Eszembe jutott egy csodatévő Szent György ikon, amely előtt meghallgatásra találnak az imák. Hihetetlenül kontrasztos módon egy kaszinót építettek a sok évszázados templomocska hegyébe. Óriási neon felirat hirdeti az anyagi jószerencse katedrálisát, míg a kis kápolna az idők során valósággal lesüllyedt az utcaszint alá. Ahogy leereszkedem a szűk lépcsőkön, megcsap a gyertyák nehéz szaga, a tömjén mindenbe beivódott mürizmája, igazi templomi hangulat. A fő attrakció nem az ikonosztáz, ami a szokásos szimbólumokat mutatja – a megváltó Krisztus, a szentek gyülekezete, Mária, az istenszülő, legfölül a megfeszített, a kereszt tövében egy koponya, ami így a halál és mulandóság legyőzését, a feltámadást idézi. Nem a holtakért a földre helyezett, az elevenekért a magasban álló gyertyatartóban lángoló fények, nem az agyoncsókolt, ezüstveretes ikonok keretébe tűzött kis címletű bankjegyek, nem az ősi, majdnem pogány rítusokat tükröző zsenge ágcsomó, amivel vizet frecskelnek a hívekre – nem, nem, nem ez az igazi attrakció.
A fő látványosság a mélyen fekvő templom padlószintjénél is mélyebben húzódik. Apró szentély-kápolna nyílik oldalt, csak egy lépcsővel lejjebb, de mégis, mintha mérföldek, világok választanák el a két szintet. Ott „lenn” megszűnik még a templom izolált, csöndes világa is, mit sem szólva a külvilág zajáról. Ide nem hallatszik le a kaszinóból a krupié hangja, sem a rulett zsetonok csörgése.
A kis üreg boltozatos, félköríves, mintha csak egy oldalra nyíló apszis volna. Ki tudja, mikor és hogyan került ide? Vajon a templomból mélyítették ki ezt a kis teret, vagy ez volt az epicentrum, ahol az imák meghallgatásra találtak, s csak később épült köréje a templom, mostanság pedig az egészet a földbe döngölendő, a múlt kincseit végképp fölülbírálva a gyors meggazdagodással kecsegtető kaszinó?
A kép mondhatni szokványos. A keret, a ló, a lándzsa, amely halálos döfésben köti össze a harcost és a sárkányt. A sárkány sokáig nyerésre állt, végül azonban a hős szent győzedelmeskedik. Ha a sárkány a világ, a romlott világ, az öszszes kísértésével és gonoszságával együtt, akkor Szent György az örök, igaz ember, a hős, aki visszaállítja a rendet és fölébe kerekedik a rossznak. És ezt el lehet mondani mitikus megfogalmazásban, avagy vallásos módon, vagy akár a mai kor nyelvén: a jótevőt nem győzi le a gonosz. Az ikonok légies, valószerűtlen ereje vibrál a képen, ami egyszerre teszi ismerőssé és kiismerhetetlenné, amit látunk. Kelmék övezik a megfáradt keretet, virágok hervadoznak a szent lábainál, bankók hevernek az asztalkán – helyi és idegen pénzek is, úgy látszik, a szent mindenki imáját meghallgatja. Csodálatos gyógyulások, gyermekáldás, teljesülő kívánságok jelzik a lassú csodát.
Miért is várnál gyors csodát? A csoda csak annak létezik, aki hisz a csodákban. Ha nem hiszel, akkor gyors eredményeket vársz. Ha hiszel, s még inkább, ha tudod, hogy a természet dolgai lassan működnek, és az Isten malmai lassan őrölnek, akkor nem kell a gyorsaság. A lassú csoda is megfelel. Mert a legöregebb fának a leglassúbb a növekedése. És talán a legnagyobb csodának a leglassúbb a kifejlete? Persze a csoda eredménye egy szempillantás alatt következik be, de amíg oda eljutsz, az akár életek hosszát is fölemésztheti.
Akkor még ártatlan fővel, tudatlanságom biztonságával kértem én is áldást, hogy életem egyik legfontosabb személyéhez igazán közel kerülhessek, hűséges lehessek hozzá. S hogy az imák hogyan hallgattatnak meg, azt csak évekkel, évekkel később értettem meg. De ott az imák meghallgattatnak…