Utazás

A világ egy könyv, s aki nem utazik, csak egy lapot olvas. (Marcus Aurelius)

Mit várhat az ember egy utazástól? Bölcsességet – végezetül; tapasztalatokat – menet közben; és a felkészülés aggodalmait – előzetesen. Milyen közhely, hogy az élet egy utazás. Ugyanilyen spirituális közhely, hogy a lelki fejlődés útja is út. Járom az utam… Az én utam… Keresem az utam… de nem elég keresni, találni is kell. Ha pedig találsz, akkor cselekedni, gyakorolni is kell. Mert nem elég csak elindulni, megérkezni kell…

Évszázadok, talán ezredévek óta ilyen az ember gondolkodása, így fogalmazunk. Igaz, a haladás, változás kifejezi az élet változékonyságát, ami szép benne, és mulandóságát, ami inkább aggasztó. A változással együtt jár a bizonytalanság, ami sokszor emészti az embert, máskor védekezésképpen nem veszünk róla tudomást.

Miért hiányzik a stabilitás? Miért csak változó feltételeiben ragadható meg a világi lét? Úton lenni azt jelenti, hogy ugyan az ember valahonnan valahová tart, de éppen sehol sincs. Már elindult, de még nem érkezett meg. És igaz, hogy az életben a változás az egyetlen bizonyos pont, ám a változás éppen az állandóság tükörvetülete. Ez azonban csak ebben a relatív világban van így. Csak itt fontos innen amoda eljutni, itt kell haladni, fejlődni – milyen patetikus szavak! Itt kell a változásokkal szembesülni. Talán épp a feltételek és korlátok miatt tartják nyomorúságosnak a földi létet. Nem vitás, van benne öröm, de változékonysága, mulandósága, korlátozottsága mégis csak félelmetes…

Ehhez a korlátolt világhoz képest kell legyen egy olyan szféra, ahol nem a változás az állandó, hanem az állandóság magába foglalja a változás, a változatosság szépségét anélkül, hogy stabilitását és teljességét elveszítené. Abszolút szempontból az úton levés éppúgy megérkezés, miként az egy helyben tartózkodás is haladás.

Félelem, bizalmatlanság, gyöngeség – salakká teszi az embert. A tisztulás útja szembenézést jelent mindezekkel, sőt lelepleződést önmagunk előtt. Ha jobbá válunk, akkor itt végre értelmet kap a világ változékonysága! Az árnyékoktól meg kellene szabadulni, mert a gyöngeség nem azonos a gyöngédséggel, mint ahogyan a favágás sem azonos az intarziametszéssel.

Az utazási előkészületek kellő izgalommal töltenek el: igyekszel mindenre felkészülni, ami persze lehetetlen. A holmidat összekészíted, de a belső felkészülés várat magára. Van benned egy tartózkodás, egy mélyről fakadó kérdés, még ha igyekszel elhessegetni, akkor is visszaköszön: minek is induljak el újra, mi vár rám, mire készüljek? És van benned egy másik kérdés, egy követelőző, vissza-visszatérő kérdés, ami nem a paszszív kitettséget, hanem az aktív vágyat illeti: hogy te magad mit vársz az utazástól? Inspirációt? Feltöltődést? Hosszú időre elegendő szellemi-lelki muníciót?

Szaladsz, keresel, kutatsz – de vajon mit találsz? Az emberekből áradó szeretet égtájtól függetlenül lenyűgöző, és lám a világ minden táján ugyanolyan gondokkal küzd az ember: nyomor, korlátoltság, szenvedés, hitetlenség, szeretetlenség… nincs új a Nap alatt. Az ütközők úgy tűnik, mindenütt hasonlóak. S ha az utazás során találkozol másokkal, látod mások életét, sok mindent leszűrhetsz. Saját magad és mások érzésein elmélkedve emberileg nagyon magas szintek válnak elérhetővé: hevesen izzó közömbösség, életen át tartó távolságtartás, nagyfokú rajongás, tettrekészség vagy gyöngédség is reád száll, átélhetővé válik. Talán ezért mondják: ha otthon maradsz, megismered a világot, ha útnak eredsz, megismered önmagad…