– Ezennel eldöntöttük, romlásba viszszük a világot! – örömujjongás tört ki az árnyéklények között. Félvilági alakok, torz ábrázatok, démonok és koboldok serege – amióta világ a világ, csak így tudják elképzelni és ábrázolni az alvilág alakjait: paták, agyarak, bozontos bundák, kénköves lehelet. Pedig itt finom úri lények, előkelőségek, elegáns öltözetet viselő urak és hölgyek voltak jelen. Akár egy fényes fogadás, kötelező öltözködési és viselkedési kódex, összecsendülő kristálypoharak, udvarias társalgás. De a döntés megszületett, a fényes társaságban árnyas döntés. A világ sorsa elrendeltetett, vége az álmoknak, az emelkedésnek, a reményeknek. Megindult a világ hanyatlástörténete.
– Legyen bőség, legyen kényelem! – hangzott a pódiumról. Az előadó, éltes úriember, finom szabású öltözetben, kimérten, halkan, megfontoltan beszélt, mint aki tudja, mit akar, és mélységes eltökéltségben halad gonosz céljai felé. – A kényelem majd megszüli a lusta és életképtelen nemzedéket. Igen, a megpróbáltatások erősebbé teszik az embert, adjunk nekik kényelmet, azt mindenki szereti, de belepusztulnak majd…
– Remek, remek! Úgy legyen! – hangzott fel a hallgatóság soraiból. Bőség, kényelem! – morajlott mindenfelé a jelmondat, fanyar hanghordozás, kacagások közepette. Mintha azon örvendeztek volna, hogy végre meglelték a leghathatósabb mételyt, amivel az erős és egészséges öntudatot is romba tudják dönteni. De az előadó folytatta:
– Hamis ideálokat kell adni! Olyan példaképeket állítunk az emberek elé, akik vagy dicsőségesnek tűnnek, de aztán kiderül róluk mindenféle álnokság, vagy eleve, megátalkodott módon a romlást szolgálják. Nem lehetünk farkasbőrbe bújt bárányok!
– Igen, helyes! – hangzott mindenfelől.
– Az új rendről fogunk beszélni, a változásról, egyenlőségről és szabadságról! Ez mindenkinek tetszetős, de tartalma nincsen. A változásról szeretnek hallani az emberek, de változni nem szeretnek. Mi megelégszünk néhány látszat mozzanattal, aminek nagyobb a híre, mint a java. Kielégül az emberek kíváncsisága és sóvárgása, de nem zavarjuk meg a komfortérzésüket.
Újabb elégedett morajlás, itt-ott taps, de nem akarták megzavarni az előadást.
– Az anyagi bőséggel birtokba vesszük a testüket, ez könnyen megy. A kényelem nagy úr, érte sok mindenre hajlandók lesznek. A kommunikációval birtokba vesszük a szót. A szó bűvös erejét magunknak tartjuk fenn, az embereket a szavakkal tartjuk kordában. Amúgy is mindent elhisznek… – ezt szinte jegyzőkönyvön kívül jegyezte meg az előadó, amúgy mellékesen, csak magának. – S a legfontosabb, ami még előttünk áll, a gondolat birtokba vétele! Ezt a területet sem hagyhatjuk ki!
– Úgy van, a gondolat! – csattant fel a támogató közbekiabálás.
– Új mítoszokat adunk nekik. A köznapi szórakozásba is elrejtünk spirituálisnak tetsző üzeneteket, ezzel devalváljuk a kutatás fontosságát, és könnyen fogyaszthatóvá tesszük a gyors eredményt. A látszateredményt! – hangsúlyozta nyomatékkal az előadó.
– Kényelmi spiritualitást hirdetünk, áldozathozatal nélküli fejlődést kínálunk! Jólfésült lelkiség és mézesmázos áltatás, így garantált a mi sikerünk. Hamis üzenetekkel fertőzzük meg az igazságot. A mi programunk: Gazdagság – munka nélkül! Gyönyörködés – lelkiismeret nélkül! Tudomány – emberség nélkül! Tudás – jellem nélkül! Politika – elvek nélkül! Kereskedés – erkölcs nélkül! Imádat – áldozathozatal nélkül…
Felzúgott a közönség, tomboló tapsvihar tört ki. A hallgatóság felállva ünnepelte a programot, szűnni nem akaró elismerés volt a válasz. Az előadó kissé megfáradva, de elégedettségtől ragyogó ábrázattal lépett le az emelvényről. A sorfalként felsorakozott támogatók egyike-másikával kezet rázott, ahogy elhaladt mellettük. Igen, a világ sorsa elrendeltetett.