A fantázia mindig intuitív természetű, de nem kell szentírásnak tekinteni sugallatait. A tiszta intuíció is mindig fantasztikus természetű, s jobb, ha sugallatait szentírásnak tekintjük. Mily nehéz e kettőnek, a fantáziának és az intuíciónak megértenie egymást! Legalább anynyira, mint két embernek, akik hol elbeszélnek egymás mellett, hol megértik egymást, hol pedig teljes köztük az egyetértés, attól függően, mennyire esik egybe a közölt és a befogadott üzenet. Ha a közlést és a befogadást egy-egy mezőnek tekintjük, s a két mező egyáltalán nem fedi át egymást, akkor nem jön létre kommunikáció, az érintettek elbeszélnek egymás mellett. Kismérvű átfedés esetén hiányos megértésről beszélhetünk, s minél nagyobb a két mező közös felülete, annál alaposabb, mélyebb a két fél közötti megértés. Teljes egyetértésről akkor beszélhetünk, ha nem csupán az információs mezők esnek nagyobb részt egybe – tökéletesen talán sosem fedik egymást, épp az egyén egyedisége miatt –, hanem a szándékközösség is megnyilvánul. Éppen ezért ez már nem megértés, hanem egyetértés. A közös célok érdekében együtt fáradozás egészen kivételes kommunikációt tesz lehetővé, amikor a felek a saját szemszögükből látják ugyan a tényeket, mégis harmonikusan értékelik azokat, s így egymást kiegészítő, meghatványozó véleményre jutnak.

Mert közölni sok mindent lehet, megérteni a befogadó készségeinek függvényében kevesebbet, vagy többet, de mindig meg kell hagyni a személyes fölismerések lehetőségét. Pascal szerint az emberek sokkal inkább hisznek a saját maguk által felismert igazságoknak, mintha ugyanazt elmondja nekik valaki.

Hiába mérhetetlen a tudásszomj a fiatal emberekben, nem csak tanítani kell őket, hagyni kell őket érlelődni is. Tekintélyelv helyett megtapasztalás – ez a szinergikus együttműködés kulcsmondata! A kölcsönös, egymásért és a közös célért vállalt áldozathozatal hatványozott eredménnyel jár, s a közösségvállalás csodája folytán nagyobb eredmény mutatkozik, mint amit az ember egyedül valaha is elérhet. És ez mérhetetlen lelkesültséget eredményez.

Őrizz meg mindkettőnket! Légy elégedett mindkettőnkkel! Buzgón munkálkodjunk együtt! Hadd világosítsanak meg bennünket tanulmányaink! Szeretetlenség ne álljon közénk soha! Óm, békesség, békesség, békesség! (Katha-upanisad, Invokáció)

Az élet dolgaiban mindig két ujjnyi a hiány, a kötelünk mindig ennyivel rövidebb a szükségesnél. Ha megtoldjuk, akkor is épp két ujjnyi hiányzik belőle. S hiába szedjük össze a környék összes kötelét, az még mindig két ujjnyival lesz rövidebb a kelleténél. Ám amikor elérjük személyes erőfeszítéseink határát s megadjuk magunkat, egy ujjnyival közelebb jutunk a megoldáshoz, s ha az isteni áldást is elnyerjük, a másik ujjnyi hiány is megszűnik. A személyes önátadás és az isteni áldás győzedelmes páros.

A lelki út sikeres bejárásának megvannak a kitapintható eredményei. Vallásos szóhasználattal élve a szentlélek gyümölcsei a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, a hűség, a szelídség és a mértékletesség (Gal.5.22), míg ajándékai a bölcsesség, értelem, jó tanács, tudomány, lelki erősség, jámborság és istenfélelem. Másként megfogalmazva mondhatjuk, hogy a hitelesen befutott lelki fejlődés nyomán elért megvilágosodás hatásai a kitisztult és higgadt értelem és intellektus; az intuitív észlelés képessége és a tiszta telepátia; valamint a lét fizikai síkján megvalósuló inspirált élet. És ez utóbbi jelenti a hiteles mércét, ami ellenőrizhetővé teszi a nagy szavakat, mérhetővé teszi a lelki törekvést, és az elméleti eredmények mellett gyakorlati visszajelzést ad önmagunknak és a külvilágnak. A nagy kérdés tehát az, menynyire sikerül jó emberré válnunk?