– Ifjú ember, mi az, amit hoztál a batyudban? Tehetség vagy ballaszt?

– Nehezen tudom eldönteni, de talán van benne ez is, az is. Amikor nehéz, a ballasztot érzem, tudom, hogy fölösleges, és csak lehúz, mégis cipelem magammal. Amikor meg könnyű, az talán a tehetség, az áldott kincsek, a sok jó, amit mások beletöltöttek.

– Hm, szóval a ballasztot magadnak tulajdonítod, a kincseket másoknak? Hol tanultad ezt, fiam?

– Ezer tanítóm volt, a Nap és a Hold, föld és ég, Isten és ember… De a méhecskétől is tanultam.

– No és miket tanultál?

– A Naptól az önzetlenséget, mert mindenkire egyformán süt. A Holdtól a türelmet és egykedvűséget, mert még a rossz ember udvarára is bevilágít. A föld a kötöttségre és megújulásra, az ég a végtelenségre és örökkévalóságra tanított. A méhecske sok virágról gyűjti a mézet, s én is sok jó helyről gyűjtögettem a bölcsességet.

– No és mi az, amit csinálsz? Elherdálás vagy gyakorlás?

– Ezt aligha tudom én magam eldönteni, inkább a te véleményedre számítanék. Igyekszem, amennyire csak telik tőlem, ez nem sok, de talán nem is kevés.

– Úgy mondják a bölcsek, hogy egy csipet tehetség és sok-sok gyakorlás eredményre vezet. A lelki tökéletesedés is a kitartó gyakorlásból és a nemkívánatos dolgoktól való elkülönülésből fakad. És legyél bár roppant tehetséges, ha nem gyakorolsz, akkor szétszórsz, és csak egy dolog lesz teljes az életedben: a kudarc.

– Elfogadom intésedet, s ha segítesz, inkább gyűjtenék, minthogy szétszórjak…

– Rendben, de ahhoz tudnom kell, mi az, amit elérni szeretnél? Közönséges cél, vagy olyasmi, amit elérve mindent elérsz?

– Célok… azok sokasága szétszedi az embert. Inkább olyan lennék, mint a tenger, hiába ömlenek belé a folyók, nem lesz több a vize, s ha a folyók el is apadnak, ő ki nem szárad.

– Fiam, föl sem teszem neked a kérdést, mert úgyis tudod rá a választ, magadban mégis feleld meg… mi a fontosabb, ezer világi vágyat kielégíteni, vagy egyet legyőzni?

– Halott embernek már nincs igaza. Én most szeretnék bölcsességre jutni!

Bölcsesség: csoda-kincs, csupán keveseké; rejtekben őrzött vagyon.

Bölcsesség ad erőt, sikert, sok örömet; minden tudás tőle jő.

Bölcsesség: idegenben ő a vezetőnk; nincs isten őnála jobb.

(Bhartrihari: Az életbölcsesség száz strófája – részlet)

– Bölcsesség? A kis tudás büszkévé tesz, a nagy tudás alázatossá, ne feledd! Nehéz igaz emberré válni, de innen már könnyű rátalálni Istenre. És ha őt megismerted, minden ismertté válik, őt elérve mindent elértél.

– És ezt hogyan tegyem? Mi a titok?

– Fegyelmezd magad! Akinek az értelem a tanítója, annak az esze lesz a növendéke. És a szeretet finom ösztönével lehet megérezni, milyen is a másik ember, és milyen Isten. Az emberben ne a hibáit és az esendőségét vedd észre. Szeresd az emberben a legigazibb részét, azt, ami isteni benne. És talán sejted már, hogy az Istenben meg azt keresd, ami közel jön hozzád, azt, ami emberi. Így te is mindig közel lehetsz hozzá. A szeretet révén válik bölcsességgé a tapasztalás.

– Mester, amiről beszélsz, az ablak egy másik világra…