban vagy többletben él az ember, legyen az pénz, tudás, érzelmek vagy az élet bármely más erőforrása. Mikor azt mondjuk: Elegem van! az nem éppen az elégedettség tünete. Egy érzelmileg elsivárosodó korban éppúgy beszélhetünk érintésdeficitről, mint pánik-szufficitről. A hiány és túlzás megnyilvánulásának egyik érzékeny területe az önbizalom. Az embert két veszély fenyegeti, az egyik az önbizalomhiány, a másik a túlzott önbizalom – egyik roszszabb, mint a másik. Amikor kezedet tördelve bizonygatod, hogy erős vagyok, erős vagyok, ki fog hinni neked? S amikor nagy mellénnyel beszélsz az alázatról, az emberek csak megmosolyognak. Mi bújik meg egyik és másik érzés mögött? A túlzott önbizalom mögött valószínűleg ott van a szorongás, a kicsinység érzése, az önigazolás vágya. Az önbizalomhiány mögött pedig ott lapulnak a traumák, a kudarcok, a rettenet. Ésszel hiába tudja az ember, hogy sem önmaga alul- sem túlértékelése nem egészséges, mégis minduntalan beleesünk ebbe a hibába.
Egy keleti bölcsesség szerint sem dicsérni, sem bírálni nem szabad senkit, bár az előbbi szabályt illetően lehet kivételt tenni. Alkalmanként dicsérni lehet, bírálni azonban nem. Hibát keresni vagy bírálni nem túl magasztos elfoglaltság, ezt tudjuk mindannyian, mégis belesodródunk ebbe a szerepbe. Ám ha megdicsérnek minket, szárnyakat kapunk, az erkölcsi elismerés nagyobb ösztönző, mint az anyagi. Mi lehet akkor ennek a bölcsességnek az alapja? Ez olyan közegben érvényes igazán, ahol minden résztvevő ismeri a magas erkölcsi normákat, egyetért ebben az értékrendben, s kötelességeit vállalva nagyon tudatosan cselekszik. Aki tudatában van kötelességeinek, annak nem mások pozitív vagy negatív visszajelzése az ösztönző tényező, hanem az Igazsággal lefolytatott nagy kísérlet eredményei.
Mi történik, ha senki nem figyel rád? Könnyen elhagyod magad, egy darabig talán keresel visszajelzéseket, aztán ha belefáradsz, bezárkózol, könnyen elvadulsz a társaságtól. Ennek a szellemi elzárkózásnak, leépülésnek az eredményeként könnyen zárt dió lesz belőled, szinte feltörhetetlen héjazattal. És mi történik, ha mindenki rád figyel? Hogyha hirtelen mindenki elkezdi lesni a kívánságodat, szavaidat kinyilatkoztatásnak veszik, és isteníteni kezdenek? Könnyű beleszokni ebbe a helyzetbe, szinte fürdesz mások figyelmében, szeretetében. Néha ugyan terhes, hogy szinte megszűnik a magánéleted, és mindig rendelkezésre kell állnod, bár ezt még kompenzálja a környezeted figyelméből merített ösztönzés. De amint átbillensz a biztonságos határon, elsodor ez a figyelem. Könnyen kétszínűvé válhatsz, hamis, kettős életet kezdesz élni, vagy egyszerűen agyonnyom a népszerűség. Kifelé kötelező azt mutatni, hogy az élet jó, belül pedig egyre nagyobb az űr, igen, a többlet mellett megjelenik a hiány. A felkapott sztár könnyen hullócsillaggá válik, s holnapra elfeledik. A gyors és olcsó figyelemmel nagyon óvatosan bánj! Ne hidd el, hogyha értéktelennek bélyegeznek, de attól sokkal inkább óvakodj, hogyha hirtelen fölkapnak. Akit a sors igazán próbára akar tenni, annak hatalmat vagy népszerűséget ad. Ezek nem változtatják meg az embert, csak megmutatják, milyen is valójában.
A hiány fájdalmasabb, a többlet veszélyesebb. Mindkettő egyensúlytalan helyzet, és mindkettőből józanodni érdemes. Az önbizalomhiányból lassú lépésekkel, a kis eredményeket is megbecsülve, alázattal kijuthat az ember. A túlzott önbizalomból nehezebb kijózanodni. A siker elmúlása fájdalmasabb, mint a sikertelenség elmúlása. A sikert és csillogást a bölcsek öszvérvizelethez hasonlítják, anynyira értéktelennek tartják. Ha túl sokra tartod magad, az egoizmus, ha túl kevésre, az is egoizmus, negatív előjellel. Az élet sikeréhez egészséges öntudatra szükség van, túlzott egoizmusra viszont nincs. Az elég filozófiája éppen annyit fogad el, amennyi szükséges, nem túl sokat, nem túl keveset. Legmesszibb a közbülső úton jutsz.