A példa ragadós. Különösképp a rossz példa. Mégis igaz, amilyen példát tanúsít egy nagy személyiség, az emberek követni fogják. Ki joggal és hitelesen, ki csak színleg és imitálva. A demonstrációs effektus az a sajátos jelenség, amikor egy példa ellenállhatatlanul hat. A legtöbb esetben tudat alatt megy végbe ez a követés vagy azonosulás. Ha egy ifjú egy idős embert tekint példaképének, könnyen előfordul, hogy átveszi hanghordozását, kifejezésmódját, sőt, akár húszéves kora ellenére elkezd bottal járni. Csakhogy az ilyen formális utánzástól még nem sikerül naggyá válni. Amikor egy nincstelen ember igyekszik a gazdagok életét imitálni, ha csak egyetlen fogyasztási szokásban, de legalább valamivel igazodni az áhított példához – ugyanennek az effektusnak az áldozata.
Márpedig a tanítás különös dolog – amit szeretnél átadni, azt nehezen fogadják be, amit meg jobb volna, ha elfelejtenének, az megmarad az emberek emlékezetében. Te is így voltál ezzel, amikor szüleid példáját látva megfogadtad, hogyan nem akarsz majd élni, aztán elismételted ugyanazokat a hibákat, amiket éppen elkerülni szerettél volna.
A példaképek helyzete amúgy is érzékeny kérdés. Úgy mondják, a legfehérebb liliomnak is van árnyéka. Ha túl közel mégy valakihez, meglátod az árnyoldalait is. Ezért bölcs dolog kellő távolságot tartani mindaddig, amíg nem vagy képes elválasztani a jót a rossztól, az inspiráltat a közönségestől. Amint el tudod választani az ostobaságot és gyöngeséget a hiteles és tiszta példától, közelebb léphetsz embertársaidhoz.
Úgy tartják, az aranykorban a gyöngébb ember volt képes fölemelkedni a tisztább, teljesebb példaképhez. Ennek ma mintha megfordítottja érvényesülne s a példaképek süllyednek le az alacsonyabb nívóra. Ha az imádott bálványokról kiderül, hogy közönséges emberek csupán, lehet, összetörik egy ábrándkép, de egy lépéssel közelebb jutsz az igazsághoz.
Minden rendszert három elv dinamikus összhatása működtet: a felsőbb igazodás dominanciája – amikor tehát a jó példa fölemeli a gyöngébbeket; az alsóbb igazodás dominanciája – amikor a kifinomult gondolkodású ember is képes egyszerűen fogalmazni, hogy bárki megértse; illetve a két dominancia egészséges egyensúlya.
A kristály is követi a demonstrációs effektust – amilyen közegbe helyezik, azt tükrözi vissza. Az áttetsző kristály vörös bársonyon maga is rubinvörös, sárga selymen napsárga. Van önálló léte, sajátsága az átlátszóság, de éppen ez készteti arra, hogy a környezetét tükrözze.
Nem kristály az ember is? Amilyen a közege, olyan lesz maga is.
A titkos tanítások egyik példázata ivókupához hasonlítja az ember koponyáját. Szája előrefelé néz, maga a serleg dicsőséggel van teli, körös-körül pedig ősbölcsek ülnek a szélén. A költői metafora feloldása tanulságos: a serleg szája az ember szája, talpa a koponya hátsó lemeze. Tartalma – a dicsőség – a formák dicsőségére utal, ami az érzékszerveken keresztül mutatkozik meg, míg a serleg peremén a hét bölcs az észlelő érzékek (két szem, két fül, két orrlyuk és a száj), nyolcadikként a beszéddel vagy nyelvvel. Ami a mi vizsgálódásunk szempontjából fontos, az a serleg tartalma, a dicsőség, vagyis mindaz, amit az érzékszervek a tudat felé továbbítanak: tapasztalások, észleletek, örömök és veszélyek, vonzerők és megvilágosodások. Az ember tudata inverz módon ismétli a kristály működését. A kristály a külső környezetét tükrözi vissza annak színeit átvéve, ahogyan az emberi értelem is tükrözi az érzékszervek által a külvilágról továbbított képet. De míg a kristály kívül tartja a környezetét, addig az ember tudata bekebelezi azt. Mondják, a világ van a tudatban s nem a tudat a világban. De hogy mit fogadsz be, milyen példát követsz, mit tükrözöl vissza, az rajtad is múlik. Akármilyen erős a külső befolyás, őrizd legbensőbb, tiszta kincseidet. Ugyan a tengeri csillag a víz alatt él, mégis csillag.